435 ember leírta, mit csinálunk rosszul. Köszönjük. Fájt.

Mondják, határtalan az ember képessége az önbecsapásra. Sőt, sokszor észre sem vesszük, hogy becsapjuk magunkat. Hiszen a legtöbbször azzal verjük át magunkat, hogy valamit magától értetődőnek tekintünk. És csak akkor jövünk rá, hogy nem volt magától értetődő, amikor eltűnt. Amikor megszűnt létezni.

*

Ezért is tettük fel a kérdést – magunknak is –, hogy mi hiányozna a legjobban, ha megszűnne az uh.ro.

Van, aki szerint nem egyszerűen egy hírportál hiányozna, hanem egy olyan helyi hang, amely időnként kellemetlen kérdéseket is fel mer tenni azoknak, akiknek válaszolniuk kell.

Más úgy gondolja, hogy nem is lehet pontosan megjósolni, milyen negatív hatásai lennének az uh.ro megszűnésének a közéletre. Szerinte most mindenképp nagyon hasznos, hogy mindenki számíthat egy független hírforrásra, amelyet először megnéz, ha történik valami. Csak sajnos sokan készpénznek veszik, és nem értékelik eléggé.

Olyan is van, aki szerint ha megszűnnénk, mindenki nyugodtan karibozhatna.

*

De ez csak az egyik oldal. A szimpatikusabb. És mivel az volt a cél, hogy lehetőleg ne csapjuk be magunkat, elolvastuk a másik oldalon található megjegyzéseket is. Például ezt:

Őszintén, annyira nagyon semmi. Az a baj, hogy amit ti oknyomozásnak mondtok, az jó ideje inkább Ufó követhetetlen, saját frusztráltságáról bőven árulkodó ömlengése. Amit ti könnyed, szórakoztató tartalomnak hívtok, az Magyari Timi napimenüje és gardróbja. Amikor ti világmagyarázásról beszéltek, akkor leginkább Soós Robi haragszik a világra. Az uh.ro egyre kevésbbé szól az információról és a világról és egyre inkább rólatok. Az is rendben van, csak akkor ne hívjátok magatokat hírportálnak, hanem blognak.

Ha mi is őszinték akarunk lenni, akkor ebből legalább annyit tanulhatunk, mint a megerősítő véleményekből. Hiszen van igazság benne. Az uh.ro egyre kevésbé hírportál, és egyre több olyan szöveget közöl, amely legalább annyira szól rólunk, mint a világról.

Ufó és Timi nevében nem szeretnék nyilatkozni, de az is igaz, hogy újabban én elég sokszor haragszom a világra. Minél szűkebb a világ, annál inkább.

*

Azoknak a véleményét is elolvastuk, akik szerint agymosott liberálisok vagyunk, akik egy szennyportált működtetnek, amely kimondottan káros, és a legjobb lenne, ha minél hamarabb megszűnne.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy vannak olyanok, akiknek a mostani uh.ro nem hiányozna, mert az az uh.ro, amelyet szerettek, már rég megszűnt.

Ők ezt sajnálják.

Mi is.

Szinte nem telik el olyan hét, hogy ne gyászolnánk valamilyen szinten a régi uh.ro-t.

*

Mondják, az élet igazából az öntudatlan pillanatokért büntet minket, és az ember azzal lesz a saját sorsának a kovácsa, amit nem vesz észre.

Ezért is gondoltuk úgy, hogy elébe megyünk a büntetésnek, és megkérdezzük az olvasóinkat, látnak-e velünk kapcsolatban olyan dolgokat, amelyeket mi esetleg észre sem veszünk.

Köszönjük annak a több száz embernek, aki vette a fáradságot, és kitöltötte a kérdőívünket. Különösen azoknak, akik nem érték be azzal, hogy leírják: „minden jól van így, ahogy van”, hanem megosztották velünk, mi idegesíti őket, mi hiányzik nekik, és mit csinálnának jobban.

Külön köszönjük annak a majdnem ezer embernek, aki előfizetőként nemcsak olvassa az uh.ro-t, hanem a pénzével is támogatja a létezésünket. Egy ilyen kis szerkesztőség esetében ez hatalmas dolog. Itt minden előfizetőnek arca van.

*

A válaszokat olvasva rájöttünk: nem fogunk tudni mindenkinek megfelelni.

Az uh.ro nem lehet egyszerre olyan lap, amely bátran számon kéri a hatalmat, és olyan, amely lehetőleg senkit sem zavar a hatalom környékén. És nem is szeretnénk ilyen lap lenni.

Nem fogunk tudni mindent megírni, és nem fogunk tudni minden témával foglalkozni. Egy öt-hat fős szerkesztőség esetében ez lehetetlen.

Azt viszont nem akarjuk, hogy a bátorság összemosódjon a lustasággal, a vélemény az elfogultsággal, a jó cím pedig a kattintásvadászattal.

*

Most majdnem ezren fizettek elő, és ez fantasztikus.

Nektek köszönhetően három ember fizetését jövőre is biztosan ki tudjuk fizetni. De szeretnénk, ha idővel a másik három fizetése miatt sem kellene aggódnunk. Sőt, akkor lennénk a legboldogabbak, ha még három-négy embert fel tudnánk venni.

Ezért is szeretnénk, ha az év végére átlépnénk a bűvös ezres számot, és nekünk is sikerülne az, ami a Hotnews.ro-nak egy hónap alatt sikerült.

Ehhez kérjük a segítségeteket: a javaslataitok és a kritikáitok alapján szeretnénk minél hamarabb olyan újsággá válni, amelyre nem ezren, hanem akár háromezren is előfizetnek.

*

Bár időnként mi is megpróbáljuk homokba dugni a fejünket, a kérdőív arra is emlékeztetett, hogy nem vagyunk hibátlanok.

• Néha idegesítőek vagyunk.
• Néha túl sokat beszélünk.
• Néha rossz címet adunk.
• Néha túltoljuk.
• Máskor nem toljuk eléggé.

Ezeken megpróbálunk változtatni.

*

Van viszont, amiben nem akarunk kompromisszumot kötni: hogy akkor is kérdezzünk, amikor kellemetlen, és azt is megmutassuk, amit mások elrejtenének.

Közben pedig megpróbáljuk megérteni ezt a néha furcsa, néha makacs, néha fárasztó, de mindezek ellenére nagyon is szerethető várost, amelyet úgy hívnak: Székelyudvarhely.