Két gombóc fagyi és egy rakás turkáló. Ennyi lenne Székelyudvarhely?

Tudjátok, melyik a polgármester kedvenc utcája, amiről gyerekkora óta álmodik? És azt, hogy mit játszott kicsiként a tömbház előtt? Esetleg, hogy mit néz munka közben az ablakból? Sejtitek, hol lehet kapni a legnagyobb sajtos karajt a városban? És azt, hogy hol bukkanhatsz Udvarhely utcáin szabadon mászkáló teknősbékába?

Hamarosan minden kérdésre választ kapsz, és még többre is, de előbb tekerjük vissza kicsit az időt. 

Még a nyári szezon kezdetén készítettünk Udvarhelyen egy videót arról, hogy az emberek milyen helyi és környékbeli látványosságokat, programokat ajánlanak az idelátogató turistáknak, esetleg milyen alulértékelt helyeket ismernek. Nem voltunk túlzottan elragadtatva a válaszoktól: ugyanazok a helyek és lehetőségek merültek fel újra és újra, mintha Székelyudvarhely és vidéke csupán ennyiből állna.

Ezért úgy döntöttünk, hogy ezen a nyáron megpróbáljuk turistaszemmel szemlélni a városunkat, és megkérünk másokat is ugyanerre. Az előbbi eredményét már olvashattátok – azt, hogy milyen volt egy teljes napon át idegenként bóklászni Udvarhelyen.

Ezúttal Szakács–Paál Istvánt, Székelyudvarhely polgármesterét kértük meg arra, hogy válasszon három úticélt, egyet Udvarhely környékén, egyet a városban – természetesen olyanokat, amelyeket az erre járó turistáknak is szívesen ajánlana –, végül pedig egy személyes darabkát, ami sokat jelent neki. A terv az volt, hogy útközben Udvarhely turizmusáról beszélgetünk, a célállomásokon pedig kicsit személyesebbre vesszük ezt a „hely, ahol élünk” témát.

Az már más kérdés, hogy nem igazán sikerült vele tartani a tervet. Majd „útközben” elmesélem, milyen sétálni egy polgármesterrel a városában, és miért emlékeztetett a nagymamámra. Elöljáróban csak annyit kell tudnotok, hogy nem hagytuk végül el a várost a kirándulásunk során, mivel a polgármester csak városon belül választott úticélokat – de cserébe már most tudjuk, hogy egy másik túránk során az idegenvezetőnk ezt pótolni fogja.

Egyszerű kalandnak tűnt

De polgármesterekkel nem könnyű hosszabb, akár másfél-két órás időpontot egyeztetni, annyira be vannak táblázva. Nekünk is csak másodjára sikerült összehozni a találkát, és mikor sikerült, akkor is kapkodnunk kellett a lábunk – olyan volt, mint amikor elmentek egy hétvégére egy szép nagyvárosba, és azt hiszitek, pár nap alatt be tudtok járni mindent.

Végül jutott ránk idő, és egy augusztus végi pénteken Szakács-Paál István irodájában találjuk magunkat. A gyors útiterv-egyeztetés után megmutatja a saját kilátását az első célunkra, a városháza előtti kis parkra.

Leérve a parkba, egy rövid séta során elmeséli, minden ablaka ide néz, így rálát, milyen mozgás, milyen élet van odalent „a városunk szívében”. Azzal, hogy a város központja felé tartó utak teljes egészében megújulnak, szerinte felvetődik a kérdés, hogy mit kezdünk a város legfontosabb terével – megjegyzi, hogy látta, a közösségi médiában már nagyon megy a kombinálás, hogy mi lesz, és AI-által generált látványtervekkel is találkozott.

Kinek akarunk városközpontot építeni?

Úgy gondolja, a változtatást az is indokolja, hogy a városlakók nem olyan szívesen időznek ott, mint a Bethlen negyedi vagy a Sétatéri parkban.

„Ez azért önmagában is jelzésértékű, és azt jelzi, hogy még a városlakók is azt gondolják, valami változás kell ahhoz, hogy ők ide kiüljenek, és ne az összes többi alternatívához menjenek el pihenni, hűsölni.”

A szobrok kérdése is terítéken van: