Egy Csepp szabadság. És egy jó adag bizonytalanság.

Sokszor rossz érzés fog el minket, amikor valami megtetszik Udvarhelyen. Mert ami jó, az előbb-utóbb szinte mindig bezár. De hátha a Csepp lesz a kivétel.

Egy Csepp szabadság. És egy jó adag bizonytalanság.
Fotók: MAGYARI TÍMEA / UH.RO

💚 A cikk mindenki számára elolvasható, nem kell hozzá előfizetni: elég feliratkozni valamelyik ingyenes hírlevelünkre.

Zavar, hogy mindent tökéletesre komponál az AI? Hogy minden kicsit mű, egyforma és olyan steril? Vágysz valamire, ami nem egy katalógusreklámot idéz, helyette valóságos és minőségi? Tudod, van egy kis hely Udvarhelyen, ahol megkaphatod ezt az érzést. Gyertek, nézzük meg a Csepp Bisztrót!

Csepp ez, csepp az

Lukácsi Elődöt, a Csepp tulajdonosát úgy találjuk ott egy hétköznap délutánon, ahogy egy olyan embertől illik, aki nemcsak az íróasztal mögül dirigál, hanem a bisztró minden munkafolyamatában részt vesz, és kézben is tartja azokat. Lejáróban van épp az ebédidő, de még befut egy napi menü rendelés, amihez hamar főzni kell még krumplit, mert elfogyott, közben pedig érkezik egy kedves vendég, akit ki kell szolgálni kávéval.

Nem bánjuk, hogy kicsit várnunk kell a sorunkra, mert így van időnk megnézni a színes, jó hangulatú falfestést, az asztalokat, a dísztárgyakat és a kilátást az ablakból a bisztró kertjére. Nem nagy az egész hely – bent két asztalt lehet körbeülni, kint még vagy négyet-ötöt –, de van az egésznek egy bensőséges, meleg hangulata, amitől úgy érzi az ember, hogy újra és újra visszatérne.

Innen a név is: azért lett Csepp, mert kicsi a hely – egy csepp kávé, egy csepp ital, egy csepp fűszer. Nincsenek itt plafonról lógó művirágok vagy katalógusból rendelt, steril IKEA-bútorok. Helyette van egy autóülés, ami egyszerűen csak itt van tárolva, de mindenki szereti, meg a saját kézzel festett falak és barkácsolt bárpult. 

Vasárnapi rántott hús, mosogatás és a hütték

Közben sorra kerülünk Elődnél, és faggatni kezdem, hányadán áll a főzéssel. Meséli, hogy már gyerekkorában elkezdte érdekelni a konyha, sokat segített az édesanyjának. Elsőre ő is tojásrántottát és melegszendvicset készített, mára viszont leginkább a levesek főzését élvezi – azt, hogy jók legyenek benne a textúrák, a fűszerek, a savasság.

– Kisebb koromban is, amikor ritkán elvittek a szüleim étterembe, nagyon élveztem ott az illatokat, az ízeket, hogy olyan ételek vannak, amiket otthon ritkábban eszünk. Régebb nem úgy volt, hogy minden nap rántott húst eszünk, azt hétvégén ettük. Az éttermek világa már akkor megtetszett – emlékezik vissza.

Elárulja, miután itthon, Udvarhelyen végzett a Refiben matek–infó szakon, Kolozsvárra ment közgazdaságtanra, de azt nem fejezte be, sokkal jobban beszippantotta a vendéglátás.

– Az egyetem után elkezdtem dolgozni étteremben, a Bulgakovban. Minden érdekelt a konyhán, mindent csináltam. Eleinte persze csak mosogattam, meg krumplit és fokhagymát pucoltam, de amikor látták, hogy a húst is meg tudom sütni, fel tudom dolgozni, és precízen le tudom vágni grammra, akkor mindenhová odatettek.

Az élet további konyhákba is elsodorta: dolgozott Budapesten olasz étteremben és az IKEA éttermében, Ausztriában pedig egy hüttében – itt is mosogatással kezdett, de amikor rájöttek, hogy érti a szavakat, az ételek nevét, egy megüresedett állásra rögtön őt tették oda, majd egyre több dolgot bíztak rá.

A vályogkemencétől a görög kis bisztrókig

– Akkor én már fagyival foglalkoztam: nyáron ment az, télen elmentem dolgozni máshová. Innen jött az ötlet, hogy nyitok egy fagyizót, és ez lett belőle. Csak a fagyival viszont nem működött, csak kávéval sem, aztán lett búzasör meg bor, akkor elkezdtek inni is ide járni az emberek, amitől kezdett kerekedni a dolog – meséli a kezdeteket Előd, akit nyaranta egy fagyis kiskocsi mögött lehet megtalálni.

Ő viszi az Ízvarázs Fagylalt Manufaktúrát is, de a fagyi teljesen más helyen készül, és csak nyáron – olyankor viszont nincs konyha a Cseppben.

– Volt egy döntő momentum. Az, akitől bérlem az ingatlant, látta, hogy árulom a fagyit, fiatal srác vagyok, ő pedig valakinek ki akarta adni ezt a helyet. Mondta, hogy jöjjek, nézzem meg, vegyem ki. Eléggé vacilláltam, hogy hiányzik-e ez nekem, mert abban sokkal nagyobb szabadság volt, hogy kimentem a városi parkba, délután árultam a fagyit, és nem volt ennyi felelősség, ennyi teher, nem volt ekkora fix költség. De ott meg ki voltam szolgáltatva az időjárásnak és a szezonalitásnak, ezért úgy gondoltam, kellene valami fixebb, amivel télen is tudok pénzt keresni. Aztán elmentünk nyaralni a barátokkal Görögországba, és Thesszalonikiben láttam ilyen kis helyeket. Azelőtt Udvarhelyen nem nagyon voltak ilyen kis bisztrók, beachbár-szerű helyek, ott viszont rengeteg volt: minden tömb alatt működött egy halas, egy kávézó, egy fodrász, egy élelmiszerbolt, és ott voltak ezek a kis törzsközönséggel rendelkező helyek. Thesszalonikiben jött el az a pont, hogy azt mondtam: jó, hazajövök, kiveszem és belevágok – idézi fel Előd a Csepp kezdő lökését.

De ott tartottunk, hogy az italokkal sem lett elég kerek a képlet, megint kellett valami új, úgyhogy jöttek a szendvicsek, a pizza, végül pedig már napi menüt is készítenek. Utóbbiról fontos megjegyezni, hogy nem a csorba–sajtos karaj–szalmakrumpli féle menüt viszik – bár Előd szerint a többségnek az kellene –, hanem törekednek arra, hogy valami mást, finomat és jó minőségűt adjanak.

Ha jártál már valaha a Cseppben, vagy böngészted az étlapjukat, tudod, hogy főleg pizzát készítenek. Hallva viszont, mennyi tapasztalatot szerzett Előd, adódik a kérdés, hogy miért éppen a pizzát választotta az étterme profiljának.

– A pizzasütés úgy kezdődött, hogy ahol albérletben lakom, építettem a kertbe egy vályogkemencét. A Cseppben pedig úgy lett először pizza, hogy a nyitás környékén az unokatesóm azzal foglalkozott, hogy családi és céges rendezvényekre járt egy mobilkemencével, és itt is sütött. Amikor láttam, hogy hoppá, fagyi nélkül, kevés kávéfogyasztással itt bért, villanyt és mindent ki kell fizetni, ez volt a leggyorsabb, legkézenfekvőbb dolog, amit kis befektetéssel be tudtam tenni a bisztróba.

– Akkor nincs mögötte nagy pizzaszerelem? – kérdezek vissza.

– De van – nyugtat meg, elvégre a kedvenc étele volt, de a kemenceépítésnek sem ez volt az egyetlen indoka: érdekli a vályog, hogy mi mindent lehet kihozni belőle, és milyen lesz benne a pizza, a hús vagy a kenyér. Kicsit hasonlít is a főzéshez, ott is fontos a textúra, a precizitás és a hőmérséklet.

Széllel szemben

Ugye milyen jól hangzik minden eddig? A pizza, a fagyi, a különleges napi menü, a görög kis bisztrók által ihletett hely. De ez a valóság, minden történet nem lehet tündérmese, amiben a tündérkeresztanya egy csapásra eltünteti a problémákat.

Ez is érdekelhet:

Vajna Boti: most már hazahozhatnánk a hétvégéket is
Vajna Boti szerint Székelyudvarhely egy rendezett, csendes, ezzel egyben egy nyugdíjas város lett, ahol nem érzi jól magát a fiatal közösség.

Az ottlétünk alatt azt hallom ki Előd gondolataiból, hogy a Csepp azért működik még, mert ő akarja, hogy működjön, akár a széllel szemben is. Mert hiába egyszemélyes vállalkozás ez, az állami szervek nem kímélik az adókkal, engedélyekkel, büntetésekkel; a gazdasági helyzet is mindenkit arra kényszerít, hogy fogja meg a költéseit, nem prioritás, hogy az emberek étteremből étkezzenek, az energiaárak pedig csak egyre nőnek.

Ráadásul hiába veszik körbe tömbházak a helyet, a szomszédokból nem jár le senki. Előd szerint a hely intimitása kétélű fegyver: sokan „klubhelyiségnek” nézik a bisztrót, és egyszerűen félnek benyitni, mert azt hiszik, ez valami zárt társaság törzshelye.

És van egy olyan megélése is az udvarhelyiekkel kapcsolatban, hogy nem eléggé tudatosak. Amikor eljön egy-egy városi esemény – például egy városnap, gyereknap vagy majális –, nem értékelik az emberek a kézműves fagylaltot, sőt, még a városvezetés sem, mert a szabályzat, ami az árusok jelentkezésének keretét adja, nem a helyi kisvállalkozókat támogatja.

– Az az ambíció, hogy olcsó legyen, nagy legyen, és a gyerek fogja be a száját. De ha elmész egy olyan helyre, ahol sokkal tudatosabbak az emberek, ott a szülő dönti el, mi a jobb a gyermeknek, és nem UV-színű jégkását fog venni neki, hanem valódi gyümölcsből készült fagylaltot. Itt fontosabb a bubble gum és a festett fagyi, mint az, hogy málnából készíted a fagyidat. Sajnos nem tesznek különbséget, és nincs meg az a visszaigazolás, hogy jó, amit csináltok – itt az megy át, ami bullshit marketinggel fel van boostolva TikTokon – magyarázza Előd, majd elmeséli, hogy amikor Magyarországon a Gyüttment Fesztiválon járt, több pozitív visszaigazolást kapott, mint Udvarhelyen öt év alatt.

Folyton átalakulásban

Meg sem lep a válasza ezek után, amikor azt mondja, az a legjobb a Csepp működtetésében, ha működik.

💚 Ez a cikk a hírlevél-olvasóinknak ingyen jár! De hatalmas hírünk van: te is közéjük tartozhatsz. Iratkozz fel ingyen, és máris olvashatod!