Itthon
A félelem visz el, de a remény tart itt
Fiatalok a romániai elnökválasztás tétjéről: felelősségről, félelemről és reményről.
Itthon
Fiatalok a romániai elnökválasztás tétjéről: felelősségről, félelemről és reményről.
Vizuális kalauz
Nem kell többet tenni, mint nyitva hagyni az ajtót. Nem túl nagyra. Csak épp annyira, hogy beférjen rajta egy kérdés.
Videó
Többnyire őket említették a válaszolók. Olyan is akadt azonban, aki Călin Georgescura fog szavazni a hétvégén.
Minden, amit érdemes tudnod a vasárnapi elnökválasztás első fordulója előtt.
Képriport
Volt bicikli, miccs, operett, nyugdíjastánc, és természetesen egy kis elmaradhatatlan politikai beszéd is, ami most úgy hangzott, hogy „ne a nemlehet korszakában ébredjünk.”
Vizuális kalauz
Vass Réka kurátorral beszélgettünk identitásról, visszatérésről és arról, miért fontos újrafogalmazni a kultúrát vidéken.
Vélemény
Lehet úgy is választani, hogy közben marad benned kérdőjel. Hogy nem vagy benne biztos. Hogy egyszerűen csak elkezded valahol.
Itthon
A Leaders for All program keretében szervezett rendezvény célja egy nyitott és befogadó közösség megteremtése – szombatig még te is jelentkezhetsz!
Vélemény
Március 15-én hősi halott lett a méltóságom. Kulisszatitkok, önirónia és egy csipetnyi reality-check - így néz ki egy X-Faktor casting belülről.
Uncategorized
Március 15-én a magyar ember két dolgot tehet: kimegy a térre, vagy nagyon erős kifogást talál arra, miért ne.
Félúton
Lóránt szerint lehetőséget kell teremteni, hogy ne csak az maradjon falun, akinek nincs más választása, mert ha a falu tényleg élni akar, nem elég csak túlélni.
Kultúra
Erdélyben a humorista vagy esküvőkön lép fel, vagy elköltözik – állítja Forgács Rudolf, aki még az udvarhelyszéki közlekedési infóban is talált magának inspirációt.