Master of puppets a politikában: a „rendszer” foglya Románia?
Sokan beszélnek róla, többen küzdenek is ellene, de ez a küzdelem egyelőre csak árnyékbokszolás.
A Bolojan-kormány bukása után erősödött Romániában az a gyanú, hogy a valódi hatalom nem a választott döntéshozóké, hanem a szálakat a háttérből húzogató, elszámoltathatatlan szereplőké, akik érdekeik szerint alakítják a politikát és befolyásolják az ország irányát. A közbeszédben „rendszernek” nevezett párhuzamos hatalmi struktúra leírására több kísérlet is történt, de létezésére továbbra sincs egyértelmű bizonyíték. Sokan beszélnek róla, többen küzdenek ellene, de ez a küzdelem egyelőre csak árnyékbokszolás.
Románia rendszerváltás utáni történelmét végigkísérték az összeesküvés-elméletek határát súroló magyarázatok arról, hogy az országot nem a demokratikusan megválasztott döntéshozók vezetik, hanem a háttérben működő érdekhálózatok és informális hatalmi központok irányítják, de legalábbis időnként akcióba lépve képesek érvényesíteni az akaratukat.
Ezt a vélt párhuzamos hatalmi struktúrát a közbeszédben nevezték már mélyállamnak is Traian Băsescu államfő mandátumai alatt, de az utóbbi években az újságírók, elemzők és politikusok egyszerűen csak „rendszerként” emlegetik. Működésének számos leírása jelent meg az évek folyamán a nyilvánosságban, de a különféle értelmezések közös eleme, hogy a titkosszolgálatoknak központi szerepük van ezekben az érdekhálózatokban.
A „rendszerre” való utalások vagy hivatkozások pedig többnyire a nyilvános információk alapján racionálisan nehezen magyarázható politikai fordulatok után bukkannak fel a romániai közbeszédben.
Ez történt például a 2024-es elnökválasztás példátlan érvénytelenítésekor is.
Amikor az alkotmánybíróság a titkosszolgálatok jelentéseire támaszkodva megsemmisítette az első forduló eredményét, a politikai fordulatot a kommentárok egy része – főként az önmagát szuverenistának nevező tábor hangadói – nem egyszerű jogi döntésként, hanem a demokratikus folyamatba rendkívüli eszközökkel beavatkozó „rendszer” önvédelmi mechanizmusaként értelmezték.
A legfrissebb példa a Bolojan-kabinet májusi bukása és az azóta húzódó kormányválság. Amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) összefogva menesztette a kormányt, amelynek maga is része volt, újságírók, elemzők és politikusok egy része ismét a „rendszer” működésbe lépésével magyarázta a történteket. Úgy vélték, hogy Bolojant nem egyszerűen a politikai ellenfelei akarják eltávolítani, hanem azok az érdekhálózatok is, amelyek számára veszélyt jelenthettek a miniszterelnök belengetett reformjai és modernizációs törekvései.
Kísérletek a „rendszer” leírására
A Bolojan-kormány bukását a háttérhatalmi struktúra manővereivel magyarázó véleményformálók és mérvadó elemzők közül többen tettek kísérletet a „rendszer” meghatározására. Ez egyikük szerint sem egyetlen titkos központ, hanem pártokon, állami intézményeken, üzleti és médiatulajdonosi körökön átívelő, hírszerző szolgálati és igazságszolgáltatási kapcsolatokkal is megtámasztott informális hatalmi hálózatok összessége.
Ezek a hálózatok szerintük képesek befolyásolni pártokat, kormányalakításokat, gáncsolni a reformokat, érdekeik szerint időzíteni bírósági ítéleteket, büntetőeljárásokat, és nem utolsó sorban eltéríteni közpénzeket.
Az elnök csak eszköz?
A „rendszert” az egyik legkonkrétabb formában a G4media publicistája, Cristian Pantazi írta le. Szerinte a háttérhatalmi csoport magja a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálatok tisztjeiből és az igazságszolgáltatás bizonyos szereplőiből áll. Előbbiek befolyásolni tudják a politikai vezetők kiválasztását és döntéseit. Utóbbiak közé tartoznak a bírósági és ügyészségi hatalmi központok, kiemelten a Lia Savonea legfelsőbb bírósági elnök körüli klikk, amely a politikailag célzott bírósági és ügyészségi lépéseket irányítja.
Ez is érdekelhet:
Cseke Péter
Pantazi szerint az általa kartellnek is nevezett „rendszer” politikai eszközei a PSD, Nicuşor Dan államfő, valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) SRI-közeli szárnya. A médiaeszközei pedig a PSD-hez vagy az AUR-hoz közel álló, befolyásos üzletemberek tulajdonában lévő hírtelevíziók: România TV, Realitatea TV és Antena 3.
Az átöltöztetett „múlt rendszer”
Léteznek ennél sokkal tágabb, a jelenséget történetiségében vizsgáló elemzések is. A „rendszer” egyik legalaposabb leírását Marco Badea újságíró adta Explicativ nevű hírmagyarázó blogján megjelent hosszú anyagában. A „rendszer” szerinte sem egyetlen intézmény, ahogy nincs székháza és nincs egyetlen vezére. Nem hierarchikusan működik, hanem több, egymással időnként együttműködő, máskor rivalizáló hatalmi központ együtteseként.
Ezek a hálózatok szerinte a korábbi kommunista titkosrendőrség, a Securitate köreiből, a titkosszolgálati struktúrákból, pártokon átívelő informális kapcsolatokból, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a hadsereg, a közigazgatás, a média és az üzleti élet szereplőiből állnak össze.
Badea értelmezésében a „rendszer” nem 1989 után jött létre, akkor csupán ruhát váltott: a kommunista pártállam és a Securitate befolyásos szereplői átmentették magukat a demokratikus intézmények és a kapitalizmus világába.
Időt nyerni az átalakuláshoz
Az első demokratikusan megválasztott államfő, Ion Iliescu nem a „rendszer” ellenfele, hanem a folytonosság politikai garanciája volt: időt adott a régi hálózatoknak, hogy újraszervezzék magukat, üzleti kapcsolatokká, állami befolyássá és politikai klientúrává alakítsák a korábbi hatalmukat.
Ugyanakkor már az Iliescu-korszakban megjelent a „rendszeren” belüli első nagyobb szakadás is: a Petre Roman-féle Nyugat-barát csoportosulás kivált a posztkommunista hatalmi szférából, és Demokrata Párt (PD) néven külön politikai pályára állt.
Ezzel a rendszer egysége megbomlott: a PSD mögött tovább élő Iliescu-féle hálózat mellett kialakult egy másik, a PD-n keresztül építkező hatalmi ág, amely később Traian Băsescu mandátumai alatt erősödött meg, majd a PD PNL-be olvadásával a PNL mögötti hálózatok részévé vált.
Akit legyőzött a rendszer
Emil Constantinescu, Románia második elnöke Badea értelmezésében az első olyan elnök volt, aki a „rendszer” lebontásának, az állam valódi reformjának ígéretével került hatalomra. 1996-os győzelme azt az illúziót kelthette, hogy a posztkommunista hálózatok választások útján legyőzhetők, és a demokratikus intézmények önmagukban képesek átalakítani az állam működését.
Constantinescu azonban gyorsan szembesült azzal, hogy a régi érdekcsoportok nemcsak a pártpolitikában, hanem a titkosszolgálatokban, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, a gazdaságban és a médiában is tovább élnek.
Híressé vált mondata, miszerint „legyőzte a rendszer”, Badea olvasatában nem pusztán a politikai kudarc beismerése volt, hanem annak felismerése, hogy a román állam láthatatlan hatalmi struktúráit egy választási győzelem és egy reformista elnöki mandátum önmagában nem tudja lebontani.
A rendszer egyik felét felhasználni a másik ellen
Traian Băsescu szerepét Badea kettősnek látja. Románia harmadik elnöke szerinte politikai fegyverként használta a „romlott rendszer” elleni küzdelmet, és valóban meggyengítette a PSD mögött álló helyi kiskirályokat, valamint a médiatulajdonosi és klienteláris hálózatok egy részét.
De nem felszámolta a „rendszert”, hanem annak egyik részét felhasználva harcolt a másik része ellen: titkosszolgálatokra, ügyészekre, dossziékra, intézményekre és kulcspozíciókba helyezett emberekre támaszkodott. Így a Băsescu-féle korrupcióellenes fellépés és az igazságszolgáltatás megerősítése Badea szerint húsz évvel ezelőtt egyszerre jelentett valódi tisztulási esélyt és egy új hatalmi konfiguráció kiépülését, amelyben az erőszakszervezetek és az igazságszolgáltatás szerepe túl nagyra nőtt.
A Dragnea-háború utáni nagy kiegyezés
Románia negyedik elnökéről, Klaus Iohannisról Badea azt állítja, hogy nem ellenfelének tekintette, hanem normalizálni próbálta a „rendszert”. Első mandátuma alatt a PNL mögött lévő hálózat és a Liviu Dragnea körüli régi PSD-s hatalmi konglomerátum csapott össze; a konfliktus csúcspontjai közé sorolja az újságíró a korrupt politikusoknak egérutat biztosító 13-as sürgősségi rendeletet, a 2017-es tüntetéseket, a 2018. augusztus 10-i csendőri beavatkozást és az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzésért folytatott harcot.
Dragnea veresége után azonban Badea szerint a PSD és a PNL mögötti nagy érdekhálózatok fokozatosan kiegyeztek egymással, és a Ciucă-Ciolacu-féle koalícióban majdnem egyetlen „mammut-hálózattá” olvadtak össze. Ennek célja szerinte a politikai színtér ellenőrzés alatt tartása és a Iohannis-korszak folytatásának biztosítása volt.
Az AUR is a rendszer része?
Badea ebbe a történeti ívbe illeszti az AUR és Călin Georgescu felemelkedését is. Értelmezése szerint George Simion pártja a Dragnea bukása után a hatalomközelből kiszorult, radikalizálódott, illiberális és nacionalista hálózatok új politikai kifejeződése lett.
Ez is érdekelhet:
Cseke Péter
A 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu megjelenése mögött pedig egy olyan csoportosulást sejt, amely a régi „rendszer” pereméről, Romániával ellenséges külföldi állami érdekek támogatásával próbálta átvenni a politikai színtér irányítását.
