Master of puppets a politikában: a „rendszer” foglya Románia?
Sokan beszélnek róla, többen küzdenek is ellene, de ez a küzdelem egyelőre csak árnyékbokszolás.
A Bolojan-kormány bukása után erősödött Romániában az a gyanú, hogy a valódi hatalom nem a választott döntéshozóké, hanem a szálakat a háttérből húzogató, elszámoltathatatlan szereplőké, akik érdekeik szerint alakítják a politikát és befolyásolják az ország irányát. A közbeszédben „rendszernek” nevezett párhuzamos hatalmi struktúra leírására több kísérlet is történt, de létezésére továbbra sincs egyértelmű bizonyíték. Sokan beszélnek róla, többen küzdenek ellene, de ez a küzdelem egyelőre csak árnyékbokszolás.
Románia rendszerváltás utáni történelmét végigkísérték az összeesküvés-elméletek határát súroló magyarázatok arról, hogy az országot nem a demokratikusan megválasztott döntéshozók vezetik, hanem a háttérben működő érdekhálózatok és informális hatalmi központok irányítják, de legalábbis időnként akcióba lépve képesek érvényesíteni az akaratukat.
Ezt a vélt párhuzamos hatalmi struktúrát a közbeszédben nevezték már mélyállamnak is Traian Băsescu államfő mandátumai alatt, de az utóbbi években az újságírók, elemzők és politikusok egyszerűen csak „rendszerként” emlegetik. Működésének számos leírása jelent meg az évek folyamán a nyilvánosságban, de a különféle értelmezések közös eleme, hogy a titkosszolgálatoknak központi szerepük van ezekben az érdekhálózatokban.
A „rendszerre” való utalások vagy hivatkozások pedig többnyire a nyilvános információk alapján racionálisan nehezen magyarázható politikai fordulatok után bukkannak fel a romániai közbeszédben.
Ez történt például a 2024-es elnökválasztás példátlan érvénytelenítésekor is.
Amikor az alkotmánybíróság a titkosszolgálatok jelentéseire támaszkodva megsemmisítette az első forduló eredményét, a politikai fordulatot a kommentárok egy része – főként az önmagát szuverenistának nevező tábor hangadói – nem egyszerű jogi döntésként, hanem a demokratikus folyamatba rendkívüli eszközökkel beavatkozó „rendszer” önvédelmi mechanizmusaként értelmezték.
A legfrissebb példa a Bolojan-kabinet májusi bukása és az azóta húzódó kormányválság. Amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) összefogva menesztette a kormányt, amelynek maga is része volt, újságírók, elemzők és politikusok egy része ismét a „rendszer” működésbe lépésével magyarázta a történteket. Úgy vélték, hogy Bolojant nem egyszerűen a politikai ellenfelei akarják eltávolítani, hanem azok az érdekhálózatok is, amelyek számára veszélyt jelenthettek a miniszterelnök belengetett reformjai és modernizációs törekvései.
Kísérletek a „rendszer” leírására
A Bolojan-kormány bukását a háttérhatalmi struktúra manővereivel magyarázó véleményformálók és mérvadó elemzők közül többen tettek kísérletet a „rendszer” meghatározására. Ez egyikük szerint sem egyetlen titkos központ, hanem pártokon, állami intézményeken, üzleti és médiatulajdonosi körökön átívelő, hírszerző szolgálati és igazságszolgáltatási kapcsolatokkal is megtámasztott informális hatalmi hálózatok összessége.
Ezek a hálózatok szerintük képesek befolyásolni pártokat, kormányalakításokat, gáncsolni a reformokat, érdekeik szerint időzíteni bírósági ítéleteket, büntetőeljárásokat, és nem utolsó sorban eltéríteni közpénzeket.
Az elnök csak eszköz?
A „rendszert” az egyik legkonkrétabb formában a G4media publicistája, Cristian Pantazi írta le. Szerinte a háttérhatalmi csoport magja a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálatok tisztjeiből és az igazságszolgáltatás bizonyos szereplőiből áll. Előbbiek befolyásolni tudják a politikai vezetők kiválasztását és döntéseit. Utóbbiak közé tartoznak a bírósági és ügyészségi hatalmi központok, kiemelten a Lia Savonea legfelsőbb bírósági elnök körüli klikk, amely a politikailag célzott bírósági és ügyészségi lépéseket irányítja.
Ez is érdekelhet:
Cseke Péter
Pantazi szerint az általa kartellnek is nevezett „rendszer” politikai eszközei a PSD, Nicuşor Dan államfő, valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) SRI-közeli szárnya. A médiaeszközei pedig a PSD-hez vagy az AUR-hoz közel álló, befolyásos üzletemberek tulajdonában lévő hírtelevíziók: România TV, Realitatea TV és Antena 3.
Az átöltöztetett „múlt rendszer”
Léteznek ennél sokkal tágabb, a jelenséget történetiségében vizsgáló elemzések is. A „rendszer” egyik legalaposabb leírását Marco Badea újságíró adta Explicativ nevű hírmagyarázó blogján megjelent hosszú anyagában. A „rendszer” szerinte sem egyetlen intézmény, ahogy nincs székháza és nincs egyetlen vezére. Nem hierarchikusan működik, hanem több, egymással időnként együttműködő, máskor rivalizáló hatalmi központ együtteseként.
Ezek a hálózatok szerinte a korábbi kommunista titkosrendőrség, a Securitate köreiből, a titkosszolgálati struktúrákból, pártokon átívelő informális kapcsolatokból, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a hadsereg, a közigazgatás, a média és az üzleti élet szereplőiből állnak össze.
Badea értelmezésében a „rendszer” nem 1989 után jött létre, akkor csupán ruhát váltott: a kommunista pártállam és a Securitate befolyásos szereplői átmentették magukat a demokratikus intézmények és a kapitalizmus világába.
Időt nyerni az átalakuláshoz
Az első demokratikusan megválasztott államfő, Ion Iliescu nem a „rendszer” ellenfele, hanem a folytonosság politikai garanciája volt: időt adott a régi hálózatoknak, hogy újraszervezzék magukat, üzleti kapcsolatokká, állami befolyássá és politikai klientúrává alakítsák a korábbi hatalmukat.
Ugyanakkor már az Iliescu-korszakban megjelent a „rendszeren” belüli első nagyobb szakadás is: a Petre Roman-féle Nyugat-barát csoportosulás kivált a posztkommunista hatalmi szférából, és Demokrata Párt (PD) néven külön politikai pályára állt.
Ezzel a rendszer egysége megbomlott: a PSD mögött tovább élő Iliescu-féle hálózat mellett kialakult egy másik, a PD-n keresztül építkező hatalmi ág, amely később Traian Băsescu mandátumai alatt erősödött meg, majd a PD PNL-be olvadásával a PNL mögötti hálózatok részévé vált.
Akit legyőzött a rendszer
Emil Constantinescu, Románia második elnöke Badea értelmezésében az első olyan elnök volt, aki a „rendszer” lebontásának, az állam valódi reformjának ígéretével került hatalomra. 1996-os győzelme azt az illúziót kelthette, hogy a posztkommunista hálózatok választások útján legyőzhetők, és a demokratikus intézmények önmagukban képesek átalakítani az állam működését.
Constantinescu azonban gyorsan szembesült azzal, hogy a régi érdekcsoportok nemcsak a pártpolitikában, hanem a titkosszolgálatokban, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, a gazdaságban és a médiában is tovább élnek.
Híressé vált mondata, miszerint „legyőzte a rendszer”, Badea olvasatában nem pusztán a politikai kudarc beismerése volt, hanem annak felismerése, hogy a román állam láthatatlan hatalmi struktúráit egy választási győzelem és egy reformista elnöki mandátum önmagában nem tudja lebontani.
A rendszer egyik felét felhasználni a másik ellen
Traian Băsescu szerepét Badea kettősnek látja. Románia harmadik elnöke szerinte politikai fegyverként használta a „romlott rendszer” elleni küzdelmet, és valóban meggyengítette a PSD mögött álló helyi kiskirályokat, valamint a médiatulajdonosi és klienteláris hálózatok egy részét.
De nem felszámolta a „rendszert”, hanem annak egyik részét felhasználva harcolt a másik része ellen: titkosszolgálatokra, ügyészekre, dossziékra, intézményekre és kulcspozíciókba helyezett emberekre támaszkodott. Így a Băsescu-féle korrupcióellenes fellépés és az igazságszolgáltatás megerősítése Badea szerint húsz évvel ezelőtt egyszerre jelentett valódi tisztulási esélyt és egy új hatalmi konfiguráció kiépülését, amelyben az erőszakszervezetek és az igazságszolgáltatás szerepe túl nagyra nőtt.
A Dragnea-háború utáni nagy kiegyezés
Románia negyedik elnökéről, Klaus Iohannisról Badea azt állítja, hogy nem ellenfelének tekintette, hanem normalizálni próbálta a „rendszert”. Első mandátuma alatt a PNL mögött lévő hálózat és a Liviu Dragnea körüli régi PSD-s hatalmi konglomerátum csapott össze; a konfliktus csúcspontjai közé sorolja az újságíró a korrupt politikusoknak egérutat biztosító 13-as sürgősségi rendeletet, a 2017-es tüntetéseket, a 2018. augusztus 10-i csendőri beavatkozást és az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzésért folytatott harcot.
Dragnea veresége után azonban Badea szerint a PSD és a PNL mögötti nagy érdekhálózatok fokozatosan kiegyeztek egymással, és a Ciucă-Ciolacu-féle koalícióban majdnem egyetlen „mammut-hálózattá” olvadtak össze. Ennek célja szerinte a politikai színtér ellenőrzés alatt tartása és a Iohannis-korszak folytatásának biztosítása volt.
Az AUR is a rendszer része?
Badea ebbe a történeti ívbe illeszti az AUR és Călin Georgescu felemelkedését is. Értelmezése szerint George Simion pártja a Dragnea bukása után a hatalomközelből kiszorult, radikalizálódott, illiberális és nacionalista hálózatok új politikai kifejeződése lett.
Ez is érdekelhet:
Cseke Péter
A 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu megjelenése mögött pedig egy olyan csoportosulást sejt, amely a régi „rendszer” pereméről, Romániával ellenséges külföldi állami érdekek támogatásával próbálta átvenni a politikai színtér irányítását.
A 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének célja Badea szerint nem a demokrácia megmentése és a szuverenista fordulat megelőzése volt. A művelettel a PSD és a PNL mögötti érdekhálózatok a saját érdekeiket védték, mert attól tartottak, hogy Georgescu hatalomra kerülésével elveszíthetik legfontosabb privilégiumukat, a politikai színtér fölötti ellenőrzést.
Badea értelmezésében Nicușor Dan a civil társadalom részéről érkező támogatásnak és befolyását a George Simion győzelmétől féltő PSD-PNL páros mögötti hálózatok kényszerű segítségének köszönheti az államfői tisztséget.
Ettől függetlenül nem az államfő lett a háttérhatalom irányítója, csupán egy fontos szereplő, akit a különböző érdekcsoportok most megpróbálnak bedarálni, kihasználni vagy a saját céljaikra fordítani.
Bolojan szétfeszítette a rendszert, hogy tovább éljen a rendszer
A kormányfői pozícióba került Bolojan viszont Badea szerint újra szétfeszítette az ideiglenes szövetséget. A PSD mögötti hálózat visszatért a kontroll, a status quo és a privilégiumok konzerválásának logikájához, míg a PNL mögötti, a Roman-féle PD örökségét is hordozó hálózat Bolojan reformtörekvései mögé rendeződött. Így Badea szerint a mostani válság nem egyszerű pártpolitikai vita, hanem a „rendszer” természetének megnyilvánulása: a különböző hatalmi hálózatok addig működnek együtt, amíg érdekeik egybeesnek, de amint ezek ütköznek, a korábbi szövetség szétesik.
Mindenesetre Badea értelmezésében a „rendszer” egyik része nem azért támogatja Bolojant, mert lemondana saját befolyásáról. Hanem egyfelől azért, mert a radikális reformokban, a miniszterelnök modernizációs törekvéseiben lehetőséget lát a régi, PSD-közeli klienteláris, etatista modell meggyengítésére, az állam működőképességének megőrzésére és saját hatalmi pozícióinak újraszervezésére.
A háttérben ugyanakkor gazdasági megfontolások is állnak. A Bolojant támogató hálózat felismerte, hogy megcsappannak az erőforrásai, ha Románia költségvetési helyzete tarthatatlanná válik, veszélybe kerül az uniós pénzek lehívása és az ország csődközeli állapotba kerül. Másképp fogalmazva: ezeknek a hálózatoknak működőképes, finanszírozható és továbbra is befolyásolható államra van szükségük a túléléshez.
Mivel hívta ki maga ellen Bolojan a „rendszert”?
A „rendszer” értelmezési kísérletei spekulatívnak tűnnek, de az tény, hogy rövid miniszterelnöksége alatt Bolojan hozzányúlt vagy hozzá akart nyúlni a klienteláris hálózatok szinte összes klasszikus terepéhez: a közigazgatáshoz, a különnyugdíjakhoz, az állami vállalatokhoz és az energiapiachoz.
Az államapparátust karcsúsító kormányzati csomag több ezer állás megszüntetését, a központi közigazgatás létszámának csökkentését, a helyi önkormányzatoknál pedig 2027-től kötelező leépítést irányzott elő. Ezt támadásként érzékelhették azok a pártklientúrák és helyi érdekhálózatok, amelyek évtizedek óta állami/önkormányzati tisztségeken és szinekúrákon (kevés munkával járó, zsíros közalkalmazotti posztokon) keresztül tartják fenn befolyásukat.
Bolojan hozzányúlt a közpénzekből finanszírozott kiváltságokhoz is. A bírák és ügyészek nyugdíjreformja után egyértelművé tette, hogy a következő lépés a hadsereg, a belügy és a titkosszolgálatok nyugdíjrendszerének átalakítása lesz. Vagyis éppen azoknak az erőszakszervezeteknek a privilégiumait – óriási nyugdíjak és alacsony nyugdíjkorhatár – nyirbálná meg, amelyek a fentebb idézett értelmezések szerint a „rendszer” központi szereplői.
A miniszterelnök az állami vállalatokat sem kímélte.
Törvényben csökkentette az igazgatótanácsok létszámát és teljesítményhez kötötte a menedzserek juttatásait. Áprilisban közel két tucat veszteséges, évek óta közpénzből életben tartott vállalat bezárását, összevonását vagy átszervezését helyezte kilátásba, majd a nyereséges cégek tőzsdei bevezetését is belengette. Az állami vállalatok reformjáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint ezekre az intézkedésekre reagált a legérzékenyebben a PSD. Oana Gheorghiu többször is kijelentette, hogy a szociáldemokraták csuklás nélkül támogatták a lakosságot sújtó megszorító intézkedéseket, de azonnal felszisszentek, amikor januártól az állami vállalatok kerültek terítékre.
Ennek az lehet a magyarázata, hogy az állami vállalatok nemcsak gazdasági szereplők, hanem politikai kifizetőhelyek is: a pártok igazgatótanácsi helyekkel, menedzseri posztokkal, beszállítói szerződésekkel jutalmazhatják a klientúrájukat. A tőzsdei bevezetésük pedig azért érinti nagyon érzékenyen a pártok mögötti érdekhálózatokat, mert átláthatóságot, piaci ellenőrzést, fegyelmet és nyilvános teljesítménymutatókat jelentene. Így aligha véletlen, hogy a PSD a „nemzeti vagyon kiárusításának” vádjával reagált az állami cégek tőzsdei bevezetésének felvetésére.
Mindezek mellett Bolojan az energiapiac rendbetételét is kilátásba helyezte. Nemcsak a termelés és a tárolási kapacitások növelését tervezte, hanem a hálózati csatlakozási engedélyekkel spekuláló piaci ügyeskedők kiszorítását, az energiapiaci torzulások csökkentését és az állami energetikai cégektől elvárt teljesítménymutatók szigorítását is. Ez sérthette azoknak a – részben pártokhoz kötődő – üzleti köröknek az érdekeit, amelyek a szabályozások joghézagjaiból, az energiaárak volatilitásából és állami cégek gyenge elszámoltathatóságából profitálnak.
Politikán kívüli eszközöket is bevetettek Bolojan ellen
A Bolojan-kabinet intézkedései egy sor ellenreakciót váltottak ki. Az első és legfontosabb egy nyílt politikai lépés volt: a PSD szembefordult a miniszterelnökkel, majd május 5-én az AUR segítségével megbuktatta a kormányt. Június 14-én egy újabb politikainak tekinthető lépés következett, ezúttal az államfő részéről: a PNL megbontására tett kísérlet a liberálisok első alelnöke, Adrian Veştea kormányalakítási megbízásával. Elemzők szerint a terv lényege az volt, hogy a PSD, a PNL-n belüli Bolojan-ellenes csoport, kisebb parlamenti frakciók támogatásával, és esetleg az AUR hallgatólagos vagy nyílt segítségével megalakuljon egy Bolojan nélküli kormány.
A Veştea-kabinet beiktatásáról szóló vitát június 22-re tűzték ki a parlamentben. Az ezt megelőző héten a PNL elnöksége a Veştea-kormányt támogató liberálisok szankcionálására és a rendkívüli tisztújító kongresszus június 21-i összehívására tett javaslatot, amiket a párt országos tanácsa június 20-án megerősített. A kongresszus pedig nagy többséggel újraválaszotta pártelnöknek Ilie Bolojant, elfogadta az új alapszabályt és a „disszidensek” kizárását kilátásba helyező határozatot. Az ügyvivő miniszterelnök ezzel konszolidálta a hatalmát a PNL-ben, és akkor még úgy tűnt, hogy sikeresen ellenállt a párt megosztására tett kísérleteknek.
Csakhogy még a liberálisok rendkívüli kongresszusa előtt elkezdődött a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) és az RMDSZ-t is magába foglaló Bolojan-tábor politikán kívüli eszközökkel történő meggyengítése is. Június 18-án, egyetlen napon három érzékeny döntést hozott az igazságszolgáltatás: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) eljárást indított a pártelnök jobbkezének számító Ciprian Ciucu bukaresti főpolgármester ellen; a legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította Dominic Fritz USR-elnök fellebbezését egy érdekütközéssel kapcsolatos ügyben; az Ilfov megyei törvényszék a Bolojan-ellenes liberális csoportosulás keresetének helyt adva rekordgyorsasággal felfüggesztette a PNL elnökségének döntéseit a Veştea-kormány támogatónak szankcionálásáról és a rendkívüli kongresszus összehívásáról.
Támadások az RMDSZ ellen is
Politikán kívüli eszközökkel indult támadás azon a héten az RMDSZ ellen is, miután Kelemen Hunorék bejelentették, hogy nem fogják megszavazni a Veştea-kormányt. Több PSD-közeli vagy a szuverenista táborhoz köthető hírcsatorna azt terjesztette, hogy az RMDSZ nem önálló politikai mérlegelés alapján, hanem budapesti utasításra döntött így. Azt is híresztelték, hogy Bolojan állítólag magyar energetikai érdekekért cserébe szerezte meg az RMDSZ támogatását. Ezeket a vádakat Kelemen Hunor szövetségi elnök fabulációknak nevezte.
Ez is érdekelhet:
Cseke Péter
A Veştea-kormány beiktatását június 22-én elutasította a parlament. Szavazáskor a PNL nagy többsége hű maradt Bolojanhoz, az USR, az RMDSZ és végül az AUR sem állt be az államfő miniszterelnök-jelöltje mögé. De a PNL vesszőfutása folytatódott. A Bolojan-ellenes liberálisok újabb kereseteinek helyt adva a bukaresti törvényszék előbb a kongresszus összehívásáról szóló országos tanácsi párthatározatot, majd az új vezetés megválasztásáról és az alapszabály módosításáról döntő kongresszusi határozatokat is felfüggesztette nem jogerős, de végrehajtandó ítéletekkel. Így a PNL a múlt héttől a tavalyi kongresszuson elfogadott alapszabálya szerint működik.
A DIICOT mint a rendszer eszköze
Időközben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) kirobbantotta a Bihar megyei illegális otthonok ügyét. A kiszolgáltatott emberek kizsákmányolásának gyanúja önmagában súlyos botrány.
Bolojan ellenfelei – szintén a PSD-hez és a szuverenista táborhoz köthető hírcsatornákon keresztül – azonban megpróbálták a miniszterelnökhöz kapcsolni az ügyet azzal, hogy korábban Nagyvárad polgármestere és a Bihar megyei önkormányzat elnöke volt.
Bolojan tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna az illegális otthonokat működtető egyesülettel, és azzal védekezett, hogy sem polgármesterként, sem megyei tanácselnökként nem volt szabályozási vagy ellenőrzési hatásköre ezen a területen. Nem mellékes tény, hogy az államfő a volt PSD-s igazságügyi miniszter jelöltjeit nevezte ki tavasszal a DNA és a DIICOT főügyészének.
A már idézett Cristian Pantazi és Marco Badea értelmezése szerint ebben az eseménysorban
