Csoma Botond: kezdettől rossz volt a kémia Bolojan és a PSD között

Csoma Botond szerint a romániai kormányválság gyökere az a bizalomhiány, amely már a Bolojan-kormány első heteiben mérgezte a négypárti koalíciót. 

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét arról kérdeztük, miként látta belülről a politikai patthelyzethez vezető folyamat különböző állomásait. Az interjúban kitértünk a lehetséges kiutakra, Nicuşor Dan államfő szerepére, valamint az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok politikai befolyására is.

Lassan két hónapja ügyvivő kormánya van az országnak, és elképzelhető, hogy az új kormány megalakulása az őszi parlamenti ülésszakra tolódik. Az érdekelne, hogyan látta az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjeként belülről azt a közel egy éves folyamatot, ami végül ehhez a politikai válsághoz vezetett. Elsőként azt kérdezném: milyen jövőt jósolt a Bolojan-kormány egy évvel ezelőtti beiktatásakor a négypárti – PSD-PNL-USR-RMDSZ – koalíciónak? 

Mindannyian tudtuk, hogy ez nehéz kormányzás lesz. Négy pártnak kellett együttműködnie, ráadásul nagyon különböző politikai vízióval és ideológiai háttérrel. De nem nagyon volt más megoldás: a szélsőjobb annyira megerősödött, hogy a centrumpártoknak koalíciót kellett kötniük.

Ez nem csak romániai jelenség. Több európai országban is azt látjuk, hogy az egyik oldalon megerősödik a szélsőjobb, a politikai spektrum másik felén pedig töredezettség van. Ilyenkor nagyon különböző pártoknak kell kormányzati többséget alkotniuk, ami eleve nehéz feladat. Romániában ezt még tovább nehezíti a politikusok temperamentuma. Nagyon erős a hajlam a veszekedésre, a közösségi médiában való üzengetésre, a szivárogtatásra. Egy-egy megbeszélés után szinte azonnal megjelennek információk a sajtóban. A vitakultúrával és a kompromisszumkultúrával is baj van.

Amióta ez a kormányzás elindult, szinte folyamatos volt a vita a koalícióban. Ezeket inkább veszekedésnek nevezném, nem vitának. Ez nem tett jót sem a kormányzásnak, sem a választói bizalomnak. Sőt a szélsőjobb malmára hajtotta a vizet. Az emberek megelégelik az állandó konfliktust, és még azokban is nőhet a rendszerellenesség, illetve az összeesküvés-elméletekre való nyitottság, akik egyébként nem feltétlenül szavaznának a szélsőjobbra.

A PSD támogatta tavaly júliusban az első nagy megszorító/adóemelő csomagot, de elfogadása után már megpróbált elhatárolódni a Bolojan-kormány intézkedéseitől. Az RMDSZ-nek bizonyára vannak gazdasági tanácsadói is: egyáltalán lett volna-e más recept a Ciolacu-kormány által hátrahagyott óriási költségvetési hiány csökkentésére? 

Nagyon gyorsan rendbe kellett tenni valamennyire a költségvetést. Amikor 2024 decemberében kormányra kerültünk, akkor még a hárompárti felállásban, sokan azt mondták: Románia közel került ahhoz, amit 2009-ben Görögországban láttunk, vagyis csaknem a fizetésképtelenségi helyzethez.

A makrogazdasághoz értő közgazdászok azt mondták, hogy rövid távon gyorsan bevételt hozni a költségvetésbe elsősorban áfaemeléssel lehet. Ez azonban hónapokig nem történt meg, mert meg kellett ismételni az elnökválasztást, és politikailag minden ennek volt alárendelve. Így a szükséges intézkedések már 2024-ben csúsztak, végül több mint fél évet vesztettünk.

Azt is hozzá kell tenni, hogy amikor 2024 decemberében visszakerültünk a kormányba, mi sem láttuk pontosan, mekkora a költségvetési válság. Másfél évig nem voltunk kormányon, nem volt közvetlen rálátásunk a számokra. 2024 decembere és 2025 májusa között viszont már világossá vált, mennyire rossz a helyzet. Ezért mi is elfogadtuk, hogy rövid távon nincs nagyon más megoldás. Sajnos így nem tudtuk betartani azt a kampányígéretünket, hogy nem emelünk adókat. De rövid távon az áfaemelésnek valószínűleg nem volt reális alternatívája.

Amit mi inkább nehezményeztünk, az az volt, hogy az áfaemelés mellett nem történt meg az állami kiadások érdemi lefaragása. Az alapprobléma ugyanis az, hogy az állam túl sokat költ, és ezen belül vannak indokolatlan kiadások is. Amikor az állami költekezés racionalizálásáról beszélünk, az nem feltétlenül az állami szolgáltatások visszavágását jelenti. Nem arról van szó, hogy az oktatást, az egészségügyet vagy más alapvető szolgáltatásokat kellene gyengíteni. Hanem arról, hogy a pénzherdálást, a pazarlást és a felesleges kiadásokat kellett volna sokkal határozottabban visszavágni.

Bolojannak erre az volt a válasza, hogy a költséglefaragások, a pazarlások leállítása alaposabb elemzést, átvilágításokat, átgondolt intézkedéseket igényelt, és sürget az idő...

Legalább neki lehetett volna fogni. Én ezt hiányoltam: miközben az áfaemelés és más adóemelések gyorsan megtörténtek, nem láttunk konkrét, határozott intézkedéseket az állami kiadások racionalizálására és az adócsalás visszaszorítására. Románia évente közel 7 milliárd eurót veszít csak az áfacsalás miatt. Ehhez képest ezen a területen sem láttunk igazán erős kormányzati lépéseket. Pedig Ilie Bolojan határozott miniszterelnök volt, a pénzügyminiszter pedig jó makrogazdasági szakember. Ezért sem értettük, hogy miért nem indultak el gyorsabban ezek az intézkedések.

Makrogazdasági szempontból rövid távon valószínűleg nem volt az áfaemelésnek reális alternatívája, ha el akartuk kerülni, hogy Románia a fizetésképtelenség közelébe kerüljön, vagy hogy a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolják az országot. De az áfaemelés után el kellett volna indulni a másik irányba is. Ha sikerült volna pénzt behozni a költségvetésbe az adócsalás visszaszorításából és a felesleges kiadások lefaragásából, akkor később talán megnyílhatott volna az út az áfa 19 százalékra való visszacsökkentése előtt. Most a közgazdászok azt mondják, hogy ez nem lehetséges, mert újra nagyon rossz költségvetési helyzetet idézne elő.

A másik probléma az volt, hogy nagyon nehezen állt össze a gazdaságélénkítő program is. Erre is szükség lett volna, mert az adóemelések és a bizonytalanság visszafogták a fogyasztást. A román gazdasági növekedés pedig erősen fogyasztásközpontú. Ha a fogyasztás drasztikusan visszaesik, az a reálgazdaságot is a recesszió irányába tolja. Ezt valahogy ellensúlyozni kellett volna.

Mikor jelentkeztek az első feszültségek a négypárti koalícióban?   

Az első feszültségek már tavaly nyáron, a Bolojan-kormány első heteiben jelentkeztek. Az elejétől látszott, hogy a PSD és az Ilie Bolojan vezette PNL között nincs jó viszony. Nem bíztak egymásban, és ez a bizalmatlanság kezdettől fogva mérgezte a koalíciós együttműködést.

A PSD sok intézkedéssel egyetértett, meg is szavazta őket, utána viszont kommunikációban gyakran úgy viselkedett, mintha ellenzékben lenne. Ez egyfajta kettős játék volt: kormányon voltak, de igyekeztek elhatárolódni a kormányzás politikai költségeitől. A másik oldalon az is igaz, hogy Ilie Bolojannal sem volt könnyű kompromisszumot kötni a koalíciós tárgyalásokon. Elég makacs politikus, és ezzel szerintem senkinek sem mondok újat. Sokszor nehéz volt vele közös nevezőre jutni.

Ezeken a koalíciós tanácskozásokon felmerült a PSD magatartása vagy Bolojan makacssága?

Felmerült. Ennek eredménye nem látszott, mert fokozódtak a feszültségek. 

A múlt év végén már ott tartottunk, hogy a szociáldemokraták belengették a kormányzati szerepvállalásukról szóló belső referendumot. Ekkor már nem volt egyértelmű, hogy a koalíció napjai meg vannak számlálva?

Amikor a szociáldemokraták előálltak ezzel a belső referendummal, akkor már érezhető volt, hogy szakadás van a levegőben. De én ezt nem feltétlenül úgy láttam, hogy a PSD a PNL-vel akar szakítani, hanem inkább úgy, hogy a PSD és Ilie Bolojan között vált nagyon feszültté a viszony. A szociáldemokraták különböző helyi szervezeteiben és párton belüli csoportjaiban egyre erősebb lett az a meggyőződés, hogy Bolojannal nem lehet tovább együtt kormányozni. Ezért vitték át tulajdonképpen a párton ezt a belső szavazást is.

Egy külső szemlélőnek úgy tűnt, hogy később a kilépéssel fenyegető PSD minden fontosabb követelését teljesítette a koalíció: a kormány elfogadta a gazdaságélénkítő csomagot és az idei költségvetésben elkülönített összeget a szolidaritási csomagjuk számára is. Április 20-án mégis megszavazták Ilie Bolojan politikai támogatásának megvonását. Ön szerint miért?

Ezt nem tudom biztosan megmondani, mert a PSD soha nem mondta el teljesen egyértelműen, miért jutott erre a döntésre. Nyilván azt kommunikálták, hogy bizonyos intézkedésekkel nem értenek egyet, de közben ezek közül sokat korábban ők maguk is támogattak.

Az én hipotézisem az, hogy a PSD-ben arra jutottak: politikailag már csak hátrányuk származik abból, ha továbbra is Ilie Bolojannal kormányoznak együtt. Úgy érezhették, hogy a megszorítások és a kormányzati konfliktusok politikai költségeit túl nagy részben nekik kell viselniük. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a Szociáldemokrata Párt régóta válságban van. Nagyon sok szavazót veszített az AUR irányába. A PSD és az AUR szavazótábora bizonyos értelemben közlekedőedényként működik: van átjárás a két tábor között. A PSD pedig nem igazán találta meg annak a módját, hogyan kezelje ezt a helyzetet.

Szerintem van bennük egyfajta politikai egzisztenciális félelem is. A környező országokban több helyen láttuk, hogy az egykori utódpártok eltűntek vagy jelentősen meggyengültek. Magyarországon például az MSZP gyakorlatilag eltűnt a meghatározó pártok közül, Bulgáriában is hasonló folyamatok zajlottak. A PSD nyilván látja ezeket a példákat, és nem zárhatja ki, hogy vele is megtörténhet valami hasonló.

De mit tehetett volna másként Bolojan? Megelőzhette volna a koalíció szakadását?

Nehéz megmondani, hogy a PSD-t ki lehetett volna-e elégíteni bármilyen engedménnyel. Nem tudom biztosan állítani, hogy ha Bolojan hamarabb indítja el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, vagy korábban fogad el bizonyos szociális jellegű javaslatokat, akkor ez megakadályozta volna a szakítást. Például felmerült az is, hogy a gyermeknevelési szabadságon lévő anyáknak ne kelljen egészségbiztosítási járulékot fizetniük. De nem tudom, hogy egy ilyen engedmény eltántorította volna-e a PSD-t attól a szándékától, hogy megbuktassa Bolojant. Szerintem a lényeg az, hogy politikai szempontból nagyon rossz volt a kémia Ilie Bolojan és a PSD között. Ilyen légkörben már nehéz megmondani, melyik konkrét intézkedés változtatott volna érdemben a folyamaton.

Tett-e áprilisig az államfő erőfeszítéseket a koalíciós feszültségek enyhítésére?

Informális találkozókról nem tudok részleteket. De nekem az a feltételezésem, hogy ő próbálta azért valahogy ezt a koalíciót egyben tartani. A szándék egy ideig szerintem benne megvolt. Alkotmányos eszköze viszont nemigen volt erre. 

A PSD május 5-én az AUR-ral együtt megbuktatta a kormányt. Általános az a vélekedés, miszerint a szociáldemokraták abban reménykedtek, hogy a miniszterelnöki tisztségétől megfosztott Bolojan a pártelnöki széket is elveszíti, és egy befolyásolhatóbb liberális kormányfővel folytatódhat a négypárti koalíciós kormányzás, de elszámították magukat. A későbbi fejlemények tükrében egyetért ezzel?

Igen, szerintem egyértelműen ez volt a forgatókönyv. A PSD abból indult ki, ahogyan korábban a PNL elnökei jártak: amikor elvesztették a miniszterelnöki tisztséget, rövid időn belül a párt éléről is leváltották őket. Szerintem a szociáldemokraták arra számítottak, hogy Bolojan esetében is ez fog történni. Vagyis a kormány megbuktatása után meggyengül a PNL-ben, elveszíti a pártelnöki pozícióját is, és ezután egy számukra elfogadhatóbb, könnyebben kezelhető liberális politikussal lehet újraépíteni a négypárti koalíciót. Erről szerintem Nicuşor Dant is meggyőzték. Csakhogy Bolojannal ez a forgatókönyv már nem működött. Nem bukott meg a pártján belül, és ezzel a PSD számítása is félrement.

Az államfő elsőként Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással. Az EP-képviselő azonban a tíznapos határidő lejárta előtt visszaadta a megbízását, mert nem számíthatott a PNL, az USR és az RMDSZ szavazataira. Miért nem működött a Tomac-féle – kívülről kompromisszumosnak tűnő – megoldás?

Meglepett bennünket ez a döntés. Azt még meg tudtuk érteni, hogy az államfő megbízott valakit kormányalakítással, mert az első egyeztetésen a pártok nem javasoltak miniszterelnököt. Ebben a helyzetben az államfő nyilván keresett valamilyen megoldást. Úgy láttuk, hogy Nicuşor Danban kialakult az a gondolat: ezt a súlyos politikai helyzetet egy technokrata, vagy legalábbis technokrata jellegű kormánnyal lehetne kezelni. Ehhez viszont hozzátett egy politikai miniszterelnök-jelöltet, Eugen Tomacot, aki ráadásul az ő tiszteletbeli tanácsosa is volt.

Tomac személye első látásra valóban nehezebben volt elutasítható a jobboldal számára. Az USR listáján jutott be az Európai Parlamentbe, és a közbeszédben az a kép élt róla, hogy integráló személyiség, aki könnyen szót ért különböző politikai szereplőkkel. Én ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mert Tomacot nem ismertük annyira jól. Nem volt olyan meghatározó politikai szereplő, akivel kapcsolatban nekünk közvetlen, releváns tapasztalataink lettek volna.

Az RMDSZ azonban nem támogatta volna a Tomac-kormányt, ha sor került volna a beiktatásáról szóló parlamenti vitára. Egyrészt nehezen tudtuk elképzelni azt a konstrukciót, hogy egy technokrata kormányt egy politikus vezessen. Másrészt azt gondoltuk, hogy egy ilyen kormánynak nagyon nehéz lenne kormányoznia parlamenti többség nélkül.

És volt még egy szempont. Mi azt sejtettük, hogy Tomac nevesítése előtt az államfő konzultált a PSD-vel is. Bennünk az a benyomás alakult ki, hogy ez a kormányzati formula valójában szociáldemokrata kreálmány volt.

A következő lépésként Nicușor Dan a PNL feje fölött a Bolojan belső ellentáborához tartozó Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. Mi volt a szándéka ezzel a lépéssel? 

Ez precedens nélküli lépésnek tűnt. Nem akarok moralizálni, mert a politikában sokszor vannak morálisan vitatható helyzetek, de szerintem Nicuşor Dan ezzel minden határt átlépett. Gyakorlatilag kiragadott valakit a PNL belső ellenzékéből. Adrian Veştea ugyanis Bolojan ellentáborához tartozott, tehát nem véletlenül esett rá a választás. Én ezt úgy értelmeztem, hogy az államfő szándéka a PNL megtörése és megosztása volt. Ezt a liberálisok joggal érezhették durva támadásnak. Végül azonban szerintem ezzel is inkább Bolojan pozícióját erősítették meg, mert a PNL-ben sokan éppen emiatt zártak össze mögötte.

Következett a Veștea-kormány beiktatásáról szóló parlamenti vita. A nap folyamán elterjedt, hogy intenzív tárgyalások voltak a kijelölt miniszterelnök és az AUR között a kormány támogatásáról, állítólag posztokat is felkínáltak George Simionéknak. A szavazás előtt azonban Simion az AUR frakció élén kiviharzott a parlamenti ülésteremből. Mi történt?

Az én feltételezésem az, hogy az AUR-on belül vita volt arról, hogyan járjanak el. Nagyon érdekes volt, hogy George Simion a szavazás előtti napokban hallgatott, nem állt ki a nyilvánosság elé. Helyette Petrişor Peiu, az AUR szenátusi frakcióvezetője nyilatkozott, és ő nagyon határozottan kijelentette, hogy nem támogatják a Veştea-kormányt. Még azt is mondta, hogy ha ez másként történik, ő kilép a politikából.

Ebből arra következtetek, hogy az AUR-ban végig volt egy belső vita. De szerintem Simionéknak politikailag nem is volt érdekük megszavazni ezt a kormányt. Miért lett volna az? Hiszen folyamatosan azt hangoztatják, hogy előre hozott választásokat akarnak, és azt állítják, hogy a centrista pártok, az egész politikai osztály harminchat éve nem csinál semmit. Ez az ő leegyszerűsített narratívájuk. Ebbe nehezen fért volna bele, hogy hirtelen megszavazzanak egy ilyen kormányt.

Az biztos, hogy az utolsó pillanatban még folytak tárgyalások, és voltak olyan ígéretek a PSD felé, hogy az AUR 25-30 képviselője és szenátora megszavazhatja a Veştea-kormányt. De amikor hétfő délután, a parlamenti vita előtt Simion kiállt a nyilvánosság elé, és nagyjából ugyanazt mondta, mint korábban Peiu, akkor szerintem ez a vita már lényegében lezárult a párton belül.

Utána még volt egy utórezgése a dolognak. A parlamenti vita előtt mintha még elhúzták volna a mézesmadzagot Veştea előtt, de szerintem addigra az AUR-ban már megszületett a döntés. Inkább saját magukat akarták pozicionálni. Ezzel pedig végül még jobban megalázták a PSD-t és Veşteát is.

A Veștea-kormány beiktatásáról szóló parlamenti vitában Kelemen Hunor egy Hannah Arendtet parafrazáló, nagyhatású beszédet tartott, amiben felhívta a figyelmet a „gonosz banalizálásának” veszélyére. Az RMDSZ egyik vezető politikusaként hogyan látja: Orbán Viktor elhíresült tihanyi beszéde nem a „gonosz banalizálását” jelentette?

Mi akkor egyértelműen elmondtuk, hogy Orbán Viktor tihanyi beszéde hiba volt, és nem szolgálta az erdélyi magyarok érdekét. Szerintem ezt az RMDSZ elég világosan megfogalmazta. Azt is rögtön elmondtuk George Simionról, hogy ő sem nem keresztény, sem nem szuverenista politikus. Hanem egy magyarellenes sarlatán.

Én nem mondanám azt, hogy Orbán Viktor részéről ez a gonosz banalizálása lett volna. Inkább úgy látom, hogy egy adott politikai helyzetet használt fel: pozicionálni akarta magát bizonyos európai uniós vitákban, és ebbe a logikába illeszkedett a tihanyi beszéd. Ettől még a mi szempontunkból ez hibás és káros megszólalás volt.

A politikai válságra visszatérve: Veștea sikertelen kormányalakítási kísérlete után Bolojan előbb két forgatókönyvet javasolt, egy PNL-USR-RMDSZ kisebbségi kormányt vagy egy egyszínű kisebbségi PSD kormányt, de azzal a feltétellel, hogy a négy párt írásban megállapodik az új kabinet előtt álló sürgős teendőkről. Bolojan egy saját miniszterelnök-jelöltet is javasolt, és azt kérte, hogy egy évig a PNL, az USR és az RMDSZ kormányozhasson, utána pedig átadják helyüket a Grindeanu-kormánynak. Ezek után a PSD és az államfő is azzal vádolta Bolojant, hogy meggondolta magát. Mi történt?

A bizalmatlansági indítvány elfogadása után a PNL és Bolojan részéről többször elhangzott, hogy ha a PSD az AUR-ral együtt megbuktatta a kormányt, akkor vállalja fel a kormányzást is. Bolojan akkor azt is kijelentette, hogy a PNL megszavazna egy egyszínű kisebbségi PSD-kormányt. Igaz, már akkor is feltételként szabta, hogy legyen egy politikai megállapodás az új kormányra háruló legsürgősebb teendőkről. Tehát nem arról volt szó, hogy a PNL feltétel nélkül támogatna egy PSD-kormányt, hanem arról, hogy előbb rögzíteni kellene, milyen intézkedéseket vállal a következő kabinet.

A helyzetet az változtatta meg, hogy az USR némileg váratlanul bejelentette: a PNL-vel ellentétben nem lenne hajlandó megszavazni egy kisebbségi PSD-kormányt. Szerintem ennek az is az oka, hogy Bolojan és a PNL egy ideje az USR kárára erősödik. Nem gondolom, hogy egy PSD-s vagy AUR-os szavazó tömegesen Bolojanra váltana, tehát ez a PNL-erősödés inkább az USR választói bázisát érinti. Ez nyilván aggasztotta az USR-t. Az USR ezért megtalálta a megfelelő pillanatot arra, hogy leváljon Bolojanról, és a PNL-től eltérő álláspontra helyezkedjen. Ezután a PNL is elbizonytalanodott, és mérlegelni kezdte, mekkora politikai kockázat lenne számára, ha az USR nélkül támogatna egy kisebbségi PSD-kormányt.

Részben ebből alakult ki a PNL–USR–RMDSZ kisebbségi kormány gondolata, Siegfried Mureşan miniszterelnök-jelöltségével. Nyilván az is szempont volt, hogy az államfőnek legyen mérlegelési lehetősége, és ne csak a PSD részéről legyen miniszterelnök-jelölt. Bolojan ugyanakkor továbbra is ragaszkodott egy politikai megállapodáshoz. Ebben azt rögzítenék, hogy akár Grindeanu-, akár Mureşan-kormány alakul, ugyanazt a sürgős kormányzati programot kell végrehajtania.

Erre jött még egy újabb csavar: a rotációs kormányzás gondolata. A PNL javaslata az volt, hogy előbb egy Mureşan-kormány irányítsa az országot a PNL, az USR és az RMDSZ részvételével, majd egy év után adja át a helyét egy Grindeanu-kormánynak.

Ezek szerint Nicușor Dan jogosan volt dühös a PNL-re, amiért folyamatosan meggondolta magát?

Nem akarok ebben igazságot tenni, de azt azért el kell mondani, hogy a PNL is taktikázott. Ahogyan egyébként a PSD is. Kezdetben például Sorin Grindeanu szabad kezet kért volna a kormányának, és azt várta el, hogy a PNL ne szóljon bele a programjába. A PNL viszont nyilván nem akart biankó csekket adni egy PSD-kormánynak, főleg egy ilyen súlyos politikai és költségvetési helyzetben. Szerintem Nicuşor Dan inkább azért volt ideges, mert látta, hogy zsákutcába futott. Két kormányalakítási kísérlete sem vezetett eredményre. Ő maga is taktikázott, de a taktikája nem hozott eredményt, sőt jelentősen csorbította a politikai presztízsét.

De mintha az RMDSZ is meggondolta volna magát. Kelemen Hunor egy PNL-PSD-RMDSZ-koalíciót javasolt, USR nélkül. 

Ebből egyesek azt értették, hogy mi ki akarjuk zárni az USR-t, és a PSD mellé állnánk. De nem erről volt szó. Az USR maga mondta azt, hogy semmilyen körülmények között nem akar a szociáldemokratákkal együtt kormányozni. Mi abból indultunk ki, hogy olyan kormányzati képletet kell keresni, amelynek van esélye többséget teremteni és működni. Ha mi egyszerűen a PSD szekerét akartuk volna tolni, akkor megszavazhattuk volna a Veştea-kormányt. Nem ezt tettük.

Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy akár PNL-PSD-USR-kormány is alakulhatna az RMDSZ nélkül. Az USR viszont erről sem akart hallani. Tehát nem arról volt szó, hogy az RMDSZ kizárna valakit, hanem arról, hogy megpróbáltunk reális kormányzati forgatókönyveket felvázolni egy olyan helyzetben, amikor a pártok egymást kölcsönösen blokkolták.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a parlament július második felében rendkívüli ülésszakot tart a helyreállítási források lehívásához szükséges törvények elfogadásáért. Arra lát esélyt, hogy ebben a rendkívüli ülésszakban az új kormányról is szavazzon a parlament?

Erre most nem tudok határozott választ adni, annyira képlékeny a helyzet. Szerintem azon múlik, hogy a végén győz-e a ráció az érzelmek felett. Előbb a kormányprogramban kellene megegyezni. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Utána pedig azt kellene eldönteni, hogy ki kezdje el a rotációs kormányzást: a PNL-USR-RMDSZ-koalíció, vagy a PSD. Grindeanuék ugyanis a rotációs megoldást már elfogadták, de azt szeretnék, hogy először ők kormányozzanak. Amíg ebben nincs megállapodás, addig nehéz biztosan megmondani, hogy a rendkívüli ülésszakban sor kerülhet-e az új kormány beiktatására is.

Milyen veszélyekkel jár, ha őszig egy ügyvivő kormány marad hivatalban?

Az egyik veszély az például, hogy amikor sürgősen kell orvosolni egy kérdést, és jogalkotásra van szükség, a kormánynak meg lesz kötve a keze. Ha valóban lesz egy rendkívüli ülésszak júliusban, akkor elfogadhatók a helyreállítási források lehívásához szükséges törvények. Kivéve a bértörvényt, ami egy katasztrófa. De a helyreállítási források nagy része tán megmenthető teljes jogkörű kormány nélkül is.

De július közepén két nagyobb hitelminősítő készül felülvizsgálni Románia adósbesorolását. Az ügyvivő kormány jelentette politikai bizonytalanság miatt nem áll fenn a leminősítés veszélye?

Szerintem nem, mert egészen jók a friss költségvetés-végrehajtási adatok, a deficitet sikerült alacsonyan tartani, ami nagy piros pont Romániának a hitelminősítők szemszögéből. 

Látja-e esélyét előre hozott választásoknak?

Nyilván az előre hozott választás is egy opció, de szerintem nem lenne értelme, mert nem oldaná meg az alapproblémát. Az AUR mandátumszáma valószínűleg megduplázódna, miközben az Európa-barát pártok oldalán megmaradna a töredezettség. Az erőviszonyok tehát jelentősen nem változnának olyan irányban, hogy könnyebb legyen kormányt alakítani. Továbbra is kompromisszumot kellene keresni, csak egy még erősebb AUR mellett. Ráadásul az AUR Călin Georgescut akarná miniszterelnöknek. Ezt szerintem nagyon jó lenne elkerülni.

Az RMDSZ-ről kialakult az a vélekedés, hogy szívesebben működik együtt a PSD-vel, mint más pártokkal. Ehhez képest a Bolojan-kormány bukása után a szövetség a „reformpárti tábor”, a PNL és az USR mellé sorolt be, nem támogatta a Tomac-kormányt és nem szavazta meg a Veștea-kormány sem. Mivel indokolja ezt a pozicionálást?

Az RMDSZ soha nem a PSD-hez igazodott, hanem mindig azt nézte, hogy egy adott politikai helyzetben mi szolgálja a közösségi érdekeket. Emlékeztetnék arra, hogy mielőtt a 2000-es években a PSD-t parlamentből támogattuk, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal kormányoztunk. Csakhogy miközben a PNȚCD a nyelvtörvényben 50 százalékos küszöbhöz kötötte volna a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait, a PSD végül elfogadta a 20 százalékos küszöböt. Vagyis a közösségi jogok kérdésében a szociáldemokratákkal akkor kompromisszumra tudtunk jutni. De ez soha nem jelentette azt, hogy az RMDSZ a PSD utánfutója lenne, és mindig, minden helyzetben melléjük állna. Ez nem igaz.

Amit most a szociáldemokraták tettek, azt mi elfogadhatatlannak tartottuk. Egyrészt az AUR-ral együtt szavaztak bizalmatlansági indítványt a saját kormányuk ellen. Másrészt részt vettek abban a kísérletben, amely a PNL megosztására, szétszakítására irányult. Mi sem szeretnénk, ha valaki ilyesmit tenne velünk. Ezért egy ilyen történetben nem tudtunk a PSD mellé állni.

Pedig a PSD nagyon számítana az RMDSZ támogatására. Lia Olguța Vasilescu craioivai polgármester kijelentette, hogy az RMDSZ szavazataival be lehetne iktatni egy kisebbségi PSD-kormányt.

Erről nincs döntés az RMDSZ-ben, de szerintem mi csak akkor szavaznánk meg egy egyszínű PSD-kormányt, ha azt a PNL is támogatná. Máskülönben olyan helyzetbe kerülnénk, hogy az RMDSZ szavazatai a kisebb szuverenista pártokból kivált frakciók és függetlenek szavazataival együtt biztosítanák a PSD-kormány beiktatását. Egy ilyen politikai bárkába mi nem szeretnénk beülni.

Ejtsünk néhány szót az államfőről. Nicușor Dan a minap azt üzente a PSD-nek kedvező döntései miatt csalódott választóinak: „jó oka van annak”, hogy szembemegy az elvárásaikkal, és meggyőződése, hogy jó irányban vezeti az országot. Segítsen megfejteni ezt az üzenetet...

Hát egy kicsit sejtelmesen fogalmazott, adhatott volna több támpontot az üzenete megértéséhez.

Adnék én támpontokat. Elképzelhető, hogy Nicușor Dannak nincsenek rossz szándékai. A mandátuma kezdetétől az a cél lebeghetett a szeme előtt, hogy ne hagyja a PSD-t az AUR felé sodródni, mert ha ez a két párt összefog, nem csak a kormányt tudják megbuktatni, hanem az államfőt is leválthatják. És ezzel tényleg bekövetkezhetne egy szuverenista fordulat Romániában. Nicușor Dan pedig inkább a politikai tőkéjét is feláldozza, hogy ez ne következzen be.

Én is azt gondoltam, hogy Nicuşor Dan jóhiszemű államfő. Ezt addig gondoltam így, amíg át nem lépett bizonyos határokat. Szerintem sem akarja, hogy Romániában szuverenista fordulat következzen be. Nem akarja az AUR-t kormányközelbe engedni, és valószínűleg azt is el akarja kerülni, hogy a PSD teljesen az AUR irányába sodródjon. 

Ebből a szempontból Eugen Tomac jelölése még elfogadható megoldásnak tűnhetett. Az államfő erről egyeztetett is a pártokkal, és megpróbált egy olyan konstrukciót találni, amely távol tartja az AUR-t a kormányzástól. Veştea jelölésével viszont szerintem már túl messzire ment. Túl közel került a PSD politikai logikájához, és belement a PNL megosztására irányul kísérletbe. Ez volt az a pont, ahol számomra átlépett egy határt.

Az egy dolog, hogy az államfő a PSD-nek kedvező döntéseket hoz. De az utóbbi időben mintha elhalványult volna az a vörös vonal, amit saját magának húzott meg: azaz nem engedi hatalomközelbe az AUR-t. Erről hogy vélekedik?

Kétségkívül elhalványult, és ez különösen a Veștea-kormány beiktatási kísérleténél látszott. Amikor szó nélkül hagyta, hogy a kijelölt miniszterelnök az AUR-nál szavazatokért könyörögjön.

Van még egy téma, amiről beszélnünk kell. A Veștea-kormány beiktatásáról szóló parlamenti vita előtti hétvégén a PNL rendkívüli kongresszusa megerősítette Ilie Bolojant a pártelnöki tisztségben és kilátásba helyezte az államfő jelöltjének kormányát támogató „disszidensek” kizárását. De a kongresszus előtti csütörtökön egy nap alatt több esemény is történt: az Ilfov megyei törvényszék rendkívül gyorsan Bolojan belső ellenzékének javára döntött egy jogi kérdésben, a DNA büntetőeljárást indított a PNL első alelnöke, Ciprian Ciucu főpolgármester ellen, a legfelsőbb bíróság pedig jogerősen érdekellentét állapított meg az USR elnökénél, Dominic Fritz temesvári polgármesternél. Véletlen egybeesések, hogy az igazságszolgáltatásnak ezek az ugyanazon a napon hozott döntései mind Bolojan politikai tábora ellen irányultak?

A percepció kétségkívül az, hogy az igazságszolgáltatás beavatkozott a politikai küzdelembe. Nekem is az a hipotézisem, hogy valamennyire valóban történt ilyen beavatkozás, de itt nagyon pontosan kell fogalmazni.

Tartalmi szempontból nem kommentálnám sem a Dominic Fritz ügyében született ítéletet, sem a Ciprian Ciucu elleni eljárást. Fritz első fokon már elvesztette ezt a pert, és régóta lehetett tudni, hogy az ügyében június 18-án dönt a legfelsőbb bíróság. Ami viszont különleges volt, az az, hogy a legfelsőbb bíróság ezt az ítéletet kiposztolta a Facebookra. Ilyet korábban nem tett. Szerintem ez üzenet volt a bírói hatalom részéről a végrehajtó hatalomnak.

Az Ilfov megyei törvényszék esetében pedig nemcsak az volt szokatlan, hogy rendkívül gyorsan döntött. Vannak olyan jogi vélemények is, amelyek szerint tartalmi szempontból nem is lett volna hatásköre megvizsgálni a PNL vezető testületeinek döntéseit. Legfeljebb azt ellenőrizhette volna, hogy ezek az eljárások összhangban voltak-e a párt saját alapszabályával.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy PNL-s és USR-s politikusok is szerepelnek a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egyik állásfoglalásához csatolt úgynevezett „feketelistán”. Szerintem a bírói hatalom ezzel visszalőtt amiatt, hogy a Bolojan-kormány hozzányúlt a bírák és ügyészek nyugdíjrendszeréhez.

Ezt bizonyítékokkal nem tudom alátámasztani, ezért hipotézisként mondom. De politikailag én így értelmezem az események egybeesését.

A Bolojan-kormány kilátásba helyezte az erőszakszakszervezeteknél dolgozók nyugdíjazásának szigorítását is. Emellett elindította az állami vállalatok reformját, szorongatja az energiapiaci „ügyeskedőket” és még sorolhatnám. Van egy olyan vélekedés, hogy létezik Romániában egy igazságügyi szereplőkből, titkosszolgálati tisztekből, üzletemberekből és politikusokból álló informális hálózat, amelyik a háttérből képes húzogatni a szálakat, és azonnal működésbe lép, amint veszélyeztetve érzi az érdekeit. Mi erről a véleménye?

Romániában régóta létezik az a narratíva, hogy a titkosszolgálatoknak van bizonyos befolyásuk a politikára. Ismerem ezeket a feltételezéseket, látom ezt az értelmezést. Bizonyítékaim nincsenek rá, ezért nem is állítanám tényként. De azt sem tudom kizárni, hogy ennek az elméletnek valamilyen mértékben van valóságalapja.