Tusványos: Csak a politikai wellnesshétvége maradt a szabadegyetemből?
Nincs kényelmetlen kérdés, ellenvélemény, csak közös tapsrend, de a sátrak között ott van-e még a régi reflex: a valódi kíváncsiság a másik iránt?
Évek óta nem járok Tusványosra. Fiatalabb, főleg középiskolás korunkban bevett szokás volt az egész társaságban, sőt, azt hiszem, az egész generációnkban. És azt hiszem, csak addig, amíg kevésbé voltunk tudatosak politikai szempontból.
Bántuk is mi, hogy éppen ki miről beszél melyik sátorban! Akkor nem voltunk kíváncsiak a politikusokra, találkozni mentünk: a sok csíki, szentgyörgyi, vásárhelyi, gyergyói baráttal, akikkel az évek során itt-ott megismerkedtünk és most újra mind-mind együtt lehetünk.
A Tusványos a találkozásokról, az éjszakáról, a koncertekről szólt. Na, meg a kukoricáról, a lángosról és a zsíroskenyérről. Egy-egy beszélgetésnél a mai napig előkerülnek az évek során felgyűlt Tusványos-sztorik.
A kirekesztővé vált párbeszéd
Amikor picit tudatosabbak lettünk, mondjuk egyetemistaként, ugyanúgy visszatértünk, de ekkor a jó pillanatok ellenére is zavart már a körítés. Azt éreztem, hogy a fesztivál, ami nekünk a mindenkiről szólt, kirekesztő lett. Párbeszéd címszó alatt tapsolták egymást ugyanazok az álláspontok.
Ekkor már a csíki, a szentgyörgyi, a vásárhelyi, a gyergyói barátok java is el-elmaradozott.
Idén – talán a magyar kormányváltás miatt – újra éreztem a lehetőségét a párbeszédnek, még természetesen nincs erre garancia. Arra viszont igen, hogy történelmi kiadása lehet ez a szabadegyetemnek, ez az év határozhatja meg, hogy merre az arra, és ez újságíróként mindenképpen izgalmas, talán sok év után először éppen ezért határoztam úgy, hogy elmegyek a szabadegyetemre.
Hol van a sportterasz s hát a sátrak java?
Ezért most el is kezdtem böngészni a programot, amiben talán a legfeltűnőbb a különböző beszélgetéseket kínáló sátrak száma, ami az elmúlt évekhez képest a töredékére csökkent. Na, nem, a Csűr nem vész el, se a Lőrincz Csaba Sátor, se a Janus Pannonius Kávéház, de sok-sok másik igen.
Azt például nagyon szomorúan veszem tudomásul, hogy hiányzik a kedvenc helyszínem, a Buzánszky Jenő Sportterasz.
Tavaly, a választást megelőző Tusványoson már megcsapta egy pici kampányszél a terasz beszélgetéseit, de így sem tudták a Zsigmond Barna Pálok és a Szőllősi Györgyök teljesen leuralni a sportprogramot. Így is lehetett találkozni olyan vízilabda-legendákkal, mint Szécsi Zoltán vagy Kásás Zoltán, Bíró Attilával, a női válogatott egykori sikerkovácsával, az akkor még olimpiára készülő csíki snowboardossal, Mandel Katával, Szász Emese olimpiai bajnok vívónkkal, vagy éppen Détári Lajossal, korosztálya egyik legjobb labdarúgójával.
Szóval sportérték bőven fordult meg ezen a „teraszon”. Emlékszem, a programját akkor is megnéztem, amikor nem készültem Tusványosra, sőt, néha adtam esélyt egy-egy előadásnak, hogy csak amiatt átvezessek.
