Halasztják az érettségit

De ne nagyon éljétek bele magatokat, csak egy nappal.

Halasztják az érettségit
Fotó: TÓTH HUNOR

A vörös hőségriasztás miatt egy nappal elhalasztották a matematika- és történelemírásbeli érettségit – írják az Oktatási Minisztérium honlapján június 29-én, hétfőn.

Ez egy rendkívüli intézkedés, amelyet az Országos Meteorológiai Szolgálat által június 30-ára kiadott előrejelzés (vörös hőségriasztás) miatt hoztak meg. A döntés elsődleges célja a diákok, a tanárok és a vizsga lebonyolításában részt vevő valamennyi munkatárs egészségének védelme, valamint a vizsgák megfelelőbb körülmények közötti megszervezésének biztosítása volt az adott helyzetben.

Annak érdekében, hogy a halasztás a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a vizsga lebonyolítását és a végzősök terveit, az országos érettségi vizsga naptárában szereplő valamennyi további időpont változatlan marad. Az elfogadott intézkedés egyszeri, kizárólag a matematika-, illetve történelemírásbeli vizsgára vonatkozik” – áll a közleményben, amely szerint miniszteri rendelettel hagyták jóvá a halasztást.

Hétfő délután a Hivatalos Közlönyben is megjelent a miniszteri rendelet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint a vörös hőségriasztás július 1-jén 10 óráig van érvényben, 35–41 Celsius-fok közötti hőmérsékleti értékekkel.