Flotántos iskolai csalások 2.0: eddig a trükközés nyert, most jöhet a rendőrség

Az van, hogy a Tesla repülő autót mutatott be. Olyan agyi implantátumot fejlesztettek ki, amelynek segítségével a bénult emberek a tárgyak formáját és tapintását is érzékelhetik. Sokan attól félnek, hogy a mesterséges intelligencia feletti kontroll már most kicsúszott a kezünkből – és miközben a hétköznapjaink ilyen hírekről szólnak, amelyek pár éve még a tudományos-fantasztikus filmekbe illettek, a másik oldalon mintha életképtelen kiskölykök lennénk mindannyian.

Jó, kicsit sarkítok, de komolyan ezt érzem az előkészítő osztályos beiratkozások kapcsán. Adott egy pofonegyszerűnek tűnő probléma: ne lehessen fiktív ideiglenes lakcímekkel kijátszani a rendszert. Már a második kört futom az iskolaigazgatóktól, a Tanfelügyelőségen és a városvezetésen át egészen az oktatási minisztériumig, és a válaszok alapján olyan, mintha legalábbis a rák ellenszerét kutatnánk.

„Nincs mozgásterünk. Nincs ellenőrzési jogkörünk. Nem kérhetjük számon azt, amit a szülő aláírt. Nincs rá törvényi keret” – ezek a fix válaszok.

De a gyomrom nem veszi be, hogy azok a gyerekek és szülők, akik tisztességesen próbálnak bekerülni a választott iskolába, kénytelenek lemondani erről, mert a rendszer a trükközést jutalmazza.

Igen, ma Udvarhelyen (és egyébként szerte Romániában, csak nálunk különösen elharapódzott a jelenség) azoknak a szülőknek a gyerekei jutnak előnyhöz, akik képesek kijátszani a szabályokat. És ehhez asszisztál a teljes közösség: mindenki csak a vállát vonogatja, hogy „én nem tehetek semmit, nem az én hatásköröm”.

A legjobban talán az dühít, amikor legyintenek rám:

„Emőke, ez mindig is így ment, ha nem ezzel ügyeskednek, majd kitalálnak valami mást.”

Attól, hogy valami régóta rosszul működik, még nem lesz helyes. És bár egyszer oldanánk meg egy létező problémát ahelyett, hogy előre feladnánk a következőkkel szemben!

Mert miközben görcsösen próbáljuk elkerülni az ideiglenes lakcímmel rendelkezők diszkriminálását, pontosan azokat diszkrimináljuk, akik valóban az iskola szomszédságában élnek, és akik nem akarnak kétes eszközökhöz nyúlni – mert nem ezt a példát akarják mutatni a gyerekeiknek.

Az egészben az a legabszurdabb, hogy továbbra sem tudok rámutatni egyetlen felelősre. 

• A szülők? Ők csak a legjobbat akarják a gyereküknek, az iskola pedig megadja a lehetőséget a trükközésre. 
• Az iskola? Nem nyomozóhatóság, ráadásul a kritériumait a Tanfelügyelőség hagyja jóvá. 
• A Tanfelügyelőség? Jogilag nem tehetnek különbséget állandó és ideiglenes lakcím között, mert az diszkrimináció lenne. 
• Az Oktatási Minisztérium? Talán. De ha ezt is arra fogjuk, hogy „hiányzik a törvényi keret”, akkor a tisztességes szülők ügye is elsüllyed abban a mély gödörben, ahová a többi rendszerszintű problémát temetjük.

Lépjünk hát túl a bűnbakkeresésen, és fókuszáljunk a megoldásra. Próbáljuk meg kideríteni: ki és mit tehet azért, hogy amikor jövőre elkezdődik a beiratkozás, se a Facebookon, se a Messenger-üzeneteimben ne kelljen senkinek amiatt panaszkodnia, hogy a tisztességért cserébe igazságtalanság érte.

A legjobb az lenne, ha egyenesen az osztályba parkolhatnánk

Utam ezúttal is egy szülővel kezdődik, bár más a hangnem: most nem a harci kedv uralkodik.

Nem sokkal az iskolakezdés után a Facebookon szembejön velem egy édesanya posztja a családjuk történetéről: az első gyermeküket akarták a szomszédos, „nevesebb” iskolába beíratni, hiszen a közelség miatt ez volt a logikus. Eleinte sima ügynek tűnt, idővel jött a pofára esés. Valahogy olyan ez, mint a bevásárlásnál a parkolás: az emberek java annak örülne, ha egyenesen a kassza mellé lehetne beállni, és a szalagról egyből a csomagtartóba pakolhatna.

A Patkóban 65 méter körüli távolságot jelent ez, nemcsak a lakcím, hanem a munkahely esetében is – ahogy előző anyagomban is írtam, sokan azt is ügyesen manipulálják. Még szerencse, hogy mindenki ennyire közel lakik és dolgozik, és így csodásan tehermentesített a járművektől a városközpont reggelente és délutánonként. Ugye?

A történet befejezése elég kettős, hiszen a sok erőfeszítés ellenére nem sikerült beíratni a gyereket a vágyott iskolába, ugyanakkor jó helyre talált így is. Bizonyos felvetések a probléma megoldása kapcsán viszont túlnyúlnak ezen az egy történeten:

• Az illetékes szervek ellenőrizzék az ideiglenes lakcímek létjogosultságát: ha valaki kijelenti, hogy ott él, vállalja a kijelentésének a következményeit.
• Nem hárítsunk mindent a rendszerre: a rendszert a közösség tartja fenn, de változtatni is tud rajta, ha van rá akarat.
• Mondjuk ki végre, hogy ez a jelenség létezik, és nincs rendben.

A poszt szerzője abban bízott, hogy ha eleget beszélünk róla, talán végre elindul a folyamat és lesz változás – ennek szellemében beszélek én is tovább róla.

A túljelentkezés ára

De mielőtt rátérnék, mit mondtak az igazgatók, a főtanfelügyelő és az államtitkár, és milyen lépésre készül a városháza, van pár részlet, amit jó észben tartani: