Így dörömbölt a zetelaki lány a világelit kapuján, jön a BL végjátéka

Kerekes Éva berobbanása, a dán uralom bukása és egy lehetséges magyar-román finálé. Nézzük, hogyan jutottunk el a női kézilabda ünnepéig!

Így dörömbölt a zetelaki lány a világelit kapuján, jön a BL végjátéka
Kerekes Éva, fotó: a Besztercei Gloria Facebook-oldala

Egyik szemünk sír, a másik nevet. Nevet, mert nyakunkon a női kézilabda Bajnokok Ligája négyesdöntője és sír, mert éppen csak egy hajszál hiányzott, hogy „egyik sajátunk” is ott legyen a sportág legnagyobb klubviadalának elődöntőjében. Ettől még lesz kinek szurkolni: egy magyar és egy román együttes, a címvédő Győri Audi KC és a CSM Bukarest is ott lesz a budapesti végjátékban s akár még egy román-magyar döntő is összejöhet. De előbb nézzük, egyáltalán hogyan sikerülhetett, hogy

kézzelfogható közelségbe került a BL négyesdöntője egy zetelaki lánynak.

Mondhatnánk, hogy minden október 25-én kezdődött, de ez nem lenne igaz, még akkor sem, ha ez a dátum, egy örökre emlékezetes mérföldkő marad Kerekes Éva karrierjében.

„Végre valóra váltottam egy gyerekkori álmomat: megszereztem az első góljaimat a Bajnokok Ligájában, ráadásul a világ egyik legjobb csapata ellen. Nincsenek szavak, amik leírhatnák azt a rengeteg munkát, amit ebbe a sportba fektettem, csak hogy eljussak idáig. A meccs után elöntöttek az érzelmek – a barátaim tudják is, hiszen hagyták, hogy a karjaikban sírjam ki magam”

– írta az említett dátumon a székely kézilabdázó. Ha más miatt nem is tudnánk, hogy a miénk, s az alapokat itthon, Székelyudvarhelyen és Zetelakán kapta meg, talán remekül párhuzamba vonható a posztjában leírt küzdelmekkel székely virtusa is.

Kerekes Éva, fotó: a Besztercei Gloria Facebook-oldala
„Nem ismertek engem. Semmit sem tudtok rólam, a múltamról, az életemről, az indokaimról, a döntéseimről vagy a befektetett munkámról. Nem tudjátok, mennyi könnyet hullattam, hány álmatlan éjszakám volt, milyen küzdelmeket és fájdalmat kellett elviselnem és cipelem a mai napig. Az egyetlen ember, aki mindezt tudja, az én vagyok, és baromira büszke vagyok magamra”

– fogalmaz és köszönetet mond 10 éves önmagának, amiért mert nagyot álmodni. Hát, most mi is köszönetet mondtunk neked, Kerekes Éva, amiért hosszú idő után általad adatott meg a székely kézilabdaszurkolóknak, hogy egy sajátjukért szoríthassanak a pályán, a legrangosabb női kézilabdás sorozatban.

Az említett októberi mérkőzésen 3 góllal járult hozzá csapata sikeréhez, ráadásul a világsztárokkal – Nora Mörkkel és Henny Reistaddal – felálló dán Esbjerg ellen. Persze, ehhez kellett az is, hogy poszttársa sérülése miatt nagyobb szerepet szánjon neki edzője, Carlos Viver. Kerekes Éva élt a lehetőséggel. Aztán jött a többi nagyszerű szereplése, például két 4 gólos találkozó a Dortmund ellen és egyszer csak Kerekes Éva ott találta magát a vébére készülő román keretben is.

Utóbbi időszakát sajnos egészségügyi problémák nehezítették. A Brest elleni negyeddöntő visszavágóján ugyan már pályára lépett, nem sikerült nagyobb nyomot hagynia a meccsen, amelyiken csapata, a Besztercei Gloria egy karnyújtásnyira volt attól, hogy második román együttesként legyen ott Budapesten, és hogy legyen egy év, amikor amellett, hogy a Győrnek, vagy éppen a Ferencvárosnak, tehát az aktuális magyar esélyesnek drukkolunk, egy zetelaki lányért is tehetjük mindezt az MVM Domeban.

S akkor kinek szoríthatunk?

Például a címvédőnek. A Győr nem bízta a véletlenre s a dániai nyolcgólos győzelem után hazai pályán még egy lapáttal rátettek. Bár az Odense az elején tartotta a lépést, a győri fal és a 38 százalékos hatékonysággal védő Szemerey Zsófi parádés hárításai hamar eldöntötték a találkozót.

Szemerey Zsófi idén már a Győr kapuját védi, fotó: archívum/GÁL ELŐD

A dánok teljesen összeomlottak a magyar infernóban, a végére 15 gólos különbség alakult ki. Kristina Jörgensen és Dione Housheer 7-7 góllal voltak a legeredményesebbek. A Győr elsőként biztosította helyét a Final Fourban és ekkor még volt arra lehetőség, hogy akár két magyar együttes is elérje ezt a célt.

Mert ha volt mérkőzés, ahol megállt a levegő, az a ferencvárosiak metzi visszavágója volt. Az érdi döntetlen után a Fradi az esélytelenebbként utazott Franciaországba, s bár a látottak alapján bárkié lehetett volna a továbbjutás, a Metz légiósai ezúttal túl nagy falatnak bizonyultak. A franciák ezzel visszavágtak a 2023-as negyeddöntőért (amikor a Fradi kiejtette őket), és az elmúlt öt szezonban negyedszer jutottak be a budapesti végjátékba. S ne feledjük, ez lesz az egyik legmagyarabb csapat a négyesdöntőben Vámos Petrával és Albek Annával a keretében.

Ahogy írtuk, a Kerekes Évával felálló Beszterce végül, ha egy hajszállal is, de alulmaradt a francia Brest ellen, azért Romániának is jutott egy szelet a sikerből, hiszen egy nyolcéves átok tört meg a forduló rangadóján.

A CSM Bukarest az elmúlt öt szezonból háromszor (2022, 2023, 2025) pont az Esbjerg ellen vérzett el a negyeddöntőben, de most, nyolc év várakozás után végre sikerült a revans. Ezzel az is eldőlt, hogy 2021 óta először nem lesz dán csapat a négyesdöntőben, hiszen a Győr az Odensét, a CSM pedig az Esbjerget takarította el az útból.

Találkozunk Budapesten.

A dán uralom tehát megtört, a helyét pedig egy izgalmas magyar-román-francia párharc veszi át Budapesten és még egy román magyar BL-döntő is összejöhet, miután az április 27-ei sorsolás után kiderült, a címvédő Győr a Bresttel, míg a CSM Bukarest a Metzcel néz farkasszemet az elődöntőben.

Sakóék címvédésre készülnek, fotó: archívum/GÁL ELŐD

Bár udvarhelyszéki játékosért idén nem szoríthatunk a pályán, a közelség és a várható magyar-román párharcok miatt borítékolható, hogy sok székely szurkoló kel útra, vagy huppan le a képernyők elé. S egyébként is, Kerekes Éva berobbanása reményt ad a jövőre. Idén még „csak” a televízió előtt vagy a lelátón szurkolunk a Győrnek, a CSM-nek vagy éppen Vámos Petráéknak, de tudjuk: van egy lányunk, aki már dörömböl az elit kapuján.

Találkozunk tehát Budapesten, vagy a tévéképernyők előtt – a székely virtus így is, úgy is ott lesz a levegőben június 6-án és 7-én az MVM Domeban is.