Doncskodással válik nagykorúvá a Fishing on Orfű
A kezdeti tityi-totyi lépések után a fesztivál eljutott a felnőttkorig. A zsúron még az udvarhelyi doncs. is tiszteletét teszi.
Tizennyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit két hét múlva a Fishing on Orfű fesztivál a Panoráma kempingben. Már az első tityi-totyi lépésekhez asszisztáltunk, azóta is figyelemmel kísértük, hogyan cseperedik, kamaszkora csínytevéseit is elfogadtuk, drukkoltunk neki az egyetlen elkapott betegsége alatt, nagykorúsodását pedig sokan szeretnénk megünnepelni, hisz telt ház van egy ideje, még az udvarhelyi doncs. is tiszteletét teszi az ünnepségen!
Mivel a Kiscsillag legelső erdélyi fellépése nagyon ízlett, nem volt kérdés, hogy a Kálocz Tomi fejéből kipattant alterfeszten is lesz udvarhelyi jelenlét. Az már történelem, hogyan fűzte meg Lovasit a fesztivál megszervezésére, hogyan kapta a Fishing on Orfű nevet, ez könyv formájában is dokumentálva van, de az A film nevű film is sokat elárul a kezdetekről. Horgászverseny (a bajnok azóta is rendszeres résztvevője a fesztiválnak családjával együtt), nappali tűzijáték az úszó színpadról, tóátugrás – hagyjuk is, inkább nézzétek meg a filmet vagy olvassátok el a könyvet.

Az nem szerepel egyikben sem, hogy a Fishing on Orfű hogyan brandesedett azokban az években: Rátgéber László 2009 májusában Salamancában nyert Euroligát a Szpartak edzőjeként, a hazafelé tartó repülőúton a világsztárok is ezt énekelve táncoltak, pezsgőztek. Na de nekünk az idei rendezvényt kellene most promózni, holott teltházas idén is. De azt nem tudjuk elhallgatni, sőt büszkén jelentjük, hogy:
ismét van udvarhelyi fellépő a Fishing színpadán!
Lukács Szilinek volt egy elejtett mondata egy interjúban néhány évvel ezelőtt, hogy legnagyobb vágya zenélni a Fishingen. Csakhogy közben összekuszálódtak a dolgaik, tavaly végre sikerült kibogozni a szálakat, összeállt a jelenlegi formáció, kinyomtak magukból néhány dalt, amik egyből berobbantak, és miután a nevet is megszülték, nem volt visszaút: a doncs. péntek este nyolc órára kapott lehetőséget a bemutatkozásra az Amondó színpadon!
Tudjuk, ismerjük a FOO koncepcióját: felkarolnak kezdő, de ígéretes zenekarokat, megadják a lehetőséget nekik, és ha tudnak élni vele, pár év alatt már a nagyszínpadon találják magukat. Mivel az első magyarországi fellépésük telitalálat volt tavasszal Budapesten az Akváriumban, nem féltjük őket. Szólunk az elején, hogy nem maradhatnak végig, mert másnap már az Udvarhely Napokon kell praktizáljanak.
Ha már rákanyarodtunk a zenei felhozatalra,
örömmel jelentjük, hogy egy orfűi stégen megismert másik kedvencünk, az urbanista bizniszpunk zászlóvivője, a milyenferi. is visszatér hét év böjt után. Igaz, nem a kemping deszkáira, hanem a Víziszínpadra, ami még inkább jelképezi ismerkedésünket, de ez a fellépés nem arról fog szólni, hanem inkább Dominikról és Jucikáról, és legalább nem csókol homlokon a murva. Nehogy kihagyjátok: szerda 15 óra, szóval ne sokat b*szakodjatok a sátorállítással!
Utánuk a Kiscsillagra bízták a benti hangadást, speciális fesztiválmegnyitó programmal készültek. Hogy aztán eszeveszett rohangálás kezdődjön, dombról le, dombra fel, erdőbe be, sátorból ki…

De ezt okosan meg lehet előzni, ha alaposan végig böngészitek a zenei programot ide kattintva, színpadokra bontva, így megtervezhetitek a minimum éjfélig tartó délutánokat.
Megemlítem még a Rühös Foxi európai turnéját, hisz amíg két éve még az orfűi esőerdőben nyomták, tavaly a s*gglyuk alakú színpad jutott nekik, idén lent a sátorban zenélnek péntek éjjel. Korábban A kutya vacsorája zárta mindig a zenei palettát, ezúttal a Borfaluban dzsingiszkánozhat Livius már csütörtökön, a szombat éjjeli nóta behúzása az Óperentziának vagy a Hocusponynak jut, attól függ, melyik bírja tovább.
Lelassulni a Mecsek hűsítő árnyékában!
Na de amint írtam már, ez a koncert dömping csak a futkorászásra jó, inkább lelassulni kell a Mecsek hűsítő árnyékában. Nem hagyhatom ki a legmesebelibb helyszínt sem, az erdő mélyén a tisztást, ami a Tűzhöz közel nevet viseli. Igaz, még ez is zene, de itt délutánonként a komolyzenéé a főszerep, még Vivaldi Négy évszakja is programra van tűzve. Ugyanitt éjfél után már a tánc is előtérbe kerül, ugyanis a Ganjálló zenekar balkáni és cigány dallamokkal, felszabadult örömzenéléssel és táncházzal vár mindenkit hajnalig.
Visszatérve a lelassulásra, a napot jógával lehet indítani a Hagymakertben, később kitűnő helyszín a Semmi tisztás is, az Olvasni szabad! programsorozatával, ahol ismert írók, költők és zenészek (például Beck Zoli, Szendrői Csabi, vagy éppen rapperek, mint Gege) beszélgetnek irodalomról, költészetről és a dalszövegírás művészetéről. Gondolom, ugyanitt lehetne foci-vb meccseket is nézni, ha lenne valami érdeklődést kiváltó mérkőzés.

A FOO Színházkert programjai rendkívül népszerűek, pedig külön jegyekkel látogathatóak és a kempingen kívül van, a Medvehagyma Ház ad otthont neki. Természetesen idén is lesznek a népszerű sör- és fröccstúrák, bringatúrák a környéken, backstage túra bent, ami a fesztivál szervezésébe enged betekintést és egyre több barlangtúrát is kínálnak az érdeklődőknek. Dr. Máriás idénre is meghirdette a Képzőművészet on Orfű programját, a Borfalu feletti erdőrészre. A Gyermekbirodalom is egész napos programmal várja a családokat, a Sportteraszon pedig vezetett edzéseken is részt vehetsz, ha nem csak a sörpocakot, hanem a beach bodyt is be akarod durrantani.
Ennyit a tervezésről és ajánlásról,
a legjobb élményeket úgyis spontán gerilla akciók adják, mint amikor egy kukák tetején kezdődött dobolás elszipkázta a nagyérdeműt a közeli bulihelyszínről. Vagy amikor a nagyszínpad előtt üldögélő, a kivetítőn meccset néző tömeget felállította két őrült, mert a bíró épp ivószünetet rendelt el a pályán. Egészségünkre!
A legfontosabbat se felejtsem el: amennyiben nem gondoskodtál a télen bérletről, vagy később napijegyről, a sátorparcella jegyedről, akkor van ez a Facebook-csoport, ahol még lehet esélyed. A helyszín ugyanaz: Orfű, Dollár út 1. szám, Panoráma kemping.
Abban segítsetek, légyszi, régen voltam ilyen maturandusz ünnepségen: mostanában mennyit kell tenni a borítékba?