Befigyel a balta, a kormány, a kártérítés és Bagossy

Megint megöltek egy nőt, alakul a kormány és a válság is körülötte. A NER pedig még mindig Erdélybe jár muzsikálni.

Még mindig sok szó esik Parajdról, de egyre kevesebb a konkrét infó arról, hogy mi is zajlik valójában a környéken.

Kormányalakítási szappanopera részesei vagyunk, amiben Tánczos Barna, aki még pénzügyminiszter, dacból nem ment el az EcoFin-tárgyalásokra. Tabakó helyett Mindformers lesz Sepsiszentgyörgyön. Részben magyar tulajdonú cég nyomatta George Simion kampányanyagait, a szálak úgy tűnik, áhított fővárosunkig, Budapestig vezetnek. Egy entitásról már tudjuk, hogy támogatta a múlt szombati Bagossy szuperprodukciót, a héten baltával gyilkoltak meg egy 22 éves nőt, Borboly Csaba pedig elévülés miatt megúszott egy csomó mindent, de a kártérítés még befigyelhet. 

Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és megjött a nyár, vége az iskolának és nyitnak a strandok. 

Izzasztó heteken vannak túl a politikusaink, megfeszítve próbálnak dűlőre jutni, kiosztani a kiosztanivalót maguk között, 

hogy aztán mindenkinek jó legyen, de főként nekik. 

És még nem fejezték be. A kormányalakítás koncepciója Nicușor-módra az, hogy előbb a kormányprogramot rakják össze a potenciális szövetségesek, majd ha az kész, tárgyalhatnak a többiről. 

A program legégetőbb része nyilvánvalóan a fiskális politika, hiszen lassan két éve mást sem hallunk, csak azt, hogy az állam túlköltekezik, kölcsönből él, és ezt helyre kell hozni. Úgy mondják ezeket nekünk a politikusaink, mintha mi, az istenadta nép ülnénk a bársony székekben és döntenénk úgy másfél éve folyamatosan és következetesen, hogy több millió eurót verünk el kampányra, amiben a barik cégeit jól túlárazva fizetjük meg, és döntenénk úgy, hogy semmi szín alatt nem nyúlunk a speciális nyugdíjakhoz, még akkor sem, ha az EU visszatartja az összes nekünk járó kohéziós és újjáépítési alapot. 

Most pedig végső soron azon megy a vita, hogy meddig húzzák az orrunk előtt a mézes madzagot, hogy úgy tűnjön, nem minket akarnak jól lefejelni az áfa-emelésekkel, és mikor mutassák meg a valódi arcukat. Állítólag Nicușor Dan és a nagyon esélyes Ilie Bolojan között épp ez jelenleg a legnagyobb feszültségpont. Bolojan a jelenlegi inflációra, élelmiszerárakra és a villamosenergia júliustól kezdődő drágulására ügyet sem vetve, már most áfát emelne, míg szegény Nicușor ugye a kampányban beígérte, hogy megválasztása esetén nem ez fog következni. Na, csinálj most rendet. 

Legnagyobb szomorúságomra, annak ellenére, hogy nem vagyok gazdasági szakember, azt látom, hogy továbbra sincs hangsúly fektetve arra, hogy ne a köznép szívja meg rendesen azt, amit a politikusaink becsületesen elcsesztek. 

Mert valóban nagy kő esett le a szívünkről május 18-án éjjel Nicușor megválasztásával, és egy darabig lehet abban a mámorban voltunk, hogy mostantól akkor minden jobb lesz. De a sötét valóság igazából most fog pofán verni minket, hiszen pont ugyanazok a semmirekellő politikusok ülnek a parlamentben, akiknek eddig is önös céljaik voltak, és ez addig bizony nem nagyon fog változni, ameddig ott lesznek. 

Kitánczolt a felelősség alól

Tánczos Barna például úgy döntött, pénzügyminiszterként nem megy el az EcoFin tárgyalásokra – ez az Unió pénzügyminisztereinek tanácsa, ahol épp kiemelten kezelték Románia 9,3%-os költségvetési deficitjét –, mert őt napokon belül leváltják, így értelmetlen lenne részt vennie és bármiféle kötelezettséget vállania egy ilyen tárgyaláson, ha amúgy sem ő lesz a végrehajtó. Mindig hangosan nevetek, amikor a román sajtóban azt hangoztatják, hogy az RMDSZ-es politikusok mennyire komolyan és felkészültek. 

Természetesen pártunk és védelmezőnk gondolkozik és taktikázik, és ha már a csütörtöki sikertelen Nicușor-Bolojan találkozó miatt szinte minden párt belső egyeztetései és döntéshozatalai halasztva lettek, az RMDSZ sem maradhat el a megfontoltak listájáról. 

Jelen állás szerint ugyanis

két minisztériummal lehetne a koalíció része az udéméré, 

csak hát sem a fejlesztési, sem pedig a kulturális tárca nem láttamozó minisztérium, így valós beleszólásuk nem igazán lenne dolgokba. 

Ez persze nem derogál a már Védelmi Tanácsot is megjárt alakulatnak. Ennek ellenére Kelemen Hunor látszólag optimista, ők és a SZÁT ma döntenek a részvétel kérdéséről, és tervei szerint akár már hétfőn is kormány alakulhat, keddi eskütétellel. És talán beválik a terv.  Mire a végére értem ennek az anyagnak, érkezett is a hír, hogy az államfő Ilie Bolojant jelöli miniszterelnöknek, és már jövő hét közepén új kormányunk lehet. Lássuk, akkor milyen lesz az a hétfő-kedd. 

Nem lett kisebb a baj Sóvidéken és a Kis-Küküllő mentén

Parajd és környéke, Sóvidék, de lassan fél Erdély kerül még kritikusabb állapotba, és egyszerűen nem találok sem hiteles hangot, sem pedig átgondolt cselekvési tervet arra, hogy most mi kéne következzen. 

Mintha senki sem tudná, hogy mi a teendő, vagy csak jól titokban tartják, de valamiért a megérzéseim azt mondják, hogy itt az első verzió áll. 

A héten újabb födémbeszakadások voltak a régi bányánál, ami azt eredményezte, hogy még több, magas sókoncentrátumú víz került a Korond patakába, a láncreakciót pedig már ismerjük. A héten már Arad megyében is annyira sóssá vált a Maros vize, hogy megtiltották a gazdáknak az öntözést és az állatitatást a folyó vizéből. Csütörtökön ideiglenesen lett újra vízellátás Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácson és Vámosgálfalván. Természetesen az ellátást azon nyomban felfüggesztik, amint a vízben mért kloridértékek megint a megengedett fölé kúsznak. 

Mindezek közben megy a sikerkommunikáció arról, 

hogy milyen sok pénz gyűlt össze Parajdnak: több mint 291 ezer lej, amely pénzről továbbra sem tudjuk, hogyan kerül majd szétosztásra. Ezzel párhuzamosan úgy tűnik, az RMDSZ beállt egy helyi kezdeményezésű petíció mellé. 

Hogy valójában mi zajlik a háttérben, nem érthető, de feltételezem, hogy köthető a múlt heti akcióhoz, amikor a Salrom munkásai elbontották a fenékküszöböket, aminek köszönhetően még több sósvíz jutott a folyóinkba. 

A petíció szerzői és támogatói azt kérik, hogy szakmai megoldásokkal orvosolják a helyzetet, a döntéshozókat vonják felelősségre, a helyi önkormányzatok a lakosság érdekeit védjék és a természeti környezet mielőbbi helyreállítása kezdődjön meg. 

Az online kezdeményezést kicsivel több mint 500-an írták alá, RMDSZ-es elöljáróink közül csak Kelemen Hunor és Horváth Anna vállalta névvel, a többiekről nem tudni, hogy név nélkül vagy egyáltalán nem vállalták fel az ügyet. 

A petíció kapcsán is érdekes a párt kommunikációja: Facebook-posztjukban a parajdiakat védve szólalnak fel, mondván nekik van igazuk, hiszen azoknak, akik hátráltatják a mentési munkálatokat, távozniuk kell. 

Ez a kezdeményezés úgy tűnik, az első jele a helyi közösség önálló cselekvési törekvéseinek, de a hatását és a lehetséges érdekérvényesítési erejét elnézve, nem mondhatnánk, hogy egy sikeres próbálkozás. De látszik belőle a segélykérés, hogy egyébként valószínűleg egyedül vannak, noha most éppen körberajongja őket mindenki a szaktudásokkal, az adományokkal és a politikai célokkal. 

Végső soron tehát az van, hogy semmit nem tudni arról, hogy éppen milyen konkrét lépéseket tesznek a helyszínen annak érdekében, hogy a további katasztrófákat elkerüljük, arról sem tudni, hogy a nagy szájjal beharangozott adományokból mikor kapnak az emberek, akiknek már több hete nincs munkájuk, és arra vonatkozólag sincs infó, hogy a környékbeliekkel mi lesz, akiket szintén komolyan érintenek a történtek. Hogy arról ne is beszéljünk, hogy még mindig nem olvastam egy főmufti lemondásáról sem, és az RMDSZ-ben sem vállalt még senki semmiért felelősséget. Ja, de. Majd a pénz osztásnál biztos ott lesznek. 

Nacságos úr támogatásával

Nagy buli volt múlt szombaton a Bagossy Brothers gigaműsorán a csíksomolyói nyeregben, egyes portálok 100 ezres tömegről beszélnek. Nekem fogalmam sincs, hogy ennyi ember elfér-e a nyeregben, de a fotók alapján lehettek egy páran, az biztos. 

És időközben fény derült az egyik támogatóra is,  nagyon meg fog mindenki lepődni: a héten Nacsa Lőrinc, nemzetpolitikáért felelős államtitkár büszkén osztotta meg az esemény fotóit, azzal a hozzászólással, hogy kimondottan örül, hogy a megvalósításhoz az ő minisztériuma is hozzátette a maga részét. Hát mi is nagyon köszönjük!

Csíkszereda polgármesteri hivatala is elképesztő kommunikációs hullámban volt az eseményt megelőző napokban, de arról nincs információ, hogy a város is hozzájárult volna a koncerthez.

Befigyelt a NER a Tabakóra,

a város pedig a kezébe vette az ügyet és más rendezvényt hoz a tető alá a cigarettagyárban. A Transtelex derítette ki, hogy a Tabakó a valamikori alpolgármesterhez, Ambrus Fruzsinához volt igazán köthető, aki az ifjúsági projekteket kapta meg, és aki nem azért lett alpolgármester, mert az apja múzeumigazgató, és jóban van Antal Árpád polgármesterrel. 

De úgy tűnik, az Ambrusék által szervezett Tabakó felhergelte az aludni vágyó szentgyörgyieket, amitől a polgármester is ingerülté vált, és a cikk forrásai szerint rendesen összevesztek. Mármint Ambrus Fruzsina és Antal Árpád. Olyannyira, hogy ha nem ment volna szülési szabadságra Ambrus, lehet, hogy nem kérték volna fel ismét a titulusra, vagy nem vállalta volna azt. 

A Tabakónak tehát ő volt a védnöke, ha nincs a képben, akkor a fesztivál is kikerülhet onnan, hiszen amúgy is túl hangos. De ez még nem minden. Tavaly ugyebár a kénytelenek voltak leváltani az ikonikus helyszínt és a Sepsi OSK stadion parkolójába költöztették ki az eseményt, ahol ugyan már nem zavart a hangos zene olyan sokakat, de teljesen jellegtelenné tette a rendezvényt. 

Csakhogy a stadion nem kizárólag a város tulajdona, hanem a NER-biznisz Duna Aszfalt Zrt. is, Szíjj Lászlóval a háttérben, akiknek nem tetszett, hogy egyrészt nem egyeztettek velük eleget az eseményről, másrészt pedig meghívtak olyan előadókat is, akiket nem lehetett volna.

A bolondériára a városnak az az innovatív ötlete született, hogy hangoskodás helyett fejtágító összeröffenést szervezzenek a fiataloknak, így jött létre a Mindformers, amely a tavaly bejelentett, idénre szánt Tabakó időpontjában lesz a dohánygyárban. Hogy mitől nem lesz ez egy MCC-koppintású rendezvény, az majd valószínűleg a helyszínen fog kiderülni.

Magyar nyomtatta a magyarellenest?

A defapt.ro derítette ki, hogy George Simion kampányanyagait a Zipper Services SRL nyomtatta és terjesztette, amely cégnek egyik alapítója a magyarországi ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., korábban Állami Nyomda, másik alapítója pedig az RMDSZ volt ügyvezető igazgatója, a valamikori Távközlési államtitkár, Kerekes Gábor cége, a Tipoholding. 

Tehát az egy dolog, hogy Tihanyban Orbán Viktor mondott dolgokat. Most már a kérdés az, hogy ki tudják-e deríteni újságírók, hogy mit csinált, miközben beszélt. Merthogy mondta volt: “arra figyeljünk, amit csinál, ne arra, amit mond.”

Kedvenc megyeelnökünk megúszta.

Borboly Csaba ellen nem lesz vádemelés, mert elévülés miatt lezárták az ügyeit. Az ügyeit, amelyek szerint folyamatosan követett el hivatali visszaéléseket, közokirat-hamisítást, hivatali visszaélésre való felbújtást és a hatóságokat is szándékosan megtéveszthette. Tehát böribe nem megy a fecskemodellünk, az már biztos, viszont kártérítés fizetésére még kötelezhetik. Jelen állás szerint 1,168 millió lej kifizetésére kötelezhetik őt és a barijait, de ez még fellebbezhető. 

Amúgy csak jelezném: az elévülés nem azt jelenti, hogy az esetleges bűncselekményt nem követték el. Csak annyit jelent, hogy a büntetőjog szemében már nem aktuális, ezért nem foglalkozik többet vele. 

Ó, és tudjátok ki ellen nem lesz vádemelés még, szintén elévülés miatt? 

A Márton Áron Főgimnázium volt történelemtanára, Orbán Zsolt ellen, aki a vallomások szerint 20 éven keresztül groomingolta és szexuálisan zaklatta a diáklányait. Erről egyébként egy anyagot is készítettünk a Miközödre, ajánlom megtekintésre. 

Baltával ölték meg a gyermeke és az anyja szeme láttára

A héten ismét nőt gyilkoltak, a férfi a 22 éves, várandós nőt baltával verte agyon, fényes nappal a nyílt utcán, az anyja és a saját gyereke szeme láttára. Ebben az évben ez a 26. nőgyilkosság az országban. Ennek az esetnek is a megelőző történései ismerősek lehetnek: a fiatal nő kérte a hatóságok segítségét, de nem kapta meg

Statisztikai adatok szerint az év első öt hónapjában 50 000 családon belüli erőszakot jelentettek a rendőrségen. Ez a szám pedig valószínűleg jócskán eltér a bántalmazások valós számaitól, hiszen sok esetben nem jelentődnek a bántalmazások a rendőrségen. 

Ez volt a Tilos a Bé mára, megkezdődött a nyár, megjöttek az érettségi eredmények, nyitnak a strandok, az udvarhelyinek is új büfétulajdonosa lett, a hőguta pedig garantált az idén nyárra is, de véletlenül se gondoljuk, hogy a klímaváltozás lenne az oka. Én Kiss Anna voltam, sziasztok.

Az uh.ro külsős szerzőinek szövegeit Pál Edit Éva szerkeszti.
KöszöNJÜK

Az uh.ro azért működik, mert van néhány hozzád hasonló szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ezért arra kérünk, ha megengedheted magadnak, akkor legyél te is az előfizetőnk.

Kipróbálom!