Markó lemondott képviselői mandátumáról
Az RMDSZ Magyarországon tartózkodó politikusa az egyik közösségi portálon jelentette be lemondását szerdán.

Az RMDSZ Magyarországon tartózkodó politikusa az egyik közösségi portálon jelentette be lemondását szerdán.
Pontosan azelőtt, hogy a képviselőház plénuma a letartóztatására vonatkozó ügyészségi kérésről döntött volna.
Markó Attila bejegyzésében közölte: élete legnehezebb döntését hozta meg, és attól a munkától válik meg, amelyre az életét tette fel.
A korrupcióellenes ügyészség a politikust három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja amiatt, hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket. A vádhatóság őrizetbe vételi és előzetes letartóztatási kérését hétfőn már kedvezően véleményezte a képviselőház jogi bizottsága. A politikus tagadja a vádakat.
Seres Dénes háznagy, a képviselőház házbizottságának RMDSZ-es tagja elmondta, hogy Markó Attila lemondó nyilatkozatának elektronikus kép formában elküldött változatát a házbizottság is megkapta. A bizottság azonban úgy vélte, hogy a lemondást akkor terjesztheti tudomásul vételre a plénum elé, ha az papíron is megérkezik a parlamentbe. A képviselőház a lemondás ismeretében elhalasztotta a döntést a képviselő letartóztatásának engedélyezéséről. Okafogyottá válik ugyanis az ügyészségi kérés, ha a lemondás hivatalossá válik.
Markó Attila előzetes letartóztatását már tavaly decemberben is engedélyezte a képviselőház egy másik túlértékelt kártérítés ügyében. A képviselő később közölte, hogy nem is vett részt azon a bizottsági ülésen, amelyiken a vitatott kártérítésről döntöttek. Az ügyészég ezt követően nem is kérte a politikus kiadatását Magyarországtól.
Múlt heti blogbejegyzésében Markó Attila azt hangsúlyozta, hogy soha senkitől nem kért és nem kapott csúszópénzt, sem az egyházi javak visszaszolgáltatása, sem a kártérítések ügyében. Azt is leírta, hogy nem volt oka kételkedni a szakértők által megállapított kártérítési összegek helyességében. A dossziékat ugyanis hivatalnokok egész serege ellenőrizte és látta el a kézjegyével, mielőtt a végső döntést meghozó bizottság elé kerültek volna.
Markó Attilát tavaly novemberben jogerősen három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak a református egyház részére történt visszaszolgáltatása miatt.
mti