Erőss Zsolt előadás: helyszínváltozás

Erőss Zsolt előadás: helyszínváltozás Erőss Zsolt hegymászó Székelyudvarhelyen tart előadást idei, Cso-Oju- expedíciójáról november 30-án, kedden 18 órától.

Szasza

Erőss Zsolt hegymászó Székelyudvarhelyen tart előadást idei, Cso-Oju- expedíciójáról november 30-án, kedden 18 órától.

A rendezvény helyszínét megváltoztatták, a tavalyi nagyszámú érdeklődőt alapul véve az előadást szervező udvarhelyi Erdélyi Kárpát Egyesület egy nagyobb terem mellett döntött. Kiss Tibor alelnöktől megtudtuk, hogy az előadást a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium éttermében, az ún. „Peda-kantinban" tartják meg. Az előadásra a belépés díjtalan, megvásárolható lesz Erőss Zsolt 2011-es falinaptára.A hegymászó ez év januárjában súlyos balesetet szenvedett a Tátrában, ennek következtében térdtől lefele amputálták a jobb lábát. A rehabilitációs időszakban azonban már új expedíción vett részt, a Himalája egyik legveszélyesebb csúcsát, a 8201 méteres Cso Oju-t szerették volna megmászni csapatával. Lavinaveszély miatt azonban kénytelenek voltak visszafordulni hétezer méter magasságból, a többhetes expedícióról rengeteg fotó- és filmfelvétel készült.