Cikkek, amelyek ellenálltak a felejtésnek: ezekre emlékszünk 2025-ből
Nem rangsor, nem best of – csak azok a szövegek, amelyek kibírták az év zaját, és 2026-ban is velünk maradnak.
Amire Magyari Tímea emlékszik
Ha egy férfi megkérdezné tőlem, hogyan érthetné meg jobban a nőket, valószínűleg ott kezdeném a válaszom, hogy tudjon meg minél többet a menstruációról. De igazából ugyanez érvényes a nőkre is. Mégis, erről a témáról meglepően keveset beszélünk.
Vajon kevésbé lenne tabu, ha a férfiak is menstruálnának? Megváltozna a társadalmi hozzáállás, a munkahelyi szabályozás vagy a politikai döntéshozatal? Emőke cikke nőgyógyászok, pszichológus és politikusok segítségével jár utána annak, mit árul el rólunk a menstruációhoz való viszonyunk – és annak is, mi történne, ha mindez nem kizárólag a nőket érintené.

Az utóbbi időben a PCOS (policisztás ovárium szindróma) lett a lányos beszélgetések csúcspontja. Egyre több barátnőmet, ismerősömet diagnosztizálták ezzel a hormonális problémával. Sőt, idén pár rendszertelen menstruáció után én is gyanakodni kezdtem.
De mi is ez a PCOS? Egy hormonális állapot, ami rendszertelen vagy kimaradó menstruációt, súlyingadozást, nehéz teherbeesést okozhat – és sok más tünetet, amelyet könnyű elbagatellizálni. Pedig nem kéne!
Ha nő vagy és még soha nem mélyedtél el a PCOS témában, akkor épp itt az ideje!

Előd Most miben vagy? sorozata jó cucc, azt is ajánlom, de ha muszáj lenne választani egy részt, akkor a Szandrásat mondanám. Van benne minden: önismeret, humor, hétköznapi dilemmák.
Szandra egyszerre tanár, kutató, egyszerre lakik itt és és máshol. Ebből a kettős perspektívából láttatja velünk városunkat, Beszél a kisvárosi közegről, emberekről, szokásokról, rossz pillantásokról – és a végén ott marad a kérdés: kilátszahat-e itthon a has a nadrágból?

*
Amire Máté Emőke emlékszik
Történtek olyan dolgok 2025-ben, amelyekre mind emlékszünk: választások, megúsztuk az AUR győzelmét, beomlott a parajdi sóbánya, pont került egy évek óta húzódó ügy végére Udvarhelyen, lezárult a Szejke-per.
De arra emlékeztek, hogy az idei volt az az év, amikor igazi gyűlöletcunami indult a Facebookon Pottyondi Edina udvarhelyi fellépésének hírére? És az megvan, hogy végül ellehetetlenült a fellépése? Előd az ügy kapcsán fontos gondolatokat fogalmazott meg a gyűlöletről és a facebookos gyűlölködésről. Ez egy lecke, amit ideje lenne megtanulni, és 2026-ban gyakorolni.

Ha már emlékezetes momentumokat pörgetünk az idei évből: volt egy pillanat, amikor az erdélyi magyarok nagy részének összes aggodalma és félelme ugyanaz körül forgott, hogy ki nyeri az elnökválasztást Romániában. Megúsztuk. Mindig az jut eszembe, hogy memento mori, emlékezz a halálra – ebben az esetben nem szó szerint a halálra, hanem arra, hogy mennyire közel volt valami, amibe jobb bele sem gondolni, s hogy mi az, amitől négy-öt év múlva is tartanunk kell.

Voltak kedves dolgok is idén, komolyan: Ufó megmászott szinte minden hegyet, Előd inspiráló és érdekes emberekkel beszélt, Hunor izgalmas helyzetekbe keveredett, Timi rengeteg új dolognak adott esélyt. Ezekért mind visszagörgethetsz, de most valami mást tartok fontosnak előhozni: a szorongást.
Nemcsak 2025, hanem a korábbi évek is tele voltak olyan történésekkel, amelyek a hétköznapi élettel járó szorongásainkra még egy ötven kilós hátizsákot is ráadtak. Szóval csak emlékeztetnélek: nem vagy egyedül, és vannak módszerek, amelyekkel könnyebb lehet.

*
Amire Egyed Ufó Zoltán emlékszik

Mert nagyon fontos témát boncolgat, és jól átadja azt, hogyan próbálja bekebelezni a politika az ifjúsági életet is.

Egy jó helyszíni tudósítás az év legfontosabb témájában.


Itt két anyagot emelnék ki egy csomagban, egy őszinte véleményt egy kamu hazatérési programról, és egy másikat egy (lélekben is) hazatért gerinces emberről.
*
Amire Gál Előd emlékszik
A nagy déli átkelés (sorozat inkább)
Nem különösen szeretek újságot olvasni, ha azonban lenne egy jól definiált, könnyedebb, nem feltétlenül aktualitásokat feldolgozó tartalomtípus, valószínűleg ez az útinapló típusú lenne az, mert izgalmas, szórakoztató és kiszakít a mindennapi szarból.

Amikor a pénz nem fér össze a józan ésszel (talán itt is az egész sorozat)
Tetszett, ahogy Huni dolgozott ezen a témán. Ő csapott le rá, amikor a lakók emailben küldték el panaszaikat az Udvarhely és Keresztúr között felújított útról, aztán végigjárta az utat több alkalommal, többféle járművel, megnézte a kérdéses pontokat, meghallgatta a lakók, a közlekedési szakértők panaszait, szembeállította ezeket az ünneplő, szalagvagdosó politikusainkkal. Szóval minden aspektusát megvizsgálta egy olyan témának, amiről az erdélyi magyar sajtó nagyrésze csak az RMDSZ-es politikusok hurrá-bejegyzései alapján számolt be.

Tévedett vagy hazudott az RMDSZ jósnője?
Mert ennyire ritkán tettenérhető, hogy milyen hazugsághadjárattal működnek az RMDSZ-es előljáróink, hogyan hülyítik a saját socialmédia platformjaikon a saját választóikat. És ehhez nem kellett más, minthogy az említett politikusok videóiból apró részleteket vágjon ki Ufó és egymás mellé illessze őket, miután Nicușor Dan megnyerte a romániai államelnökválasztás második fordulóját. Ja és mindez azután, hogy a megyeelnök például bejelenti: „Amennyiben Nicușor Dan kerül Simionnal a második fordulóba, egyértelmű, Simion az államelnök. Bárki bármi mást mond, vagy hazudik, vagy a saját érdekét nézi, vagy nem ismeri a tényeket”.

*
Amire Soós Robi emlékszik
01.
Néha az a benyomásom, hogy a politikusok annyira irtóznak a klasszikus értelemben vett értelmiségiektől, hogy a nyaralásukra is úgy foglalnak szállást a Bookingon, hogy a szálláskeresőt úgy konfigurálják, hogy legyen 1 km-re a belvárostól, legyen parkoló, legyen légkondi és legyen 1000 km távolságra minden kritikusan gondolkodó, idealista értelmiségitől – írta Kelemen Attila.
Ugyanebben a szövegben olvashatjuk azt is, hogy szerinte a 2010-es években nem csak a párbeszéd számolódott fel, hanem kínos hallgatás sem volt már, mert értelmiségi és politikus, vagy egyszerűbben, értelmiségi és fontos ember nem találkozhatott, hacsak nem véletlenül, a piszoárban.
De nem biztos, hogy ezek a szöveg legfontosabb mondatai. De itt elolvashatod, és eldöntheted. Még szabad.

02.
A nagyszüleim aktívan mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak. Reggelente a baromfiudvar nyüzsgése adta meg a nap alaphangját. A szüleim generációja már inkább csak megőrizte a hagyomány emlékét – néhány tyúk, egy apró veteményes, amely inkább nosztalgiát ébresztett, mint valódi megélhetést biztosított. Én vajon mit örökölök ebből? Mi lesz az én generációm falusi identitása?
A fenti sorokat Tóth Hunornak a Lesz egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe című írásában olvashatjátok.

Azoknak pedig, akik úgy gondolják, hogy nekik semmi közük a faluhoz, javaslok egy másik cikket. Ugyanazok a kérdések, csak egy másik kontextusban: mit kezdjen magával egy jól képzett fiatal, hogyan válik idegenné a saját szülővárosában.

03.
Miközben őket hallgatod, rájössz, hogy amit ők elvesztettek, az nekünk még megvan. Csak már nem értékeljük eléggé – hívta fel a figyelmet Gál Előd annak az interjúnak a kiajánlójában, amiben Vlad Zalevszkij és Veronika Trojan történetét meséli el.
Már a cikk címétől is kirázott a hideg: Az az álmunk, hogy amikor véget ér a háború, meghívhassuk a barátainkat

*
Amire Tóth Hunor emlékszik
Habár a kedvenc cikkeinket gyűjtjük itt össze, idén számomra nem pusztán egyes cikkek voltak fontosak, hanem azok a gondolati ívek is, amelyek több anyagon keresztül rajzolódtak ki. Készültek sorozatok, amelyek vissza-visszatérő kérdéseket jártak körül – legyen szó Előd Most miben vagy? beszélgetéseiről, Emőke HitTok-járól vagy Timi Udvarhely éjszakai életét feltérképező anyagairól. Ezek közül mégis egyik kedvencem Ufó nagy déli átkelése volt.

Idén számomra egyre világosabbá vált, hogy az újságírónak is szüksége van időnként a kikapcsolásra. Arra a pontra, amikor nem kérdez, nem értelmez, nem keretez, hanem egyszerűen kilép a folyamatos figyelemből. Ezt tette Ufó is. Nem magyarázni akart, hanem megélni, végigmenni a kitűzött célig vezető úton és elfáradni egy kicsit másképp, mint ahogy azt eddig tette.
És miközben ezek az sorozatok sokszor az úton levésről, a keresésről szóltak, a mindennapok egy másik tere ennél jóval sűrűbbnek és zajosabbnak bizonyult. Zajos volt már márciusban, de az elkövetkezendő időben talán ennél csak még zajosabb lesz. Elég néhány percet görgetni a közösségi médiában, már is világossá váljik: nem a vélemények sokfélesége napjaink egyik legnagyobb problémája, hanem az, ahogyan egymáshoz viszonyulunk, egymással beszélünk.
Egy ártatlan poszt alatt pillanatok alatt indulatok sorakoznak fel, és egy ponton már nem az számít, mit mondasz, hanem hogy kire lehet rácsapni, kit lehet pellengérre állítani. Előd A Facebook lett toxikus, vagy csak egyszerűen imádunk gyűlölködni? anyagában onnan indul, ahol mindannyian jártunk már, és oda jut el, ahol már nem lehet mindent az algoritmusra vagy magára a platformra kenni. Arról beszél, hogyan vált természetessé a gyűlölködés, miért lett kényelmesebb dühösnek lenni, mint figyelmesnek, és miért kell kimondanunk: ebben a történetben nemcsak elszenvedők, hanem aktív szereplők is vagyunk.

Ez a felismerés vezet tovább ahhoz a kérdéshez is, amely egy város egészét érinti. Mi, udvarhelyiek különösen szeretünk erkölcsről beszélni – a felelősségről annál kevésbé. Könnyebb bűnbakokat keresni, mint szembenézni azzal, hogy a problémák nem kívülről érkeznek, és nem is fognak maguktól eltűnni. Talán nem is az a legnagyobb gond, hogy hibázunk, hanem az, hogy még mindig abban reménykedünk: majd valaki más kihúz minket a bajból. De mi történik akkor, ha ezt a munkát senki nem végzi el helyettünk? Ha nem lesz, aki fájdalom nélkül megoldja, és nem lesz, aki elviszi helyettünk a következményeket? Ki fogja megbocsájtani Székelyudvarhely báneit?

Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.



















