Beteljesült álom: a spanyol futsalélvonalban játszik Vatamaniuc-Bartha
Udvarhelyről már többen is eljutottak a spanyol élvonalig, de futsallabdával Vatamaniuc-Bartha Dávid az első. S már azt is megtanulta, milyen az, amikor a világ egyik legerősebb bajnokságában egyetlen kihagyásért is azonnal büntetnek.
Harnisch Ákos volt az első magyar futsaljátékos, aki tíz évvel ezelőtt a spanyol élvonalba igazolt, de pályára nem lépett. Vatamaniuc-Bartha Dávid viszont a nemrég kezdődött bajnokság első két fordulójában kezdőjátékosként szerepelt a Xota FS mezében.
Nem ő az első
Azt kell mondjam, a spanyol élvonal be van járatva Udvarhely élsportolói számára, legalábbis azok számára, akik labdajátékban, csapatsportágban remekelnek. Vegyük csak sorra!
Az ezredfordulón Bartók Csaba igazolt két évre az Ademar Leonhoz, miután 1996-ban magyar bajnok lett a Szeged csapatával, Csavar Zoltánnal együtt. A spanyoloknál sem adta alább: első szezonja végén bajnoki címet ünnepelhetett, az akkori Kupagyőztesek Európa Kupájában pedig a döntőig meneteltek, egy évvel később pedig kupagyőzelemmel búcsúzott.
Húsz évvel később fia, Bartók Donát is belekóstolhatott a spanyol élvonalbeli kézilabda-bajnokságba (Liga ASOBAL): egy évig a baszk Bidasoa Irun csapatához tartozott. Viszont az első szezonját a koronavírus-járvány miatt befagyasztották, így pár lejátszott meccs után ezüstérem akadt a nyakába. A következő szezont hiába kezdte jól és termelte a gólokat, a posztjára igazolták Salinast. Télen keserű szájízzel távozott.
Az elmúlt bajnoki idényben Fekete Dániel mutathatta meg magát, de a finn sikersztori után neki sem lett diadalmenet a spanyol kaland. Az éppen bennmaradó Guadalajara csapatához érkezett sokadmagával. Ősszel a sok sérült miatt létszámhiánnyal is küzdöttek, Dani pedig fogát összeszorítva játszott, mert minden egyes lövés fájdalmat okozott neki. Végül a műtét elhalaszthatatlanná vált, így a szezon nagy részét lábadozással töltötte.

Nyáron Budapestre költözött, és a másodosztályú Rákosmente csapatánál labdázgat, próbálgatja a vállát. Legutóbbi, debreceni meccsükön például ő lőtte csapata első öt gólját, utána viszont úgy érezte, nem kockáztat tovább.
Na, de visszatérve a spanyolokhoz: idén is van, akinek szurkoljunk, hisz ezúttal is van Udvarhelyen született játékos az élvonalban. Vatamaniuc-Bartha Dávid ugyanis júliusban a Xota csapatához igazolt. Igen, ez már nem kézilabda, hanem egy mérettel nagyobb játékszer:
ez már futsal!
A januári Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként szerepelt, a ljubljanai teljesítményével pedig felhívta magára a figyelmet. Egy nemzetközi játékosügynökség szerezte meg az aláírását, azóta ők egyengetik a pályafutását. Tavasszal még a nyáron hazatérő Hadnagy István és Bálint Andor oldalán a magyar bajnokságban játszottak döntőt, ezüstérmesként távoztak Nyíregyházáról.
Augusztus elején költözött ki a híres bikafuttatások városába, Pamplonába, de nem azt kapta, amiről pár héttel korábban szó volt. A vezetőség kicserélődött, az edző elment, a játékosok zöme szintén távozott, alig maradt valaki, akivel labdás edzéseket tarthattak volna. Az új vezetőség megígérte, hogy a bajnokság kezdésére minden rendben lesz, így Dave sem foglalkozott túl sokat a dologgal, hiszen végre beteljesült az álma: a világ legjobb bajnokságában mérettetheti meg magát.
Csak a saját feladatára koncentrált. Mivel pár éve Juanra volt az edzője Szombathelyen, a spanyol nyelv nem volt idegen számára az edzéseken. Két csapattársával lakik közösen, így a tanulás még gördülékenyebb; szabadidejükben nagyokat főznek, de azért az édesanyja levese hiányzik neki.
A bajnoki sorsolásnál belehúztak rendesen, hiszen az első fordulóban a Jaén jött szembe, amely csapat tavasszal a spanyol bajnokságot és a Király-kupát is elhódította. A meccs kétharmadában jól tartották magukat, 1–1 volt az állás, de végül a rutinos csapat felőrölte őket.
Harminc olyan meccsem lesz, mint az Eb-n
„A körülményekhez képest nagyon jó meccset játszottunk, kis szerencsével pontot is szerezhettünk volna. És ezt nemcsak én, hanem a másodedzőnk is mondta az öltözőben. Nagyon pozitív vagyok, mert jól ment a játék, sokat voltam pályán. Amikor 1–2-nél öt-négyeztünk, akkor is végig fent voltam. Sokszor a kapusunk mentett meg, mégsem érzem azt, hogy alárendelt szerepet játszottunk volna.
Elképesztő az iram! Most azt mondom, ebben a szezonban harminc olyan meccset fogok játszani, mint januárban az Eb-n, amikor vertük a lengyeleket. És ezt most hatan toltuk végig, a kupagyőztes pedig teljes kerettel volt itt. Bejelentették az új edzőt, ha kiegészülünk még játékosokkal, lesz ez még jobb is, mert nagyon támogató, segítőkész a közeg, ez a mag is már összetartó, csapatként tényleg jól néztünk ki. Kis türelem kell, mert be kell érjen ez a rengeteg meló, amit beleteszünk” – összegzett nekünk a mérkőzés másnapján.
Egy hónapnyi lemaradást kell ledolgozniuk
Kell is a meló, hiszen gyakorlatilag egy hónapnyi lemaradásban van a Xota a többi csapathoz képest, de most már legalább a vezetőedző irányításával és teljes létszámban zajlik az edzésmunka. A rutinos brazil, Bruno mellé igazolták még az argentin Grillót, de a legnagyobb fogás Ion Cervino. A Xota saját nevelésű játékosa már 15 évesen bemutatkozott a felnőtt csapatban, végigjárta a ranglétrát az utánpótlás-válogatottaknál, nyáron Horvátországba igazolt, de hirtelen szerződést bontott és hazatért.

Vasárnap a Valdepeñasnél vendégeskedtek: immár az új edző, Gonzalo Iglesias Alonso is leült a kispadra. Csak kapufákig jutottak, a vége kalkulálható, 2–0-s vereség. Dave így jellemezte a találkozót:
„Kezd összeállni a csapat. A legfontosabb a koncentráció! Mert ha fejben negyven percig ott vagy, akkor nagy valószínűséggel nyerhető egy ilyen meccs. De ha egy pillanatra is kihagy a figyelem, jön a hiba, amit itt könyörtelenül kihasználnak.”
Edzője így beszélt róla:
„Dave egy kifejezetten kőkemény és határozott játékos, aki kimagaslóan teljesít a centerek semlegesítésében, ugyanakkor magabiztos a támadásépítésben, és a labdakihozatalokban is nagyon higgadt, komoly játékszemléletet képvisel.”
És a nemzetközi rutinját is tegyük hozzá: amíg az udvarhelyi játékos mögött négy BL-indulás és Eb-szereplés áll, addig a kapusuk, Asier kimaradt az utolsó keretszűkítésnél a januári kontinenstornára utazó spanyol keretből, így ő nem mondhatja magát Európa-bajnoknak.
És már jön is a Palma, aztán a Barcelona
Felkészülési lemaradás ide vagy oda, az ellenfelek nem várnak: pénteken a Palma Futsal vendégeskedik náluk. Mondanám, hogy leszálló ágban van a mallorcai csapat, miután zsinórban háromszor nyerték a Bajnokok Ligáját, idén a Sportingtól kaptak ki a döntőben. De nem mondom: most szeptemberben két meccsen tizenhat gólt lőttek a Murciának! Aztán két hét múlva következhet a Barcelona is.
A múlt heti válogatott összetartásra nem küldött meghívót az idegenlégiósoknak Sergio Mullor Cabrera, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, de folyamatosan kapcsolatban van Vatamaniuc-Barthával.
Eddig minden meccs után felhívta telefonon, és átbeszélték a játékát, nyáron is biztatta, hogy vágjon bele a spanyol kalandba. Így bízunk benne, hogy októberben a svédek és örmények elleni vb-selejtezőkön ismét címeres mezben láthatjuk.