Udvarhelyen koncertezik a Kesh és a Magyar Jazz Quartet
Udvarhelyen koncertezik a Kesh és a Magyar Jazz Quartet Két élő koncert is lesz a jövő heti, 4. DráMa Fesztiválon: pénteken és szombaton a Magyar Jazz Quartet és a Kesh zenekar koncertezik.

Két élő koncert is lesz a jövő heti, 4. DráMa Fesztiválon: pénteken és szombaton a Magyar Jazz Quartet és a Kesh zenekar koncertezik.
A többnapos színház-dömpingen, a 4. DráMa Fesztiválon (az előadások programját megtalálhatja eseménynaptárunkban) két élő koncert is lesz. Pénteken, október 14-én este 8 órától a volt Stúdió Mozi nagytermében a 25 éve fennálló budapesti Magyar Jazz Quartet játszik, a belépő 15 lej lesz. Az együttes tagjai (Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Zsemlye Sándor – szaxofon, Vasvári Pál – basszusgitár, Kőszegi Imre – dob) mind nagyon ismert zenészek nemcsak Magyarországon, igazi zenei csemege a modern dzsessz kedvelőinek.

A Kesh együttes 2009-ben alakult, majd fél éven belül megnyerte a Zöld Pardon Tehetségkutatóját, tavaly augusztusban pedig megjelent az első, hat számot tartalmazó kislemezük (Bent valami), s még ugyanabban az évben a Levegő című, kétdalos, szintén kislemezük is napvilágot látott. A csapat lépett már fel az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában – lendületes, alternatív, funkys zenét játszanak, ebben a stílusban dolgozták fel Fluor Tomi Mizu című slágerét is. Székelyudvarhelyen október 15-én, szombaton koncerteznek a Művelődési Ház nagyetermében, a belépő 10 lejbe kerül.