Pánikra semmi ok, csak Trump telefonálgat
Ukrajna ötödik függetlenségi napját ünnepelte az invázió óta. Európa egyre többet tesz a védelméért, Amerika egyre kevésbé beszámítható.
Kijiv a héten ünnepelte az ötödik olyan függetlenségi napját, amely a 2022-es orosz propaganda szerint már nem lehetett volna soha többé. Nem csak, hogy még mindig áll az ország és a kormány, de mostanra elég világos, hogy a jelenlegi körülmények alapján az oroszok nem fognak eljutni az ukrán fővárosba. Hacsak nem hadifogolyként.
A folyamatos orosz légitámadások sem akadályozták meg az európai vezetőket abban, hogy Kijivben ünnepeljék Ukrajna 35 évvel ezelőtti felszabadulását a szovjet uralom alól. Gyors kitérő: minden egyes ukrán oblaszty, beszélt nyelvtől függetlenül a függetlenségre szavazott 1991-ben, itt egy térkép róla. Látszik, hogy Kelet-Ukrajna nagy arányban szavazott mellette, 80 százalék fölött, és bár a Krím kevésbé volt lelkes, de az 54 százalék még mindig többség.
A nyugati látogatók közül a sztár
kétségkívül Andy Burnham, az Egyesült Királyság új miniszterelnöke volt. Bár a brit politika jelenleg színtiszta káosz, még a románhoz képest is, de az Ukrajnának nyújtott támogatás és barátság eddig teljesen töretlen.
Burnhamnak ez az első külföldi útja, tehát van egy szimbolikája, és ráadásul gyakorlati eredményt is tud felmutatni.
Mark Galeotti Oroszország-szakértő szokott rámutatni a podcastjaiban, hogy a britek aránytalanul nagy és fontos helyet foglalnak el az orosz vezetés fejében és kémromantikájában, sokszor úgy tüntetik fel őket, mint akik a szálak igazi mozgatói. Ha brit lennék, nem lenne ellenemre ez a kitüntetett pozíció!
És, bár a Brexit óta alaposan megtépázták az idők a briteket, gazdaságilag és politikailag is árnyéka az ország korábbi önmagának, az tény, hogy a 2022-es invázió óta ilyen-olyan módon folyton beléjük botlanak az oroszok.
Rakétapaktum
Például a britek adtak legelőször tankot az ukránoknak (Challengereket), és csak utána az amerikaiak, a király még Trumpnál is közbenjárt az ukránokért; és most Burnham egyenesen azt jelentette be, hogy a brit-francia fejlesztésű Storm Shadow hosszú hatótávolságú rakétákról titkosított információkat adnak át az ukránoknak, hogy elkezdődhessen a rakéták ukrán gyártása.
Ráadásul mindezt azok után, hogy az oroszok, már számon tartani sem tudom, hogy hányadszorra, nukleáris csapással akarták elijeszteni a briteket – akik egyébként maguk is nukleáris hatalom…
De visszatérve a rakétákra: a Patriotokkal ellentétben – amelyeknek a licencét végül Trump megtagadta Zelenszkijéktől – a Storm Shadow elsődleges feladata nem a légvédelem. Nem kell magyarázni az oroszoknak, hogy az orosz olajfinomítók, fegyvergyárak, katonai célpontok lesznek a Storm Shadow étlapján.
A Storm Shadow (vagy francia nevén SCALP) önmagában nem változtatja meg a háború kimenetelét, már csak azért sem, mert kb. 560 km a hatótávja, míg az ukrán fejlesztésű Flamingót 3000 km-re is becsülik.
Viszont komoly előnyei vannak: olyan navigációs technológia van benne, amivel lényegében bármilyen időjárási feltételek között használható, illetve, a Flamingóval ellentétben, keményen védett célpontok ellen is eredményesen alkalmazható.
De ha ezeket a technológiákat közvetlenül átadják az ukránoknak, akkor idővel ezek más, támadó és védő rendszerekben is fel fognak bukkanni. Tekintve, hogy ezek a Storm Shadow rendszerek jelenleg rakétánként olyan egymillió dollár körül vannak, nem idénre várható az áttörés. Az, viszont, hogy az ukránok képesek lesznek gyártani, ma már nem kérdés.
Annak ellenére, hogy a szovjet időkben Ukrajna adta a szocialista/államkapitalista birodalom légiiparának elég fontos részét, a nyugati hatalmak sokáig kételkedtek abban, hogy Ukrajna tudna fejlett fegyvereket gyártani. 2026-ban már egyetlen komoly szereplőnek sincsenek ilyen kételyei, sőt – a Lockheed Martin és a Raytheon inkább azon aggódik, hogy Ukrajna jobb verziót olcsóbbért állítana elő, mint ők. Azaz, mint ők, akik megdolgoztak azért, hogy kiszorítsák a versenyt a piacukról, és maximalizálják a rájuk költött állami pénzeket.
A Storm Shadow-ügy jó emlékeztető arra is, hogy Európában még rengeteg kiváló, versenyképes technológia és gyártási tudás van jelenleg, csak a gyártott mennyiségek kicsik. De ennek sem kell örökké így lennie. Nem volt az olyan rég, hogy a cikkeimben is többször emlegettem, hogy az európai lőszergyártás a csöves tüzérség szükségleteihez képest szinte elenyésző. Ez már nem igaz, idén áprilisban Németország egymagában nagyobb kapacitást ért el, mint az egész egyesült államokbeli gyártás, évi 70 ezerről 1,1 millióra.
A látogatásnak volt más haszna is:
az EU újabb 6,1 milliárd eurós katonai támogatást jelentett be, a franciák és olaszok pedig adnak SAMP/T légvédelmi rakétákat és hozzájuk való radarokat. Illetve ők is megadják a jogot az ukránoknak, hogy az ehhez való Aster 30-as rakétákat elkezdjék gyártani, szeptemberben lesz a hivatalos aláírás, mellé kölcsönnel, hogy legyen finanszírozás. Mindez nem lesz elég ahhoz, hogy a brutális orosz légitámadásokat teljesen megfékezzék, főleg nem idén, de minden elfogott ballisztikus rakéta megmentett életeket és infrastruktúrát jelent, tehát sokat számít.
Miközben az európaiak a megtámadott országgal ünnepeltek, az amerikaiak távol maradtak. Ha még van ezen a földön bárki, aki amerikai proxyháborúként hivatkozik erre a háborúra, az nemcsak most nincs képben, de már 2025 februárjában sem volt, amikor az Egyesült Államok az ENSZ-ben Ukrajna ellen és az oroszok mellett szavazott.
És végül a napokban az amerikaiak is magukra irányították a figyelmet, a CIA vezetője, John Ratcliffe, Rigából Moszkvába repült (egy böhöm nagy C-17-es repülőn), és valakivel beszélt valamit.
A kezdeti titkolózások után most azt mondják az amerikaiak, hogy figyelmeztették az oroszokat, hogy ne tesztelgessék (az eddigieken felül) a NATO-t, ne akarjanak komolyabb hibrid támadást folytatni. Jóval hihetőbb a magyarázkodás második fele, hogy az oroszok Iránnak adott támogatását próbálták aláásni. Utoljára a CIA-igazgató 2021 végén tett ilyen látogatást, figyelmeztetni az oroszokat, hogy ne rohanják le Ukrajnát. Látjuk, mennyire vették ezt komolyan az oroszok. Csakhogy ez még Biden idejében volt, akit nem tudott Putyin egyetlen telefonhívással meggyőzni dolgokról.
Hadd írjam le, mit gondolok:
az amerikai fenyegetőzés az oroszok ellen gyakorlatilag fogatlan. Putyin jól tudja, hogy Trump épp még több csapatot akar kivonni Európából. Az orosz vezetés azt is látja, hogy Iránban az amerikaiak a lőszeres hordó alját kapargatják, lényegében annyi eredménnyel, hogy Irán erősebb ma, mint a háború elején.
Putyin azt is nagyon jól tudja, hogy egyáltalán nem kell neki holmi rongyos CIA-vezetővel beszélgetnie, amikor Trump bármikor felveszi neki a telefont, és mindig elér tőle kedvezményeket – tökéletesen ingyen.
Lássuk a tágabb kontextust: Trumpék alig pár napja dörgedelmes hangon jelentették be (pontosabban Scott Bessent), hogy kampec mindenkinek, aki segít Iránnak bármit is, szankciókkal verik agyon mind. Ennek a valóságban viszont annyi következménye volt, hogy töretlenül veszi Kína az iráni olajat, a Kaszpi-tengeren pedig továbbra is oda-vissza hajókáznak az orosz és iráni fegyverek, hogy egymást segítsék. És teljesen büntetlenül tehetik ezt meg, mert
Trump egyszerűen nem mer, de nem is akar fellépni ellenük.
És még az is lehet, hogy Amerika megaláztatásának nincs itt vége. Trump azzal bölcsködik, hogy ebből a találkozóból még lehet valami. Ismerve ennek az adminisztrációnak a hozzáértését, és a volt KGB-sok dörzsöltségét, ha bármire is jutnak, az csak Amerikának (vagy esetleg nekünk) lehet rossz, de biztosan nem az oroszoknak.