Szétnézett a városban az EMNP

Rázós úton, buszozás közben mutatta be tanácsos-jelöltjeit és programjának egy részét a Néppárt. Csapat, közösség és biztonság a címszavak.

Itthon_Kozelet/emnp0510

Rázós úton, buszozás közben mutatta be tanácsos-jelöltjeit és programjának egy részét a Néppárt. Csapat, közösség és biztonság a címszavak.

Rendhagyó sajtótájékoztatóra, városnézésre invitált az EMNP csütörtökön délelőtt. A néppárti politikusok buszon járták körbe a várost, a jelöltek sorra szálltak fel a város egyes pontjain és egyenként ismertették céljaikat.

Itthon_Kozelet/emnp0510

A Művelődési Ház-Budvár utca-Bethlen lakónegyed-Művelődési Ház útvonalon közlekedő buszra felülő jelöltek jórészt elismételték a Néppárt korábban is hangoztatott elképzeléseit, úgymint a közösséggel való szoros kapcsolat kiépítése, a polgári és keresztény értékek fontossága és a civilekkel való együttműködés.

Sokan kiemelték a kultúra támogatását és hangsúlyos szerepét, Tankó László gazdasági tapasztalataira hivatkozva átlátható, „a lakók nyelvén írt" költségvetést és magasabb életszínvonalat ígért.

Itthon_Kozelet/emnp0510

Néhány konkrét terv is előkerült: Dósa Barna az udvarhelyi déli terelőút megépítését szorgalmazná, Takács János a központban található kábeleket tenné a föld alá, Bolyai Csaba pedig a városi uszoda és a bicikliutak ügyét mozdítaná előre.

Nagy Pál a közbiztonság és a Budvár utcai állapotok kérdésére is kitért: szerinte megfelelő szigorral integrálni lehet a társadalomba azokat, akik itt akarnak élni és dolgozni.