Parajdi sóbánya 2: kávéskanállal kutat tömni

Egy teljesen másik cikkre készültünk, de vannak dolgok, amiket bármennyire is szeretne az ember kontrollálni, egyelőre nem képes rá.

Így történt, hogy a parajdi sóbánya, a megelőző intézkedés ellenére, május 27-e reggeltől, mostanra valószínűleg feltelt vízzel.

Vélhetőleg találkoztál már a videóval, amin jól látszik, hogy, mint amikor kihúzzák a kádból a dugót, úgy folyik be a Korond-patak a sóbányába.

Ahogy korábban írtunk róla, május 5-én kezdett el „szivárogni” a víz le a bányába, a civilek információi szerint négy szint is megtelt, mire sikerült megállítani.

Parajdi sóbánya: ahol lassú víz partot, kéz kezet mos

Beázott a parajdi sóbánya, megingott a helyiek bizalma. A helyzet körül mintha két párhuzamos valóság bontakozna ki. A helyszínen jártunk.

Udvarhelyi HírportálMáté Emőke

A hosszú távú terv az volt, hogy lebetonozzák a patakmedret, hogy ne juthasson le a bányába a víz, ideiglenesen geofóliával próbálták megakadályozni ezt.

Azonban az utóbbi egy hétben az időjárás továbbra sem kedvezett a bánya állapotának, illetve, május 26-ról 27-re virradóan, olyan mennyiségű csapadék hullott, hogy 9 óra 30 perckor a mért vízhozam elérte a 60 m³/s értéket, ami a normál, átlagos vízhozam (0,2–0,5 m³/s) százszorosa – ez az elmúlt 30 év legnagyobb vízhozama – írja közleményében a bányát üzemeltető állami vállalat, a Salrom.

Leírják még, hogy az utóbbi időszakban, saját pénzforrásból, sürgősségi betonozási és vízszigetelési munkálatokat végeztek az érintett területen, a víz elvezetése és a szivárgások megállítása érdekében. Olyan elkerülő csatorna építését kezdték meg, amely csökkenti az érkező víz mennyiségét és nyomását – ez kiegészítő védelmi megoldásként szolgált.

Két keresztgátat létesítettek a Korond-patakon, helyben rendelkezésre álló anyagok felhasználásával, a régi bánya területén áthaladó vízhozam szabályozására.

Szerződést kötöttek a Korond-patak medrének 1.375 méteres szakaszán történő betonozásra és szigetelésre vonatkozó tervezési és kivitelezési munkálatokra. Engedélyeztetési folyamatot indítottak egy 270 méter hosszú, másodlagos meder kialakítására a felesleges víz elvezetése céljából.

Annak ellenére, hogy a Nemzeti Sótársaság Rt. szakemberei, valamint a Hargita megyei katasztrófavédelem (ISU), az ABA Mureș, a Román Vízügyi Hatóság, a Parajd község polgármesteri hivatala és a Hargita megyei prefektúra, együttműködésben nagy erőfeszítéseket tettek, a tartósan heves esőzések miatt továbbra is fennáll a veszélye a Korond-patak medréből kiinduló újabb talajsüllyedéseknek (szufózióknak) – fogalmaznak a közleményben.

Pótolhatatlan veszteség

A számadatok és letaglózó videófelvételek mögött azonban ott van egy egész község, sőt, térség vesztesége, és bizonyos értelemben gyásza is – kedd délutánra már gyertyákat gyújtottak a bánya bejárata előtt. Tóth Hunor kollégánk a helyszínen beszélgetett néhány helyi lakossal:

A parajdi községtáblát elhagyva, üres utcák fogadnak – ugyanaz a csendes kép, ami végigkísér az oda vezető úton is. Ahogy a bánya felé közeledem, néhány ember álldogál az út szélén, kisebb csoportokba verődve beszélgetnek. A bányával szemben, egy férfi gyertyát gyújt.

Szétnézve, azokat a vezetőket keresem, akik választ adhatnának a kérdésekre: Mi történik most? Mi következik ezután? Hiába, senki sehol.

Talán ez az egyik legnagyobb arculcsapás a helyieknek. A bányánál, és a beszakadás helyszínén is újra és újra felteszem a kérdést: kaptak-e bármilyen hivatalos tájékoztatást a mai nap folyamán? A válasz mindenhol ugyanaz: nem.

Már ezt a kérdést is nehezen teszem fel, mert amint megtudják, hogy újságíró vagyok, mindegyikük elzárkózik. Udvariasan bocsánatot kérnek, és azt mondják: „mi nem tudunk semmit, csak annyit, amit maga is lát.” De aztán, mintha a csalódottság és a tehetetlenség áttörné a hallgatás falát, egy-egy „nem mondhatok semmit” után mégiscsak előkerül az a bizonyos, „de…”.

Közben a bánya bejáratánál le-föl jár a sorompó, mentik, ami menthető. Munkagépek, járművek, felszerelések – egymás után hozzák ki mindet.
Megkérdezem azt is, honnan ered ez a félelem, ez a hallgatás? A bányászok a munkájukat féltik, és némileg ironikusan azt tanácsolják: „menjek az irodába, ott talán többet mondanak” – miközben ők is tudják, hogy ott is falakba ütközöm. A helyiek meg a közösség ítélkezésétől tartanak. Egyikük félmondatát hallom: „ha ön, újságíróként, megír valamit, akkor…”

A Wellnesnél, ahonnan a korábbi riportunkban is jelentkeztünk, túl nagy a csend. Nincsenek emberek, ami furcsa. Úgy döntök, sétálok még kifelé, hisz sok az idegen rendszámú autó, amik fel-alá járkálnak. Valahol biztos van valami.
Ahogy megyek tovább, beszélgetésfoszlányok ütik meg a fülem. Egy idős asszonynak magyarázza valaki, hogy a kertje mögött, a Sószorosban beszakadt a föld, és most onnan ömlik a víz a bányába. Döbbenettel hallgatom, mert nemcsak az idős néni, hanem sokan mások sincsenek képben azzal, mi is történik most valójában.

Kutya kutyát nem harap meg

Az emberek dühösek – és talán joggal. Arról beszélnek, hogy a napokban rengeteg újságíró és stáb járt itt, de a bányát üzemeltetők egyszer sem álltak a kamerák elé. A bánya vezetősége mintha eltűnt volna, elbújtak mindenki elől.

Sokan a tavalyi beázást emlegetik: szerintük már akkor el kellett volna kezdeni a munkálatokat, hogy megelőzzék a mostani katasztrófát. Utólag könnyű okosnak lenni, de ahogy az egyik helyi lakos fogalmaz: „ez most olyan, mintha egy kutat akarnánk kávéskanállal betömni.”

Arra is rákérdezek, hogy kit látnak felelősnek mindezért. Senki sem nevez meg senkit. A Sószorosnál megszólalók csak annyit mondanak: „kutya kutyát nem harap meg”. Félelem van, a megélhetés elvesztésének réme, és az a sejtés, hogy a valódi felelősök talán sosem lesznek néven nevezve. A bizalom odaveszett – a politikusok szavaiban, a hatóságok ígéreteiben és abban is, hogy egyszer talán tényleg felelősségre vonnak valakit. „Ezt is majd az időjárásra és a vízre fogják” – mondja valaki keserűen.

El vagyunk keseredve. Láttam sírni embereket az út szélén – nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő helyi forrásunk. “Itt már vége. Itt már nem lehet beszélni arról, hogy menthető. (...) Tulajdonképpen a sóvidék tragédiáját éljük meg ezekben a pillanatokban, és még senki se mondta, hogy én vagyok a felelős. Nincs felelős ezért a dologért” – mondta.

Szerinte Parajdból lesz a következő Balánbánya, „mindenki tudja, Balánbánya hova jutott pár év alatt”.

Megjegyezte még, a kommunikáció továbbra is gyenge, a sóbánya egyáltalán nem kommunikál, a polgármester csak olyan általános dolgokról beszél, amit már mindenki tud.

Mit mondanak a politikusok?

Parajd polgármesterével kedd délelőtt 10 óra körül sikerült felvennünk a kapcsolatot, aki épp a helyszínre sietve válaszolt néhány kérdésünkre.

Nyágrus László, megkeresésünkkor elmondta, a vízhozam a szokásos 0,5 köbméter helyett most ötven köbméter másodpercenként, ami százszoros emelkedést jelent.

„A víz gyakorlatilag magától kiömlött a rétre is, olyan mennyiség zúdult le, hogy semmiféle gátra nem volt szükség – a természet maga oldotta meg” – fogalmazott a polgármester.

Beszélgetésünkkor még a polgármester azt nyilatkozta, hogy nincs befakadva a bánya. Még „egyelőre az ige tartsa, aztán, nem tudom.”

Hozzátette, hogy a jelenlegi körülmények között semmilyen munkálatot nem tudnak végezni.

„Gépekkel meg sem lehet közelíteni a területet, mindent elmos a víz, egybefüggő mederré alakult az egész. Most csak várjuk, hogy a vízhozam csökkenjen, addig semmilyen konkrét lépést nem lehet tenni” – mondta.

A megelőző munkálatokkal kapcsolatban a polgármester hangsúlyozta: „A hivatal meghozta a szükséges vészhelyzeti határozatot, és meg is hosszabbította, hogy a szükséges építkezési engedélyek és egyéb dokumentációk gyorsabban haladhassanak. De a konkrét munkálatok a bányához tartoznak, azok nem a hivatal hatáskörébe esnek. A sóhivatal egy külön intézmény, mi pedig megtettünk mindent, amit a hivatal szintjén meg lehetett.”

A kommunikáció kérdéséről elmondta: „A hivatal minden új információt közölt, amit lehetett, de a szakmai kérdésekben mi nem tudunk nyilatkozni. Pénteken hivatalosan kértük a bukaresti bányavállalattól, hogy tájékoztassák a lakosságot és a sajtót a fejleményekről, mert tudjuk, hogy a helyieket nagyon foglalkoztatja a kérdés, hogy mi történik a bánya körül.”

Végezetül a beszivárgott víz sorsáról Nyárgus elmondta: „Erre is szakvéleményt kértek, ami többekközt majd tartalmazni fogja azt is, hogy mi történik a bent lévő vízzel. A szakemberek feladata eldönteni, hogy pontosan mi zajlik odabent” – zárta gondolatait.

Nem számít mibe kerül

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke a keddi nap folyamán elsőként közölte közösségi média oldalán a rossz hírt, majd ígéretet tett: nem fogják engedni, hogy ne nyíljon meg újra a bánya kitermelése és turizmusa, kerüljön amibe kerül a helyreállítás. Illetve együttérzését és támogatását fejezte ki a község lakói felé.

A kedden 13 órától, Udvarhelyen tartott Hargita Megye Tanácsának soros havi tanácsülése után szerkesztőségünknek is nyilatkozott.

Szembesítettük a civilek azon vádjaival és sérelmeivel, amelyekről előző anyagunkban számoltunk be: a kampányban azt ígérték tesznek azért, hogy ez a tragédia ne történhessen meg, a megfelelő kommunikáció hiányával, az irányítás nélkül végzett munkával.

Bíró szerint, a tavaly kiharcolták az országos bányavállalatnál, hogy pénzt tegyen az ügy mellé. Készítettek egy megvalósíthatósági tanulmányt, és a munkálatokat is kiírták, ami a Korond-patak medrének 1,3 kilométer hosszúságban való lebetonozásáról szólt, hogy ne tudjon érintkezni a patakmeder a sóréteggel, és ne folyjon be a bányába a víz.

Egy év alatt addig jutott a dolog, hogy a Salrom szerződést kötött a kivitelezővel, az Ing Service-el, akinek az volt a feladata, hogy 12 nap alatt tervezze meg, hogyan, és négy hónap alatt pedig kivitelezze ezt az egészet.

De jöttek az esőzések, a patakmeder közepe megnyílt, feltelt négy szint, mire sikerült megfékezni a vizet – a civil összefogásnak, a katasztrófavédelemnek, a vízügynek hála. A patakmedret geofóliával vonták be, és még két elvezető szálat hoztak létre, hogy ne egy mederben folyjon a teljes patak. Nekifogtak a harmadiknak is, ami egy természetvédelmi területen futott volna át, de az időjárás közbeszólt.

Tehetetlenek vagyunk

– Ha nem lett volna ez az időjárás, hanem nyugodtan, őszig ki bírta volna, akkor őszre végérvényesen meg lett volna oldva az egész. Az is egy kérdés, hogy tavalytól egy év alatt miért nem sikerült ezt lebonyolítani. Én olyan nagyon nem kárhoztatnék senkit, mert látom, hogy a Lot 3-ast milyen nehezen tudjuk mi is elindítani. Tehát, hogy vannak, lehetnek ennek procedurális okai is. De ez nem a tavaly derült ki, 10 éve tudnak legalább erről. Csak hát, ameddig nem történik egy nagyobb baj, addig mindenki azt hiszi, hogy hát nincs is akkora baj – vélekedett a megyei tanácselnök.

Elismerte, a Salrom valóban nagyon nehézkesen kommunikál, és a helyieknek sok esetben meg volt tiltva, hogy nyilatkozzanak. Ez az első pillanattól probléma volt, folyamatosan kellett volna tájékoztassák az embereket a fejleményekről.

„Kint voltam két hete, a polgármesterrel és a bányavállalatnak a helyi embereivel. Hárman-négyen felmentünk arra a gátszerűségre, amit csináltak az emberek Sófalva előtt, akkor 15 percet beszélgettünk, és hirtelen 40 ember gyűlt oda. Tehát nagyon-nagyon követték az emberek, és érthető, jogos a fájdalmuk, az idegesség, a dühük – minden –, csak most teljesen tehetetlenek vagyunk. Mindenki az, amíg a víz itt van.”

A kommunikációs problémák mögött szerinte az is állhat, hogy „sem a vízügyet, sem a sóhivatalt nem magyar ember vezeti, és Bukarestben egy kicsit másképp kezelik ezeket a dolgokat. Azt tudom, hogy Antal Lóránt (Hargita megye szenátora – szerk. megj.) folyamatosan ütötte az asztalt, mindig ment oda, és mondta, hogy akkor gyertek, és mi van, és mi a lépés.”

Ki volt a főnök?

A civilek információi szerint úgy zajlott a munka a nyilvánosságtól elzárva, hogy nem volt egy ember aki érdemben irányította volna a dolgokat.

Ezzel részben a megyei tanácselnök is egyetért, „több szereplős volt, mivel volt egy bányavállalat, volt egy vízügy, volt egy katasztrófavédelem, és voltak a helyi lakosok, valamint a polgármester. Ezeket nem fogta össze semmi és senki. De mindenki a maga részén dolgozott. De az igaz, hogy ha lett volna egy olyan ember, aki felvállalja annak a felelősségét, hogy kommunikál az emberekkel, utána összefogja a sok állami intézményt is, és folyamatosan egy ilyen kríziskapszulaként működteti az egészet, szerintem jobb lett volna” – vélekedett.

De hozzátette, hogy a 27-ei történéseket az a munka, amit 3 hete csinálnak egy ilyen ideálisabbnak ítélt alternatívával sem lehetett volna meggátolni.

Én is utána kellett menjek

Antal Lóránttal, Hargita megye szentátorával is felvettük a kapcsolatot, aki a vízügy és Salrom vezetésével tartotta a kapcsolatot az utóbbi három hétben. Beszélgetésünk mindegyre ugyanarra a következtetésre jutott: voltak elképzelések és akarat is a cselekvésre, de az időjárást nem lehet befolyásolni.

Elmondta, a legutóbbi, május 26-ai egyeztetésen abban maradtak, hogy folytatják a megkezdett mederszabályozási munkálatokat, amit a Salrom a vízüggyel (a meder az tulajdonjogi és adminisztráció szempontjából az a vízügyhöz tartozik), és katasztrófavédelemmel indított el.

A szenátor is beszélt arról, hogy a kommunikáció már a kezdetektől nem volt megfelelő, és ő jelezte is ezt, „az első pillanattól kezdve nem kommunikáltak világosan sem a lakossággal, sem az önkormányzattal és istenigazából senkivel, mert jómagam is az információk után kellett menjek.” Hozzátette, ilyen szempontból érthető az emberek szkeptikus hozzáállása.

De a kommunikációs problémák ellenére mindkét vállalat, valamint a katasztrófavédelem is – akiket a prefektúra vont be – dolgozott azon, hogy elkerüljék a történteket. „Sőt, ha jól emlékszem, 10-14 nappal ezelőtt, a Salrom szerződtette a kivitelező céget, amely el is kezdte a munkát.

Azzal kapcsolatban, hogy miért csak most tettek lépéseket a vízbetörtés ellen, Antal elmondta, tudomása szerint már korábban is történtek lépések, készültek szakvélemények.

Szakvéleményekről szólva, Fărcaș Vasile, geológus szakértő – mivel állami vállalatról van szó – május 27-én kellett letegye az ajánlatát, illetve más geológusok is letették a sajátjukat, amelyek alapján eldől majd, hogy kit szerződnek le a szakvélemény elkészítésére.

A szenátor szerint nem kampányigéretük volt, hanem megállapítás, hogy a lehetőségeikhez mérten az ottani emberek számíthatnak rájuk. A kialakult helyzetben ők a vízüggyel és sóvállalattal is felvették a kapcsolatot, hogy lássák, hogyan viszonyulnak a történésekhez.

„A sóvállalat és a vízügy vezetősége teljes erőbedobással ott voltak a helyszínen, és arra fókuszáltak, hogy minél hamarabb ezt a helyzetet tudják kezelni. Még egyszer, ha ismétlem is magam, az időjárást nem tudja senki befolyásolni” – állította a Antal.

Ki a felelős és mi lesz ezután?

Teljesen jogosan adódik a fenti két kérdés. A előbbire, a nevét nem vállaló helyi forrásunk szerint – és mint elmondta, a helyi közösség szerint is – a bánya helyi vezetősége: az igazgató és a főmérnök a válasz. Mint állította, évtizedek óta pozícióban vannak, és talán épp a tisztségük féltése miatt vagy kényelemből, de nem képviselték a helyi érdeket, nem álltak ellen a bukaresti parancsoknak, nem kértek politikai segítséget sem – csak a teremlés számított és hogy kényelmesen élhessenek.

– A kialakult helyzet visszamenőleg, 4-5 év hanyagsága, egyértelműen a vezetőség részéről. Minden évben egy-két hónapra bezárják a bányát a víz miatt, nem az utolsó száz méteren kellett volna szerződést kötni, hogy kibetonozzák az egészet. A bánya alkalmazottainak meg volt tiltva – mondhatni meg voltak fenyegetve – , hogy nem szabad a benti állapotokról információt kiadni – állítja a helyi civil, megismételve: azért történt meg a katasztrófa, mert a helyi vezetés nem lépett időben a megelőzés érdekében.

Bár a Salrom a cikk megjelenéséig nem válaszolt a még május 23-án feltett kérdéseinkre, Sebestyén Józsefet, a bánya fejlesztési igazgatóját – volt főmérnököt, akit a fenti vádak értek – sikerült elérjük telefonon.