Eltűnhetnek a kilós turkálók?

Vasalási kötelezettség egy pár lejes pólóra, szavatossági idő a nadrágokra és 12 órás várakozás a határon. Olyan törvénytervezet borzolja a kedélyeket, amely nemcsak a székelyudvarhelyi turkálók ajtajára tehet lakatot, de a legszegényebbeket is megfoszthatja a minőségi öltözködéstől.

Utánajártunk: a helyi üzleteket mi fenyegeti, miért félnek a tulajdonosok, és miért mondják azt, hogy a szabályozás valójában a környezetszennyező multiknak kedvez.

Március végén, április elején járta végig az országos médiát a hír, miszerint veszélyben van a használtruha-szektor, áremelkedésre, lezárt rolókra és elvesztett állásokra lehet számítani a jövőben. 

A zűrzavart a használt, javított vagy felújított termékek országba történő behozataláról szóló tervezet okozta, ami súlyosan érintheti a piacon legálisan tevékenykedő használtruha-kereskedőket.

A kezdeményezés alapvető célja az volt, hogy megállítsa a használt cikkek álcája alatt érkező hulladékimportot. Azonban az ARETEX (a romániai textil-újrahasználati és -újrahasznosítási szektor szereplőit képviselő szakmai szervezet) arra figyelmeztetett, hogy a rendelet bizonyos előírásait szinte lehetetlen a gyakorlatban alkalmazni, míg mások olyan többletköltségeket rónak a cégekre, amelyek annyira megdrágítják a termékeket, hogy a használt cikkek eladhatatlanná válnak.

Gündisch Zoltán, az ARETEX elnöke ki is emelt néhány pontot az Adevărulnak adott interjújában, ami ellehetetlenítené a szektor munkáját. 

• A tervezet előírná, hogy a címkén szerepeljen a termék pontos összetétele és a gyártó által használt adalékanyagok. Egy használt ruhánál ezek az adatok gyakran nem elérhetőek, a feldolgozónak pedig nincs módja kideríteni őket. 
• A tervezet szerint importot csak az ANPC (Fogyasztóvédelem) munkaideje alatt lehetne végezni, ami miatt a kamionok 12 órát állhatnának a határon, tovább növelve a szállítási költségeket. 
• Egy 20 lejes használt ruha ára nem bírja el az egyedi tisztítás és vasalás költségét.

Kíváncsiak voltunk, mit szólnak ehhez a székelyudvarhelyi turkálósok, tartanak-e a jövőtől, és mire számíthatnak majd a vásárlók, lesznek-e bezárt üzletek, megemelkedett árak. 

Több turkálóba is ellátogattunk, az egyértelmű volt, hogy van egy egyetemes félelem a tervezettel kapcsolatban, illetve homály is, hogy pontosan mik lennének a teljesítendő feladatok és azt hogyan lehetne majd megvalósítani. 

Volt olyan tulajdonos, aki pozitív volt, és rövidre zárta a témát egy annyival, hogy reméli, nem fogja a tervezet érinteni majd őket, és volt olyan is, aki szerint hasonló szigorító tervezetek elég gyakoriak a szakmában, ő sokkal nagyobb problémának látja azt, hogy egyre nagyobbak az igények a vásárlók részéről, tökéletes állapotú termékeket várnak nagyon alacsony áron. A Riverside és más új, nemrég nyílt üzletek is elveszik a vásárlókat, panaszolta, érezni ennek a hatását. 

Végül három turkálós vállalta, hogy megosztja gondolatait a tervezettel kapcsolatban. 

A vásárlón csattan az ostor

Kaszta Norbert, a Premium Second Hand nevű turkálótól nyilatkozott portálunknak, ami a Kossuth Lajos utcában található, a Romarta mellett. Véleménye szerint a törvénytervezet mind a kisebb, mind a nagyobb kereskedőket hátrányosan érinti: 

• Kisebb üzletek: Ők kész árut vásárolnak a nagy importőröktől. Számukra a drágulás közvetett lesz, mivel a beszállítóknak az új eljárások (tisztítás, szigorúbb adminisztráció) miatt jelentősen megnőnek a költségeik, amit beépítenek az árakba.
• Nagyobb vállalkozások/Saját importőrök: Ők közvetlenül hozzák be az árut (úgynevezett OC - original clothing). Számukra a szigorítás „óriási teher”, hiszen a megemelkedett üzemanyagárak mellett a bonyolultabb papírmunka és a kötelező belső fertőtlenítési/válogatási procedúrák kezelhetetlen költségnövekedést okozhatnak.

Ezek egyértelműen drágulásokhoz vezetnek majd, a plusz munka plusz kiadást jelent. Amit végső soron a vásárló fog a leginkább megszívni. A korábban 10 lejes fix áras termékek ára várhatóan 12 lejre vagy többre nő, ami elriaszthatja a vásárlókat. 

“Nincs miért haragudni a vevőre. Ő egyszerűen látja: az új 15 lej és a használt 12. Inkább még kiadom azt a három lejt és megveszem az újat. Becsapja az, hogy új. Nem érdekli őt a minőség, nem érdekli azt, hogy organikus pamut van a gyermekén. Nem érdekli, úgyis kinövi, utána dobja a szemétbe, és egyre növekedik a szennyeződés.”

Az állam indirekt módon a fast fashiont támogatja 

A beszélgetés során kiemelte a textilipar környezetszennyező hatását, és hangsúlyozta, hogy a használt ruhák forgalmazása éppen ezt a környezeti terhelést csökkenti. Úgy véli, az állam a szigorításokkal indirekt módon a „fast fashion” és a kínai műanyag áruk vásárlását ösztönzi. Ez a folyamat paradox módon a hulladéktermelés és a környezetszennyezés növekedéséhez vezet, amit az állam a szabályozással közvetve szintén támogat.

Saját üzletükben a „zero waste” szemléletet követik. Már a törvényi változások előtt stratégiai partnerségeket kötöttek nagy külföldi beszállítókkal, hogy előválogatott, minőségi árut kapjanak, amelyben nincs hulladéknak minősülő anyag. A hibás vagy szakadt pamutpólókból géprongyot készítenek helyi szervizeknek, a sérült farmeranyagokból pedig új ruhákat, patchwork bútorhuzatokat. 

Az interjúalany szerint a törvényalkotók alapvető hibája, hogy nem tesznek különbséget a hulladék és a ruha között. Bár elismeri, hogy voltak, akik a kiskapukat kihasználva valódi szemetet hoztak be az országba, a megoldás nem a teljes szektor ellehetetlenítése lenne.

A döntéshozóknak azt üzeni: ne a kis családi vállalkozásokat és a környezettudatos újrahasznosítókat sarcolják, hanem a valódi nagy szennyezőket és azokat a nagyvállalatokat keressék meg, amelyek módszeresen kerülik az adófizetést. A jelenlegi tervezet szerinte a kisembereket és a fenntartható jövőt ássa el.

Életmentő ruhás zsákok és veszélybe került ígéretek 

Balázs Ildikó a Svájci Extra turkáló tulajdonosa, ami a Tamási utca hídja mellett található. 

27 éve tevékenykedik a szakmában, és bár mára főként új áruk (outlet) értékesítésére állt át, továbbra is szívügyének tekinti a turkálókat. Személyes érintettsége egy régi autóbalesethez kötődik, ahol a kocsijában lévő ruhászsákok mentették meg, karcolásokkal úszott meg egy súlyos balesetet: „amíg élek, addig nekem a ruha, a rongy, a használt az én életem része lesz”, ígérte meg magának ekkor. 

Azonban jelenleg úgy látja, veszélybe kerülhet a turkálója sorsa ilyen szabályok mellett. A tervezett szigorításokat, különösen az egyes darabok kötelező mosását és vasalását, kivitelezhetetlennek tartja, mivel ez olyan mértékben megdrágítaná a termékeket, hogy a vásárlók inkább az olcsóbb, de silányabb új árut választanák.

A kereskedő megfigyelése szerint az utóbbi időszak amúgy sem könnyű. A vásárlási szokások a Covid-járvány óta drasztikusan megváltoztak: az emberek ritkábban indulnak el „nézelődni”, inkább interneten rendelnek. Ez a trend, kombinálva az új pláza elszívó erejével és a gázszámlák drasztikus növekedésével, nehéz helyzetbe hozta a helyi kereskedőket.

Megszűnhetnek a kilós turkálók?

A tulajdonos szerint a tervezett módosítások – különösen a ruhadarabok egyenkénti mosására, vasalására és egyedi címkézésére vonatkozó előírások – nagyban megbénítanák a szektort. Szerinte egyenesen a kilós turkálók végét jelentené, ha a tervezet valósággá válna.

A másik nagy elszenvedők a kisebb turkálók lennének. Rengeteg család él Székelyudvarhelyen is használtruha-kereskedelemből. Míg egy tőkeerős cég képes lehet profilt váltani, a kicsiknek nincs tartalékuk az újabb és újabb adminisztrációs terhek (pl. kötelező pénztárgép-cserék, E-számlázás) és a megemelkedett rezsiköltségek mellett.

Hangsúlyozta, sokan nem engedhetik meg maguknak a 150 lejes nadrágokat; nekik a turkálók 20-25 lejes kínálata jelentette az egyetlen minőségi alternatívát. Véleménye szerint a döntéshozóknak az átlagemberek igényeit kellene figyelembe venniük. Bár érti a „zöld törekvéseket” és a környezetvédelmi célokat, úgy véli, nem ezen az iparágon kellene elkezdeni a szigorítást, különösen háborús és gazdasági válsággal sújtott időkben. Azt azonban hozzátette, az átláthatatlan, ismeretlen tartalmú „fekete bálák” behozatalát korlátozni kell, mivel ezek gyakran tartalmaznak eladhatatlan hulladékot, ami a kereskedő kára. A zsákos, válogatott áru szigorítását azonban nem tartja indokoltnak. 

Abszurd, megvalósíthatatlan és képtelenség 

Balázs Ibolya egy kisebb üzletet vezet, az Úri Turit a Függetlenség sugárúton, ahol az áruk vállfán, rendezetten találhatók meg. Ő is abszurdnak és megvalósíthatatlannak tartja a tervezet bizonyos elemeit. 

Egyrészt a címkézés rengeteg plusz munkát igényelne. Az árcímke mellett az anyagösszetételt és a kezelési útmutatót is kötelező lenne az ország nyelvén feltüntetni minden egyes darabon. A kereskedő szerint ez felesleges pluszköltség (nyomtatás, munkaerő), ráadásul a mai okostelefonos világban a vásárlók bárhol találnak fordítót vagy ismerik a nemzetközi jelzéseket. Említi azt is, hogy azt is hallotta, hogy a ruhákat szállító kamionoknak az ellenőrök munkaidejéhez igazodva kellene belépniük az országba, ami szerinte logisztikai képtelenség.

Ugyanakkor arról is beszélnek a turkálós körökben, hogy az élelmiszerekhez hasonlóan szavatossági időt szabnának meg a használt ruháknak. Ha ezen belül nem adják el a darabot, ki kellene vonni a forgalomból. A kereskedő ezt teljesen abszurdnak és életszerűtlennek tartja, hiszen a ruha nem romlik meg, mint a hús vagy a gyümölcs.

Ezt szerinte jobban is ki lehet küszöbölni. Ő minden évben a farsangi szezon végén kiárusítást tart, a megmaradt ruhákat pedig szegény nagycsaládosoknak és falvakba adományozza. Így az árukészlet frissül, nem halmozódik fel hulladék, és a rászorulók is segítséghez jutnak.

Elismeri ugyanakkor, hogy a minőségellenőrzésre szükség van: a penészes, büdös vagy vállalhatatlan állapotú áruk kitiltása a rendszerből a minőségi kereskedők érdeke is, de ezt nem a kisvállalkozók adminisztratív megfojtásával kellene elérni. 

Ne vegyék el a turis feelinget!

Legfontosabb érve a tervezet ellen a használtruha-vásárlás sajátos hangulata. Úgy véli, a döntéshozóknak nem kellene „új ruhás üzletet” faragniuk a turkálókból. Az emberek egy része pont a „kincskeresés” és a „búvárkodás” miatt jár turkálóba. Ha minden darab úgy nézne ki, mint egy új ruhás boltban, elveszne az az egyedi hangulat és élvezet, amit a bogarászás nyújt. A kereskedő szerint a turkáló maradjon turkáló: legyen igényes és tiszta, de ne akarjanak belőle mást csinálni. 

A tulajdonos fő üzenete a döntéshozóknak egyszerű: „Ne vegyék el a turis feelinget!”. A döntéshozók figyelmét arra hívja fel, hogy a szabályozás ne a látszatintézkedésekről (többszörös címkézés, vasalás) szóljon, hanem a valóban ártalmas, higiéniailag kifogásolható áruk kiszűréséről, anélkül, hogy az iparág varázsát és gazdasági alapjait lerombolnák.

A kérdés tehát már nem csak az, hogy drágább lesz-e a ruha, amit megveszünk vagy megmarad-e a kincskeresés öröme. A tét sokkal nagyobb: hagyjuk-e, hogy a túlszabályozás épp azokat a kisvállalkozásokat és fenntartható megoldásokat fojtsa meg, amelyekre a gazdasági válság és a klímaváltozás idején a legnagyobb szükségünk lenne.

Ez is érdekelhet:

Hogyan érdemes úgy turkálni, hogy valóban megérje?

Tizenöt éve turkálok. Ez alatt nemcsak ruhákat, rengeteg tapasztalatot is gyűjtöttem. Kérsz belőle?

Udvarhelyi HírportálMagyari Tímea