Óvás után is vérszegény az eredmény

Az előző évekhez viszonyítva nagyságrendekkel több dolgozat újrajavítását kérték Hargita megyében. Az átmenési arány hajszálnyit változott.

Érettségizők nézik az eredményeket

Az előző évekhez viszonyítva nagyságrendekkel több dolgozat újrajavítását kérték Hargita megyében. Az átmenési arány hajszálnyit változott.

Az óvásokat megelőző 30,25 százalékos rátát mindössze 0,83 százalékkal sikerült emelni – a maga 31,08 százalékával Hargita megye az országos rangsorban a sereghajtók között van.

A részletekről, a pótérettségivel kapcsolatos tudnivalókról Hodgyai László tanfelügyelőt kérdeztük.

Ezer óvás után szinte semmi változás

„A megyében összesen 1007 dolgozat újrajavítását kérték az érettségizők: 345 dolgozat értékelése változott, ebből mindössze 194 esetben adtak az eredetinél nagyobb jegyet a javítótanárok. 155 dolgozat jegyét leminősítették, 662 esetben pedig nem módosult az osztályzat" – tájékoztatott Hodgyai.

A legtöbb óvást, összesen 360-at, román nyelvből nyújtottak be. Matematikából 268, magyar nyelvből 140, biológiából 108, földrajzból 60, történelemből 42, fizikából 11, informatikából 8, kémiából 4, szociológiából 3, más választott tantárgyból pedig 2 dolgozat újrajavítását kérték.

Érettségiző diákok az egyik iskola folyosóján

A benyújtott óvások számát tekintve a toplistát a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola vezeti – itt összesen 68 dolgozat jegyét fellebbezték meg, de városunk mind a nyolc középiskolájában kértek újbóli javítást az érettségizők.

A Tamási Áron Gimnáziumból 46, az Eötvös József Szakközépiskolából 21, a Bányai János Szakközépiskolából 20, a Bendek Elek Líceumból 19, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából 10, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból 16, a Marin Preda Elméleti Líceumból pedig 13 dolgozat újraértékelését kérték.

Nem minden esetben adtak új jegyet

„Az óvást a vizsgaközpontokban kellett benyújtani, a dolgozatokat a Marosvásárhelyi javítóközpontban értékelték újra, ott, akárcsak a Brassó megyei érettségizők dolgozatait. A titkosított (név, iskola neve leragasztva) dolgozatokat, kivétel nélkül két javítótanár osztályozta újra" – részletezte a folyamatot a tanfelügyelő.

„Amennyiben az általuk adott osztályzat között az eltérés nagyobb volt, mint 1,50, a javítást megismételték a fenti procedúra szerint és az így kapott osztályzat lett a végleges jegy" – tette hozzá.

Érettségiző lány örül a jegyének

Mint mondta, a dolgozat jegye csak abban az esetben módosult, ha a javítás előtti és a javítás utáni eredmény között legalább 0,5 pont volt a különbség.

Kivételt azok a dolgozatok képeztek, amelyek 4-4,50 illetve 9, 50 feletti osztályzatot kaptak. Esetükben mindenképp változott a jegy. Például, ha egy tanulónak fellebbezés előtt 9, 51 volt a jegye, javítás után ebből 0,50 századot levontak, akkor a végleges jegy 9-es maradt.

Hargita megyében nem voltak extrém változások, a legnagyobb eltérés a fellebbezés előtti és utána adott jegy között 2,50 volt, negatív irányban. Így a 4-es megóvott dolgozatra a diák csupán 1,50-et kapott. Ez lényegében nem változtatott a helyzeten, a diáknak pótvizsgáznia kell – magyarázta Hodgyai.

Jöhet a második felvonás

Azt, hogy a pótérettségire Hargita megyéből pontosan hány diák iratkozik be, még nem tudni, de a tanfelügyelőség előzetes számításai szerint több mint 2000 vizsgázóra számítanak, beleértve azokat a diákokat is, akik 12. osztályban megbuktak, így nem mehettek érettségizni. Ha sikeresen pótvizsgáznak, akkor ők is beiratkozhatnak a pótérettségire – ők ezt az általános menetrendtől eltérően, augusztus 10-én tehetik meg.

A Bányai János Szakközépiskola Székelyudvarhelyen

A Bányaiban is lehet vizsgaközpont

A pótérettségire már készül a tanfelügyelőség. A tervek szerint a megyében összesen hét vizsgaközpont lesz, ebből Székelyudvarhelyen kettő – az egyik az Eötvös József, a másik a Bányai János Szakközépiskolában. Székelykeresztúron szintén lesz vizsgaközpont.

A központok száma időközben módosulhat, annak függvényében, hogy hányan iratkoznak be a pótvizsgára.

Hodgyai felhívta a figyelmet, hogy az előző évek gyakorlatától eltérően a diákoknak a pótérettségire nem vizsgaközpontokban, hanem abban az iskolában kell jelentkezniük, ahol a 12. osztályt elvégezték.

Az iratkozáshoz szükséges a személyi igazolvány, a születési bizonyítvány másolata, az anyakönyvi kivonat (Foaie matricolă) és az iskola által az érettségi első szesszióján elért jegyekről szóló igazolás.

A pótvizsgára jelentkezőnek egy típuskérést kell kitöltenie, amelyen megjelöli, hogy melyik, a vizsgán elért jegyet ismeri el, illetve melyik tárgyból akar újból vizsgázni.

A pótérettségire történő beiratkozás és a vizsgák általános menetrendje ide kattintva érhető el.

Vannak, akik abban reménykednek, hogy az augusztusi-szeptemberi érettségi szesszióban a vizsgaszigor enyhülni fog. Hodgyai szerint ez hiú és alaptalan remény: minden marad a régiben, így például a kamerás megfigyelés is.