Ötlejes bohócok és Mikiegerek világában nincsenek őszinte üzenetek

Hála béna politikusainknak, akik tavaly széttrollkodták majd érvénytelenítették az elnökválasztásokat, úgy adódott, hogy ma ahelyett, hogy hosszú hétvégézzek és túrázzak Pádison, itt kell fotózzak a városban, és írjak hozzá szomorú szöveget. Mert az nem lehet, hogy egy ilyen semmitmondó és felesleges eseményről, mint az elnökválasztás, ne tudósítsunk.

Én azt a feladatot kaptam, hogy a városban fotózgatva készítsek fotóriportot a választás napján.

A város eléggé üresnek és kihaltnak tűnik vasárnap délelőtt, amint beérkezek. Ezt bizonyítja az is, hogy a Lidl előtt még vannak parkolóhelyek, és még senki, egyetlen épkézláb paraszt sem parkolt rá a mozgássérültek parkolóhelyére. Ami azért eléggé ritka állapot itt nálunk a városban.

Bemegyek pár boltba megvenni a mai kajámat. A boltokban nagy a pangás. Ejsze mindenki szabadságol. Hogy lesz így választási részvétel? A helyi magyar üzletláncból szoktam venni a gesztenyepürémet, ami azért fontos ebben az előrehaladott korban, hogy ne legyen visszeres a lábam.

Természetesen a gesztenyepürém ismét más helyen van a hűtőben, és az ára ismét (vagy még mindig?) nincs kitéve. Többször is panaszkodtam már ez ügyben ebben a boltban, de úgy tűnik, nincs akarat vagy kapacitás arra, hogy az árakat rendesen kirakják.

Szerencsére arra van akarat is és kapacitás is, hogy a bejárathoz kikerüljön az egyik jelölt plakátja, amelyik azt hirdeti, hogy előre megyünk, és nem hátra.

Átmegyek a piacra. Hatalmas pangás. Egy idegenből érkezett palántaárus és egy termelőnek álcázott hegyentúli kereskedő van csak a piacon. Sajnos, még mindig csak két és fél napot van igazi piac a városunkban.

Túl szegények vagyunk ahhoz, hogy egy ilyen drága piacot fenn tudjunk tartani a hét minden napján. Minden kampányban téma a piac, terv az rengeteg van, de azon túl semmiféle komoly előrelépés nem látható.

Látható ellenben komoly előrelépés a piaccal szemben, ahol szenátorunk legfontosabb üzlettársa lakónegyedet és most újabban hatalmas bevásárlóközpontot épít.

Nagyon fontos manapság, hogy megfelelően helyezkedjél, hogy mindig a napos oldalon legyél, ne az árnyékoson. Hogy a hatalmon lévő valakinek a valakijének a valakije legyél, mert akkor lesz pénz és menni fog minden. Mert ha a szenátor legjobb pénzeszsákja vagy, és a polgármester a szenátor csicskája, akkor a polgármester személyesen gondoskodik arról, hogy a főépítésznek prioritása legyen, hogy neked az építési engedélyed minél hamarabb és gond nélkül meglegyen. És még el is dicsekszik ezzel tanácsülésen.

Most a választásoknak is ez a tétje, próbálja elhitetni velünk pártunk és kormányunk. Csak akkor lesz pénzünk és hatalmunk, ha a megfelelő ember kerül hatalomra, akinek a hatalomra jutása minket egy olyan közegbe emel, ahol a megfelelő hatalmi pozíciókat és pénzügyi forrásokat elérjük. És akkor nekünk jobb lesz. Nekünk? De kik azok a mi? Ha ezt a kérdést feltetted, rájössz, hogy nekik lesz jobb, nem nekünk. Mi maradunk a cirkusszal – vagy még azzal sem –, ők kapnak hatalmat és pénzt.

Mi maradunk ugyanebben a mocsokban, ők megszívják magukat, rohamosan fejlődnek. Ha Udvarhely bármikor az elmúlt 30 év alatt tudta volna hozni fejlődési görbében az egynegyedét, de akár az egytizedét is a mindenkori udvarhelyi szenátor anyagi és hatalmi fejlődésének, jólétének, akkor mára egy világváros lennénk. De nem ez történt. Ők mindig konszolidálták a helyzetüket, elindultak a gyarapodás útján, mi pedig folyton el-elcsúsztunk egy általuk eldobott banánhéjon.

Soha nem volt igazán idejük a várossal foglalkozni, mindig a politikai hatalom és a pénz megszerzésével és megtartásával voltak elfoglalva. Kit érdekel az, hogy a városban milyen a köztisztaság (a kép ma reggel készült a piaci gyalogátjárónál), ha lehet félelmet keltő videókat és telefonos üzeneteket gyártani arról, hogy ha nem a mi emberünket válasszátok meg, akkor nektek végetek van.

És ez csak fokozódik. A hatalmat megszerezni és megtartani egyre nehezebb, a kampányok egyre erősebbek és egyre hosszabbak. Ahogy a választások lejártak, már a következő kampányidőszak elkezdődött. Nincs idő a szavazók, a város érdekében dolgozni.

Átmegyek az ócskapiacra, mert ott biztos, hogy van mozgás. A székelyek szeretik az ócskaságokat, most is például egy olyan embert fognak legtöbben megválasztani, aki egész életében ócska volt a magyarokkal. Képesek leporolni, kifényesíteni, és nemzeti hősként tisztelni őt.

Pártunk és kormányunk azt szeretné, hogy fátyol mögé rejtsük hősünk magyarellenes múltját. És lépjünk előre, ne hátra. Kérdés, hogy ezt az emberek beveszik-e.

Érdekes lesz megnézni, hogy ez a skizofrén helyzet mennyire veszi el a székelyek szavazókedvét, milyen százalékban mennek az urnákhoz, vagy hányan fognak más, kevésbé magyarellenes és ennél vállalhatóbb jelöltre szavazni. Vagy hányan fognak a totál magyarellenes, de az egyszerű embereknek egy tiszta, korrupciómentes, és a szegények számára is élhetőbb országot ígérő jelöltre szavazni.

Kérdés, hogy mennyire lesz az eredmények országos vagy székelyföldi térképe kék vagy piros vagy sárga vagy zöld. És ki lesz a zöld, most, hogy Kelemen Hunor nem jelölt?

Rossz nyelvek szerint most derül ki, hogy a székelyeknek hány százaléka gondolkozik, és mennyi agymosott.

Míg az ócskapiacon fotózok, felhív telefonon a magyar érdek egy ismeretlen számról. Aszondja, hogy: „A magyarellenes jelölt biztosan bejut a második fordulóba, és könnyen Románia elnöke lehet, ha nem lesz, aki meggátolja. Csak egy ember tudja a magyarellenest legyőzni, ma rá kell szavaznunk mindannyian.”

Oké. De ki a magyarellenes jelölt? Azaz ki nem az? Mert én ismerek egy olyan jelöltet, amelyiknek még nem voltak magyarellenes kirohanásai, de az most attól lett magyarellenes pártunk szemében, hogy veszélyezteti a magyarok magyarellenes jelöltjének a második fordulóba jutását. Ő lenne az az egyetlen ember, aki a magyarellenest le tudja győzni? Vagy a magyarok tisztára mosott magyarellenes jelöltje lenne az, aki a legnagyobb magyarellenest le kellene, hogy győzze?

Ötlejes bohócok, csaholó kutyák, Mikiegerek és Micimackók világában nincsenek tiszta és őszinte üzenetek. Érdekek vannak és pártfegyelem. Homályosított üzenetek, agymosás és manipuláció.

A kedves és hasznos katicabogár és a mérges gomba nagyon hasonlít egymásra, könnyű elhitetni egyikről, hogy a másik. Az emberek szinte vakok, évtizedek óta vakítják őket. És ha elég pénzt és energiát nyomnak a kampányba, ami elhiteti a bolondgombáról, hogy hargitai fecskemadár, az emberek boldogan mennek és pecsételnek. Vagy mégsem?

Cseberből vederbe. Az erdélyi magyarság eddig szinte minden államelnökkel szívott már. Miért ne lenne ez továbbra is így? Miért lenne ennek az országnak egy olyan vezetőgárdája, akire felnézünk? Mert járni jár, de nem jut.

Új seprű jól seper, tartja a magyar közmondás, de mi mégis az ócska, egy évtizedig kihajított régi seprűt akarjuk elővenni, mert valami érdekeink vannak vele kapcsolatban.

Három napja voltam egyet kirándulni a Királykőben, és a Curmătura menedékháznál ettem egy szerencsesütit, amiben egy idézetet találtam vízhatlan csomagolásban. Az idézet szerint a politikusok és a gyerekek pelenkái között van valami közös. Mindkettőt rendszeresen kell cserélni, ugyanazon okból. De ez nálunk az országban nem működik, harminc éve ugyanazok az arcok, ugyanazok a bandák rabolják az országot körforgásban. A nép kiéhezett már az újra, kívánja a cserét és a tisztaság reményét, és ez meg fog látszani ezeken a választásokon.

Sorban állnak az emberek a bőrönd részlegen az ócskapiacon. Ha nem változik valami ebben a rendszerben, és ugyanebben a mocsokban úszik tovább az ország, mi a legjobb, amit ebben az országban lehet csinálni? Hát elköltözni.

Pártunk nyomja a riasztó üzeneteket, és a statisztikák is azt mutatják, hogy a diaszpóra masszívan szavaz. Úgy tűnik, hogy az emigrálással együtt az emberek szavazókedve is megnő. Miért?

Az ócskapiacon találkozom egy haverrel, mondja, hogy apropó választások, inkább azt írjam meg, hogy a bethlenfalvi bicikliúton ujjnyi vastagon áll a homok és a kavics, nem képesek letakarítani.

Próbálom nyugtatni. Kell érezni a prioritásokat. Nem lehet elvárni egy városvezetéstől, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzon, mint a bicikliút tisztasága, mikor nekik most kampány van, és el kell hitetni, hogy a koalíció magyarellenes cselekedeteiről elhíresült jelöltje az egyetlen, aki meg tudja menteni a magyarságot.

És egyébként is, leellenőriztem, és nincs egy ujjnyi vastag a mocsok a bringaúton, csak fél ujjnyi. Vagy csak nekem kövér az ujjam?

Amint megyek el az ócskapiacról, meglepő kép tárul a szemem elé. A Budvár negyed lakói, pártunk egykori szavazótábora, nincsenek százasával kiülve az útra. Mi történhetett?

A központon átautózva látom, hogy a templom előtt áll egy mentő. Nem tudom, hogy mi történhetett, remélem, hogy a betegnek nem esett nagyobb baja, mihamarabbi gyógyulást kívánok neki.

Közben arra gondolok, hogy én is ejsze egyből „szivinfarktot csinálnék”, mikor a papbácsi megmondaná, kire kell szavazni. Már akkor is az ájulás környékezett, mikor tavaly egy kampányvideóban ennek a templomnak az egyik papbácsija betanított papagájként felmondta pártunk kampányszlogenjét, hogy a józan észre kell szavazni.

A józan ész azt kívánja, hogy a szemetet a kukába rakjuk. De mostanság az is menő, hogy a szemetet újrahasznosítsuk. A mai napon, itt Székelyföldön, ez különösen menőnek tűnik, hála az intenzív kampánynak. Összejön? Vagy kiderül, hogy mégsem volt olyan józan gondolat?

A józan ész azt is kívánja, hogy ma, az anyák napján, szeretteinkkel foglalkozzunk inkább, ne a politikai mocsokkal. Vagy használjuk ki a szép időt, és menjünk ki a szabadba, ne a számítógép előtt üldögéljünk a politikai mocsok társaságában.

Szevasz Tavasz! Vajon, mikor fog beköszönteni ebbe az országba is a politikai tavasz, és mikor jut az majd el Székelyföldre is? Megérjük mi azt ebben az életben?