Na, milyen volt Afrika?

Dél-Afrikába utazhatnak Laczkó Györggyel, a Tamási Áron Gimnázium igazgatójával az Országjárók-Világjárók előadásán.

DelAfrikaLackoGyorgy

Dél-Afrikába utazhatnak Laczkó Györggyel, a Tamási Áron Gimnázium igazgatójával az Országjárók-Világjárók előadásán.

A világ egy országban címmel tart vetítéssel egybekötött élménybeszámolót a Gimi igazgatója november 20-án csütörtökön 19 órától a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József dísztermében.

"Valaki egyszer azt mondta, irigyli azt az embert, aki még nem járt Afrikában, hiszen ő még annyi mindennek nézhet elébe. Amikor 2007-ben először jártam Dél-Afrikában, azt mondtam, hogy ha lesz lehetőségem, visszajövök. Mert Afrika varázsa egyedi, egészen más, mint a mi Európánk. Itt lüktet az élet, itt, még ha részekben is, de jelen van az őstermészet" – beszélt a fekete kontinenssel kapcsolatos érzelmeiről Laczkó György.

A Dél-Afrikai Köztársaságról szóló előadásra ingyenes a belépés.