Úgy hozta a sors, hogy hiába, hogy mi székelyudvarhelyiek, ünnepi búcsúra készültünk, Vaslui csapatának ez nem számított. Nem is számíthatott, amennyiben meg akarták kaparintani a Bölények Ligája pontvadászatának 9-10. helyét, így elérni a biztos bentmaradást a román férfi kézilabdabajnokság legfelsőbb osztályában.

Amire még a Székelyudvarhelyi VSK számára sem volt a szombati rangadó előtt garancia, hiszen a két csapatot mindössze egy pont választotta el a mérkőzést megelőzően a tabellán.

Így igencsak nagy téttel bíró mérkőzésen búcsúztatta Komporály Attilát és Tálas Hubát, két kapitányát az udvarhelyi csapat a városi sportcsarnok közönségének vastapsa közepette.

Igazán megindító percek voltak, amikor lányaikkal az ölükben és könnyekkel a szemükben vették át a klub és a város vezetőségének ajándékát, majd vonultak fel a pályára, hogy

jöjjön az utolsó tánc,

amelyet picit botorkálva kezdett meg az udvarhelyi együttes. Az az udvarhelyi együttes, amelyik télen még elég nagy bajban volt, de aztán elkezdett összeérni és egy csodálatos tavaszt futott.

Megverte Fogarast, a Bukaresti CSM-t, a Steauát, Konstancát, Temesvárt, döntetlent játszott Focșani és Buzău együtteseivel, így már elkerülte a biztos kiesést és elkerülhetővé tette az esetleges osztályozót is. A télen hazatért Buzogány Barna, és talán ami még fontosabb, elkezdett összérni az idény eleje óta együtt játszó keret.

„Idő kellett, hogy egy újonnan összerakott csapatból egy közösség váljon. Nehezen indult a szezon, de ha az elmúlt 5-10 mérkőzés eredményeit nézzük, ott vagyunk a legjobb 6 csapat között, a hangulat is teljesen más, viccelődnek egymással, megismerték egymást, a játékosok a magánéletükben is időt töltenek egymással” – mondta el egy magánbeszélgetésünk során a csarnok mellett Palatka Barna másodedző.

Éppen emiatt volt adott a lehetőség arra is, hogy egy győzelem mellett búcsúzzunk attól a két embertől, akinek Székelyudvarhelyen indult és most zárul a pályafutása, a két embertől, aki az elmúlt két évtizedben nagyon sokat tett az udvarhelyi kézilabdáért: Tálas Hubától és Komporály Attilától.

Komporály Attila az ifi korosztályból való kilépését követően az SZKC-nál szerepelt, aztán ott volt, amikor a klub megszűnését követően Szejke SK névvel az új együttes elindult az úton. A VSK-val kétszer jutott fel az élvonalba, mindvégig a csapat vezéregyénisége volt, egyben a kapitánya.

Tálas Huba karrierje is Székelyudvarhelyről bontakozott ki, az SZKC megszűnéséig – egy évet leszámítva – mindvégig itt is játszott. Aztán pár szezon után ide tért vissza, idén a VSK-hoz igazolt, hogy itt fejezze be pályafutását. Képletesen idén az ő karjára került a csapatkapitányi karszalag. Hubával még az SZKC felbomlása után beszélgettünk, amikor itt kellett hagynia szeretett klubját és városát. Szóval szép, de nehéz pillanatok ezek és

Vaslui még nehezebbé tette,

miután ők kezdtek sokkal jobban és el is léptek a hazaiaktól. Erre volt válasza Sipos Lóránt vezetőedző együttesének, amely zsinórban lőtt hat gólt, így 8–5-re átvette a vezetést a VSK. Az első játékrész további része teljesen kiegyensúlyozott volt, mindvégig tartotta előnyét Udvarhely, az ellenfél csak egyenlíteni tudott. A szünetet jelző sípszó pillanatában egyetlen találattal vezettek Komporályék.

A második felvonás elején összehozták ugyan a háromgólos előnyt is, szívósan jött utánuk a vendégcsapat, amelyik, a 44. percben kiegyenlített, fokozatosan átvette a vezetést, és mivel a VSK már picit fejveszte próbált zárkózni, több hibát is ejtett és kikapott.

Ez azt jelenti, hogy az utolsó, Suceava elleni forduló dönt arról, hogy a VSK Székelyudvarhely osztályozó tornára megy, vagy eléri az egyenes ágon való bennmaradást.

Legalább is így lenne ez normális esetben, ha a város vezetése is így akarná, mert a mérkőzés után

a két búcsúzó csapatkapitánnyal beszélgetve,

nem vagyok meggyőződve erről. Mint Komporály Attilától megtudom, ismét nagy a bizonytalanság a csapat körül:

„Fú, nem így képzeltem. Meg szerettük volna nyerni az utolsó hazai mérkőzést, sajnos nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ha őszinte akarok lenni, szerintem sokkal jobban fáj, hogy kikaptunk, minthogy utolsó mérkőzésem volt itthon. Úgy gondolom, idő kell, hogy ez letisztuljon bennem, hogy egy korszak véget ért. Annak ellenére, hogy ma nem sikerült nyernünk, úgy gondolom, elég jó szezont futottunk, és jobbnak érzem, úgymond a csúcson abbahagyni, mint jövőre az esetleges bizonytalanságok között, amibe bele is fáradtam.

Hat éve vagyok itt, ezek közül egy évben volt olyan, hogy júniusban tudtam, hogy a következő idényt ismét itt kezdem, ugyanezzel a csapattal. Az én koromban, család mellett fárasztó ez a bizonytalanság, ami úgy gondolom, a teljesítményt is visszahúzza. Más csapatoknál már most körvonalazódott, hogy a következő szezonban hogyan indulnak, nálunk a játékosok 90 százaléka nem tudja, mi lesz jövőre, csak én s Huba, mert mi visszavonulunk. Ez van. Reméljük, mindenki odateszi, amit oda kell tenni s lesz jövőre is Udvarhelynek kézilabdacsapata”.

„Köszönöm mindenkinek, a városnak, a szurkolóknak, a Székely Medvéknek ezt a tizenévet. Nagyon fáj, de tovább kell lépni. Remélem, jövőre a csapatot az elsőosztályban látom, azt, hogy én is el tudok jönni Udvarhelyre, a lelátóról szurkolni az elsőosztályos csapat mérkőzésein” – nyilatkozta könnyeivel küszködve portálunknak Tálas Huba.

És mit mondhatnánk mi két ilyen példaképnek? Talán csak annyit, hogy köszönünk mindent, kapitányaink!