Két autót sodort el egy teherautó

Homoródfürdő közelében pénteken a késő délutáni órákban három gépkocsi ütközött össze.

Oldalára borult személygépkocsi Homoródfürdő közelében

Homoródfürdő közelében pénteken a késő délutáni órákban három gépkocsi ütközött össze.

Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő előzetes jelentése szerint egy bukaresti rendszámú teherautó Csíkszereda felől tartott Székelyudvarhely irányába, amikor Homoródfürdő előtt egy kanyarban a sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett és egy rendőrautónak, majd egy másik, Renault Scenic típusú személygépkocsinak ütközött.

Megrongálódott rendőrautó Homoródfürdő közelében

Mint megtudtuk, a rendőrautóban anyagi kár keletkezett, a másik személyautó súlyosabban megrongálódott és a benne utazó személyeket - egy férfit, egy nőt és két kiskorú gyereket - kórházba vittek.

A személygépkocsi négy utasának állapotáról egyelőre nincsenek pontos információk, a helyszínen tartózkodók szerint mindannyian eszméletüknél voltak amikor kórházba vitték őket.

78prGaYDqJo

A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek, az előzetes vizsgálatok szerint vélhetőleg a teherautó sofőrje nem tartotta be az útviszonyoknak megfelelő sebességet, ezért következett be a baleset.