Jöjjön Uber, jöjjön Bolt, csak parkolni legyen hol – ilyen volt az augusztusi tanácsülés

Nézem a mailjeimet, hát ott van az augusztusi rendes havi tanácsülés meghívója. Ezek szívatnak, gondolom: az egyetlen héten, amikor Emőke nyári szabadságát tölti, betolnak egy tanácsülést. Rendes havit, ami mindig a hónap utolsó csütörtökén szokott lenni. Hát, ezúttal AUGUSZTUS 13-ÁN. Úgyhogy megyünk is Hunorral, lényegében a szabadságolások miatt a teljes szerkesztőség. Vicces. Na, de a város ügyei fontosabbak az én nyugalmamnál, van is belőlük bőven terítéken: városi parkolási stratégia, költségvetésmódosítás, diplomáciai utak, szóval mindenféle. Még mielőtt nekilátnának a listának, az ülés a (számunkra)

meglepetésvendégek, a taxisok felszólalásával kezdődik.

Szeretnének árat emelni, ehhez viszont kell a város is: az önkormányzat határozza meg a maximális tarifát, a taxisok pedig a jelenlegi plafont már a 2022-es emelés óta kimaxolták.

Most egy lejjel emelnék a kilométerenkénti maximális tarifát. Első hallásra nem tűnik világrengető összegnek, de mint kiderül, nekik már nagyon is számít. Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke a taxisok érdekképviseletében azzal kezdi: legutóbb 2022 augusztusában emeltek, és míg akkor még arról beszélgettek, hogy megéri-e taxis vállalkozást indítani, mostanra szerinte már nem a megélhetés, hanem a túlélés a kérdés.

Kelemen András, a City Taxi képviselője a költségek növekedésével érvel. Azt mondja, tisztában vannak vele, hogy közben az utasok kiadásai is nőttek, ezért halogatták eddig, tovább azonban már nem nagyon tudják. Istvánfy Csaba, a Taxi24 képviselője számolni is kezd: egy taxi havonta nagyjából 10 ezer lejt inkasszál, ebből viszont üzemanyagra legalább háromezer lejt, ezen kívül biztosítás, javítás, adók és minden egyéb költség lejön.

A beszélgetés ezen a ponton már nem is csak arról szól, hogy legyen-e plusz egy lej. Előkerül az is, egyáltalán hogyan kellene működnie Udvarhelyen a taxizásnak. Jakab szerint a díjszabást akár el is lehetne engedni, és hagyni, hogy a piac alakítsa az árakat. Szakács-Paál István polgármester szerint az emelési igény az üzemanyagárakat nézve érthető, de azt sem szeretné, hogy Székelyudvarhelyen legyen a környék legdrágább taxiszolgáltatása – márpedig szerinte jelenleg is bőven ott vagyunk az élmezőnyben.

Ha pedig szabadpiac, akkor legyen tényleg szabadpiac: „jöjjön Uber, jöjjön Bolt” – dobja be a polgármester.

Innen már gyorsan eljutunk oda is, hogy vajon sok vagy kevés taxi van-e a városban. Jelenleg 87 engedéllyel működő taxi van Székelyudvarhelyen, miközben a lakosságszám alapján akár körülbelül 130 lenne az irányszám, mondja Hajdó Csaba. A taxisok szerint ennyi autót viszont egyszerűen nem bírna el a város. Dr. Tubák Nimród tanácsos részéről az is felmerül, hogy nemcsak az ár, hanem a szolgáltatás minősége is kérdés: Marosvásárhelyen például néhány perc alatt érkezik egy autó és ezt a diszpécser előre pontosan meg tudja mondani, Udvarhelyen viszont előfordul a kétperces és a negyedórás várakozás is teljesen véletlenszerűen.

A végére tehát sikerül egyetlen lejből eljutni az Uberig, a Boltig, a taxisok számáig és egészen addig, hogy tulajdonképpen mit várunk el egy városi taxiszolgáltatástól. Sőt, egy ponton már az is felmerül, hogy a taxizás jelentsen egyfajta színvonalat: ha az ember taxiba ül, azt akár el is mesélhesse a barátainak.

Döntés viszont egyelőre nincs. A városházán jelenleg a 2017-es taxis szabályzat aktualizálásán dolgoznak, tudjuk meg Bálint Attila RMDSZ-es frakcióvezetőtől, a polgármester pedig azt mondja, az áremelésről nem szeretnének a városlakók feje felett dönteni.

László Zsolt ülésvezető zárja a sort, azzal bizonygatja, hogy nem a taxisok ellen akar beszélni, hogy neki taxis barátai is vannak. Aztán ő is elmondja, a problémáját a jelenlegi szolgáltatással, hogy hétvégén az Areóból nincs egy taxis, aki hazavigye. Na, nem őt. Az ismerőseit.

Mi pedig végre nekifuthatunk a napirendnek. Huszonhárom pont van, de nem kínozzuk sem magunkat, sem titeket azzal, hogy feltétlenül sorrendben menjünk végig rajtuk. Ugorjunk ahhoz, amihez szinte mindenkinek van egy története Székelyudvarhelyen:

hogy mégis hova a fenébe tegye az autóját.

Autóból ugyanis akad. Vladovici Csilla a parkolási stratégia bemutatását rögtön egy elég beszédes számmal kezdi: Székelyudvarhelyen ezer lakosra 519 autó jut. A legnagyobb hiány a tömbháznegyedekben van, a parkolók egy része szabálytalanul vagy rendezetlenül alakult ki, és ott vannak a garázsok is, amelyek közül – mondja – sokat már nem is arra használnak, amire eredetileg épültek: autó tárolására. A most elfogadott stratégia rövid és hosszú távú célokat határoz meg, és több mint 800 javaslatot tartalmaz.

Nyolcszáz javaslat azért már nem az a mennyiség, amit egy tanácsülésen egyenként végigveszünk – nyugi. Az ülésen sem teszik. Megnéztük viszont a tanácsosok elé került dokumentációt, hogy mégis mit jelenthet mindez annak, aki esténként köröz a Bethlen-negyedben egy parkolóhelyet keresve.

A jelentés szerint 17.889 autó van a városban, parkolóhelyből és garázsból összesen 9.771: ebből 4580 lakossági parkolóhely, 1.783 pedig garázs. A kialakított parkolók túlnyomó része jelenleg ingyenes, fizetős helyből mindössze 510 van. És itt kezd igazán érdekessé válni a történet, mert a stratégia készítői szerint nem feltétlenül csak az a baj, hogy kevés a parkoló, hanem az is, ahogyan használjuk őket.

A dokumentáció egyik alapelve szerint a parkolás nem valamiféle alanyi jog, hanem közterületen nyújtott szolgáltatás, amelynek költsége van. A készítők arra is rámutatnak, hogy egy autó átlagosan napi 22–23 órát áll, miközben nagyjából 12 négyzetméternyi területet foglal el, az ingyenes parkolás pedig szerintük önmagában is ösztönzi az autóhasználatot. Magyarán: nem biztos, hogy az a megoldás, ha minden üres négyzetméterre még egy parkolóhelyet festünk.

A most elfogadott dokumentum ezért már nemcsak a belvárosban számol fizetős parkolással. A javaslat szerint a tömbházas lakóövezetekben óránként 1 lej, naponta 4 lej lehetne a parkolás, az éves lakossági bérlet pedig 300 lej. A családi házas övezetekben szintén 1 lejes óradíjjal, napi 3 lejjel és 200 lejes éves bérlettel számolnak. A központban az első két órára 3,7, a harmadik órától 4,5 lejes tarifa szerepel a dokumentumban.

Nyugalom, holnaptól még nem kell háromszáz lejt vinni a hivatalba. Ezek egyelőre a parkolási politikában szereplő javasolt tarifák: a mostani döntés nem vezeti be automatikusan őket, a konkrét díjakról később külön határozatokban kell döntenie a tanácsnak.

A stratégia a tömbháznegyedekben ennél látványosabb beavatkozásokat is elképzel. Az egyéni garázsok fokozatos bontásával számolnak, helyükön pedig felszíni vagy többszintes parkolókat, zöldterületeket, játszótereket és egyéb közösségi tereket alakítanának ki.

Hogy ez ne csak távoli várostervezési elképzelés legyen: a dokumentáció konkrét udvarhelyi példát is hoz. A József Attila utca–Függetlenség sugárút–Piața Tărcii által határolt részen 115 meglévő garázs lebontásával számolnak, helyükön pedig szintenként 90 autót befogadó parkolási kapacitást képzelnek el. Hogy nagyjából hogyan nézhetne ki egy ilyen megoldás, arra koncepcióterveket is mutat a dokumentáció:

A koncepció szerint akár olyan kétszintes megoldások is készülhetnének, amelyeknél az autók egy része a terepszint alatt kap helyet, fölöttük pedig vissza lehet adni valamennyit a területből a gyalogosoknak, gyerekeknek és a zöldnek.

A terv tehát nem kicsiben gondolkodik, és pénzügyileg sem. A számítások szerint 1.346 közterületi parkoló fizetőssé tételével évente körülbelül 4,33 millió lej folyhatna be a város kasszájába, a szabálytalan parkolásért kiszabott büntetéseken felül. A dokumentáció szerint ezt a pénzt aztán parkolási és más mobilitási fejlesztésekbe kellene visszaforgatni.

Na, de ennek elfogadásával arra, hogy hova a fenébe tegye az ember az autóját, a stratégia válasza nem egyszerűen az, hogy építsünk még egy parkolót. Inkább az, hogy ahol már van hely, használjuk másképp; ahol garázs foglalja el, gondoljuk újra; ahol pedig közterületen állunk, lassan szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy annak ára lehet.

Mindez persze egyelőre stratégia. Hogy a 117 oldalból mennyi válik parkolóházzá, zöldterületté, fizetős lakossági hellyé, és mennyi marad egy következő tanácsülés dokumentációjában, az majd kiderül.

Ennyi parkolás után hagyjuk egy kicsit állni az autót. A tanács közben halad tovább a napirenddel, és szerencsére nem mind a huszonhárom ponthoz jár 117 oldalnyi olvasnivaló.

Sok napirendi pontnál jóval gyorsabban pörögnek a kezek

Székelyudvarhely Felsőboldogfalvával közösen készül pályázni a vízhálózat fejlesztésére: a tervek szerint Farcád ivóvízellátását bővítenék és újítanák fel, miközben Udvarhelynek is jutna a projektből. A pályázati keret 18 millió lej, amelyből 52 százalék jutna Felsőboldogfalvának és 48 százalék Székelyudvarhelynek. A mostani döntés egyelőre a szükséges műszaki-gazdasági dokumentáció elkészítéséről és az ehhez szükséges társulásról szól, a beruházás maga még odébb van.

A polgármester azért gyorsan hozzáteszi: attól, hogy Farcáddal közösen pályáznak, a város saját problémái sem kerültek le a listáról. Ilyen például a Lejtő utcai víznyomás kérdése. Ha pedig ez a közös konstrukció működik, más környékbeli települések – például Lengyelfalva – hasonló igényei előtt is nyitva állhat az út.

A víztől aztán gyorsan eljutunk az utakig, pontosabban oda, ahol előbb lehet ház, mint aszfalt.

A Mogyoró-dűlőben újabb lakóövezet kialakítását lehetővé tevő városrendezési terv kerül a tanács elé. László Előd tanácsos az úthálózat állapotát hozza szóba, Szakács-Paál István pedig nem is nagyon próbálja szépíteni a helyzetet: bár a beruházótól ígéretet kapott arra, hogy a fejlesztést rendezett úthálózattal valósítják meg, ezt a város nem tudja számonkérni.

És aki arra számít, hogy akkor majd a város aszfaltoz, annak sincs különösebben jó hír: a polgármester szerint a következő két-három évben erre nem nagyon van esély. Akkora úthálózatról és akkora összegről van szó, amit saját forrásból nem tudnak bevállalni, ezért valamilyen országos finanszírozási programba próbálnák majd beilleszteni. A PUZ-ot mindenesetre elfogadják.

Ha már ott tartunk, hogy mire lesz pénz és mire nem, a költségvetést is kiigazítják. Ez általában az a napirendi pont, ahol egymást követik a számok és költségvetési sorok, és különösebb erőfeszítés nélkül el lehet veszíteni az életkedvet, most viszont akad benne néhány olyan tétel is, aminek később a városban is látható nyoma lehet. A frissített beruházási listán például szerepel a Küküllő-part rendezése – ezen belül a mozi előtti tér tervezése –, a trágyatelep és a labdarúgópálya fejlesztése, sőt egy másik labdarúgó-edzőpálya létrehozása is.

Holnap nem lesznek még munkagépek a fent felsorolt helyszíneken, de legalább a tervezéshez vezető út rajta marad a beruházási listán. És a határozat dokumentációja szerint a költségvetésben még történtek kisebb ide-oda pakolások: például 20 ezer lejt elvesznek a díszpolgári díj programjától, és ugyanennyivel megtoldják a Cheers – nyári esték keretét.

Jóváhagyják a látássérült gyerekek rehabilitációjához szükséges szociális támogatást, egyházi támogatásokat osztanak, elfogadják a szociális lakások kérelmezőinek prioritási sorrendjét, 16.800 lejjel beszállnak a Cserehát egyik társasházának javítási alapjába, szolgálati lakásokat jelölnek ki a hivatal azon dolgozóinak, akiknek nincs saját lakásuk Udvarhelyen, és 165 lej/köbméteres kikiáltási árat szabnak a város erdeiből értékesítendő faanyagra.

A művelődési központnak havi 735 euróért bérelnek helyiséget egy évre, zöld utat kap egy újabb gázvezeték-bővítés, módosítják a városi kórház szervezeti felépítését, és a közvilágítás működtetéséről is döntenek, mert a jelenlegi szerződés decemberben lejár.

Szóval igen, történnek azok a tipikus tanácsülési dolgok is, amelyekről nehéz lenne úgy írni, hogy másnap reggel a kávé mellett egymásnak küldözgessétek őket Messengeren.

Aztán előkerül 2,1 millió lej sportpénz.

Na, ott már megint érdemes egy kicsit megállni, pláne a tavalyi fiaskó fényében, amikor a „nap végén” senki nem kapott egy fillért sem. Akkor a tanács által kijelölt és sokáig mondhatni bújtatott bizottság úgy osztotta szét a pályázati összeget, hogy annak több, mint egyharmada egy csapathoz került, és amikor ezt egy fellebbezés után, a törvény előtt kellett volna megindokolni, nem sikerült. Elvesztette a pert a város, aminek végül a csapatok voltak a legnagyobb vesztesei, mert a szétosztást semmissé tette a bíróság.

A több mint egyharmados szelet akkor az éppen RMDSZ-es tanácsos, László Zsolt által menedzselt Székelyudvarhelyi FC-hez került volna. Jelzi, itt ő érintettség miatt nem is szavaz. Majd később meg is dicséri magát, amikor a jegyző kéri a tanácsosokat előre szólni az érintettségről. „Én ügyes voltam, mert jeleztem” – mondja.

Szóval sportpályázatok. Amitől máris felhúzom a szemem, hogy elsorolják a bizottság tagjainak nevét: tetszik. Számonkérhető, gondolom.

Bálint Attila szerint idén próbáltak változtatni a rendszeren is: minden pályázót személyesen is meghallgattak, be kellett mutatniuk, mit szeretnének csinálni, így a bizottság nemcsak a papírokból próbálta kitalálni, mi történik az egyes kluboknál. Volt, aki jól teljesített, volt, aki, hát úgy, ahogy.

A város idén 2,1 millió lejt különített el sportpályázatokra, ebből azonban végül 1,5 millió lejt osztanak szét. A támogatott projektek 1,475 millió lejt kapnak versenysportra, további 25 ezret pedig a „sport mindenkinek” kategóriában. A pénzből 825 ezer lej jut felnőttekre, 675 ezer pedig gyerek- és utánpótlássportra – mutatja be a számokat Szentgyörgyi Éva.

A dokumentációból az is kiderül, igény azért lett volna bőven a teljes keretre is. A támogatásig eljutó 18 pályázatban összesen közel 2,94 millió lejt kértek, ebből ítél meg a bizottság végül másfél milliót.

A pénz jelentős része négy klubnál landol. A Székelyudvarhelyi FC két pályázata összesen 490 ezer lejt kap – 300 ezret a felnőtt, III. ligás csapatra, 190 ezret az utánpótlásra. Az asztaliteniszklub két projektjére összesen 360 ezer lej jut, a Vasas Femina 215 ezret, a Hargita Kézilabda Klub pedig 175 ezret kap. Ez a négy egyesület együtt a teljes kiosztott másfél millió lej több mint nyolcvan százalékát viszi el.

Hajdó Csaba szerint az idei döntés valóban átláthatóbbnak tűnik, mint korábban, de azért gyorsan elővesz egy régebbi vállalást is. A mandátum elején ugyanis abban állapodtak meg, hogy a versenysportot működtető egyesületek költségvetésének legfeljebb felét adja a város. Magyarán: ha adunk egy lejt, tegyél mellé te is egyet.

Hajdó szerint ennek teljesülését nem ártana ténylegesen ellenőrizni. Ha ugyanis egy klub úgy is megkapja a városi pénzt, hogy közben nem sikerül más forrásokat bevonnia, azzal éppen azt a motivációt veszik el tőle, amiért annak idején az ötvenszázalékos szabályt kitalálták.

Szentgyörgyi Éva szerint az elv teljesülését az előző évi költségvetésekből is követni tudják. Szakács-Paál István viszont rögtön hozzáteszi: a VSK futsalcsapata hozza az elvárt arányt, a kézilabdánál viszont ezt nem sikerült teljesíteni. Ezek, mint a város intézményéhez tartozó csapatok, nem vesznek részt a pályázati rendszerben.

A szétosztásról szóló döntés végül átmegy, és mint mondják, már a fellebbezési időszak is lejárt, szóval van döntés, van névsor, van másfél millió lej és van 18 támogatott projekt. Hogy ezzel ki mennyire elégedett, arra majd nagy valószínűséggel visszatérünk.

Mi viszont lassan elengedjük a sportot is, mert a 23 napirendi pont végére marad még abból, amit az elején kissé nagyvonalúan diplomáciai utaknak neveztünk.

Debrecenbe kéne menni!

Szóval valakinek Debrecenbe is el kell mennie a virágkarneválra, az erről szóló költségeket pedig a város állja. Ezúttal Arros Orsolyát és a polgármester küldenék a város képviseletében. Előkerül az is, hogy ezekből az utakból azért nem ártana valamit hazahozni a hűtőmágnesen kívül. A tanácsosoknak az utazások után beszámolót kell készíteniük, ennek hiányában pedig akár a költségeket is nekik kell állniuk, tisztázza Venczel Attila jegyző.

Szakács-Paál István továbbmegy: szerinte egy testvérvárosi kapcsolatnak akkor van igazán értelme, ha az udvarhelyi utca embere, amikor megkérdezzük, fel tud sorolni legalább öt testvérvárost. Ehhez viszont az kellene, hogy ezeknek a kapcsolatoknak egy év múlva már valamilyen kulturális, gazdasági vagy közösségi eredménye is látható legyen. Hogy az emberek jelenleg fel tudnának-e sorolni ötöt, azt ma nem teszteljük le.

Van helyette egy elfogadott parkolási stratégiánk, másfél millió lejnyi kiosztott sportpénzünk, egyelőre változatlan taxitarifánk, néhány olyan utunk, amelyre még évekig várhat az aszfalt, és hamarosan talán virágkarneválos beszámolónk is.

Mi pedig ennyi tanácsülés után inkább hazamegyünk.

Már ha találunk egy taxit.