Ha már valakinek a szájából ki kell venni a kenyeret

Súlyos pénzügyi válság fenyegeti Székelyudvarhely sportéletét, miután a bíróság jogerősen megsemmisítette a 2025-ös sportpályázati összegek szétosztásától szóló határozatot.

Magyarul: senki nem kap pénzt.

A döntés értelmében a 2,5 millió lejes keretösszeg kifizetései jogalap nélkülivé váltak, ami nemcsak a soronlévő szezon anyagi helyzetét rontja, de kényszerhelyzetbe hozthatja a klubokat. A szabályzat 67. cikkelye és a finanszírozási szerződések mellékletei ugyanis egyértelműen fogalmaznak: a szerződés semmissége esetén a kedvezményezettek kötelesek a már felvett összegeket visszafizetni. 

Több udvarhelyi klub így nemcsak bevételtől esett el, hanem adósságspirálba is kerülhet, legalábbis azok, akik a késő kifizetések miatt kölcsönökből előfinanszírozták működésüket. 

Későbbi beszélegetéseim során ezt Szakács-Paál István polgármester is elismerte.

„A helyzet drámai: a bírósági döntés értelmében nemcsak az elmaradt összegek úsztak el, de azok a klubok – például a férfi labdarúgócsapat vagy a futsalosok –, amelyek korábban előleget hívtak le, most kénytelenek kamatostul visszafizetni a támogatást a városkasszába. Ez Székelyudvarhely sporttörténetének legnagyobb pénzügyi katasztrófája.”

Hogy mi lesz ezekkel a klubokkal, milyen hatása lesz a jövőjükre, annak is utána fogunk járni, de előbb nézzük,

hogyan került egyáltalán bíróságra az ügy.

Bár a 2025-ös sportpályázati szabályzat papíron szigorú szakmai kritériumokat fektetett le, a bírósági ítélet rávilágított a rendszer strukturális hibáira. Ahhoz, hogy megértsük, miért találta a bíróság megalapozottnak a Vasas Femina panaszát, le kell merülnünk a szabályzat „szürke zónájába”.  

Miközben nyálazom a szabályzatot, kiderül, hogy a 100 pontos értékelési mátrix jelentős része – közel 35 pont – olyan szubjektív kategóriákra épült, mint a „projekt minősége” vagy a „közösségi hatás”. 

Mivel a szabályzat nem írta elő ezen pontszámok részletes, írásos indoklását a bírálóbizottság számára, a rendszer védtelenné vált a jogi támadásokkal szemben. Sőt. László Béla éppen ezzel a transzparencia-hiánnyal bizonyította a bíróság előtt, hogy a „névtelen kuratórium” döntései sértették az arányosság elvét.

A szabályzat 46. cikkelye értelmében a bizottság tagjai egyszerű többséggel döntöttek a „projekt minőségéről” (20 pont) és a „fenntarthatóságról” (15 pont). Mivel a pontozólapokhoz nem csatoltak kötelező szöveges indoklást, a kuratórium kezébe olyan hatalom került, amellyel gyakorlatilag bármelyik klubot „felpontozhatták” a vágyott szintre, vagy éppen „lefejezhették” a támogatását, ha az nem volt szimpatikus.

Mit mutatnak a számok?

A számok mögötti szakmai valóság még élesebb ellentmondást mutat, ha mondjuk a két nagy labdarúgóklubunk státuszát vizsgáljuk. A pályázati évben a Vasas Femina csapata friss bajnokként, a másodosztályt megnyerve már a román női első osztályban képviselte a várost. Ezzel szemben a jelentős támogatást élvező férfi labdarúgócsapat a harmadosztályban szerepelt. 

Felmerül a kérdés, hogyan érhet egy első osztályú, bajnokcsapat projektje csupán 70.000 lejt, miközben egy két osztállyal lejjebb szereplő férfi csapat ugyanazon sportágban közel kilencszeres összeget, 595.000 lejt kaphat.

A szabályzat 100 pontos rendszere elvileg díjazza a szakmai eredményeket, ám a gyakorlatban a Vasas Femina hiába lépett szintet a pályán, a bírálóbizottság pontozása során a „futottak még” kategóriába került a mindössze 65 elért ponttal. 

Érdekes adalék, a majdnem a maximális összeget bekaszáló férfi klubot az a László Zsolt menedzseli, amelyik a 16 fős RMDSZ-es csapat tagja a 19 fős székelyudvarhelyi önkormányzatban.  

Mivel a szabályzat nem követelte meg a bizottság tagjaitól, hogy írásban indokolják, miért ér kevesebbet egy élvonalbeli bajnokcsapat szakmai programja, mint egy harmadosztályú csapaté, így ez egy olyan elosztási modellt szentesített, amely végül az egész udvarhelyi sportfinanszírozást romba döntötte. László Béla szerint a számok mögött nemcsak pénzügyi, hanem mélyebb, mentalitásbeli szakadék is tátonghat a női sportok kárára.

Miért most telt be a pohár?

László Béla, a Vasas Femina elnöke szerint a sportpályázati rendszer már 2013 óta, mióta részt vesznek benne, átláthatatlan és bürokratikus és számukra is szép lassan telt be a pohár. Úgy látja, a rendszert szándékosan bizonyos sportágakra és személyekre szabták. Ami valamelyest hitelesíti is ebben és nehezebbé teszi megérteni, hogy a város miért erősítette az igazát, hogy Béla a korábbi években többször is bizonyította bíróság előtt, hogy a rendszer hibás.

Volt két végleges megnyert ítéletünk korábban. Én ezért is voltam biztos, hogy ezt, a mostanit nincs olyan, hogy ne nyerjük meg.

Béla hangsúlyozza, hogy ez nem pártpolitikai kérdés számára, a rendszer Bunta idejében sem volt jó, a Gálfi idejében sem, és most sem. Azon kívül, hogy 8 évvel ezelőtt megnyerték a két pert végleges ítélettel, minden évben 2-3 évet leszámítva elmondták az aktuális városvezetőknek, hogy ez nincs rendben, kellene változtani. És lőn. Talán az ideihez hasonlatos aránytalanság mégsem volt sosem.

Erről a jegyzőt és a polgármestert is megkérdezem, amikor azért érkezem a városházára, hogy reagáljanak a Vasas Femina elnöke által elmondottakra. Venczel Attila jegyző szerint a rendszer egyik alaphibája, hogy „nem lehet az asztaliteniszt a futballal egyformán mérni”, ám arra nem tudott választ adni, miért ért kilencszer többet a harmadosztályú férfi foci, mint az élvonalbeli női bajnok.

A polgármester azonban kimondta azt, amit a pontozólapok elhallgattak: a Vasas Femina felnőtt csapatát azért sorolták hátra, mert idegenlégiósokat foglalkoztat. 

„Ha már valakinek a szájából ki kell venni a kenyeret, akkor az legyen az, aki idegenlégiósokat alkalmaz” – fogalmazott Szakács–Paál István, rávilágítva, hogy a „szakmai” pontozás mögött valójában egy szubjektív, a helyi játékosokra alapozott politikai szűrő is működött.

Béla szerint azonban a kép még ennél is sötétebb, ha messzebbről nézzük: a háttérben egyfajta regionális sportpolitikai szervilizmus húzódhat meg. Úgy látja, a Csíkszeredai Labdarúgó Akadémia mindent leuraló befolyása és a kintről jövő pénzek bűvölete is szerepet játszhat ezekben a döntésekben. „Nem titok, hogy minket is be akartak állítani Csíkszereda mögé, de mi ezt nem szerettük volna” – mondja Béla és azt is elárulja, hogy a műgyepes székelyudvarhelyi pályára például használati jogot sem kapnak a csíkiaktól, akik egy szerződés alapján „birtokolják" az udvarehelyi pályát.

Amikor a 2+2 nem 4: a városházi matek

Béla két súlyos rendszerszintű hibát nevez meg, amit a bíróság is jóváhagyott. A szabályzat szerint egy klub nem kaphatna az összkeret egyharmadánál többet. 

A városháza ezt úgy „értelmezte”, hogy a sport, vallás és kultúra együttes keretét nézte, így tudtak egyetlen klubnak (SZFC) aránytalanul nagy összeget adni, ami 2,5 milliós keret több mint egyharmadát felemésztette. A László Zsolt által menedzselt klubnak és ifinevelésének 935.000 lejt hagyott jóvá a pályázatokat értékelő bizottság, amely ráadául szét sem osztotta a teljes keretösszeget, abből megmaradt volna az elosztás után körülbelül 115.000 lej.

Béla szerint „teljes káosz” van: előfordul, hogy kevesebb pontra több pénzt adnak, és fordítva. Nincs fix „pontérték”, ami garantálná a transzparenciát.

Egy pont a résztvevőknek ugyanannyit kellene érjen. Nincs olyan, hogy az egyiknek ér ötszáz lejt, a másiknak meg ezerötszáz lejt. Kéne egy nullapont, egy tiszta, világos szabályzati rendszer. Ha azt betartod, akkor nincs probléma. De itt még a meglévő rendszert se tartották be.”

Béla szerint a pályázatok sorsa nem a bizottsági üléseken dől el. A bizottság tagjait titkolják, és bár elvileg ők pontoznak, Béla információi szerint mindössze 2-3 órát szánnak az egész folyamatra, ami alatt fizikailag lehetetlen szakmailag átnézni a rengeteg pályázatot.

A legsúlyosabb állítása, hogy a bizottság csak díszlet: a döntések valójában „örökölt dolgok” vagy politikai prioritások mentén születnek meg valahol a háttérben, felteszi tehát a kérdést:

Közpénzeket osztunk el, és titkoljuk, hogy ki és hogyan?

Bár László Béla szerint a bizottság tagjait titkolják, a Városháza válasza ennél prózaibb, mégis aggasztóbb. Szakács–Paál István polgármester lapunknak elismerte: a bírálók neveit tudatosan nem hozzák nyilvánosságra, hogy megvédjék őket a sportvezetők folyamatos SMS-lobbijától. Venczel Attila jegyző pedig megerősítette: a bizottságot nem a tanács, hanem a polgármester nevezi ki saját hatáskörben, így a tagok névsora még a nyilvános tanácshatározatokból is hiányzik. 

Úgy tűnik, pontosan ez a „hivatali inkognitó” tehette lehetővé, hogy a döntések szakmai indoklás nélkül szülessenek meg.

Közös menü, más-más számla

Béla elmesél egy konkrét esetet, amikor egy sportszállóban együtt vacsorázott egy másik udvarhelyi csapattal. Ott ültek egymás mellett, ugyanazt a menüt ették, ugyanabban a szállóban aludtak, ugyanannyi kilométert utaztak le. Béla megkérdezte: Mit ettetek?

Szerinte abszurdum, bár a kiadásaik azonosak, a másik csapat mégis a négyszeresét kapja annak a támogatásnak, amit a Vasas Femina.

Béla elárulja, hogy a per miatt „burkolt fenyegetéseket” kaptak, és a városháza (valamint más, a pénzüket féltő klubok) azzal vádolta őket, hogy „zsarolják” a várost a törvényes jogaik érvényesítésével.

Béla elmeséli, hogy a háttérben több sportvezető is kereste, s nem ellenségként tekintettek rá, voltak, akik bíztatták. Privátban. Ő azt szerette volna, ha a klubok közösen támadják meg a  döntést, akkor nehéz lett volna elmenekülni és egy az ő klubjuk és a személye ellen hergelő narratívát építeni, amiért élt a törvényes s jogával, a törvény pedig mellette állt. És végül, ami a legbanálisabb ebben az egészben – ahogy a Vasas elnöke fogalmaz –,

„hogy aki hibázott, az járt a legjobban, mert megmaradt a pénze.

Jobban mondva az adófizetők pénze, mert néha kicsit az az érzése az embernek, mintha saját kasszából gazdálkodnának. Ezt ne tévesszük szem elől, éppen ezért kellene az átláthatóság és az arányosság és kellene egy nagyon világos pontozási rendszer”.

Béla rámutat, hogy aki kritizálni meri a rendszert, azt azonnal politikai táborokba sorolják (pl. „Gálfis”), hogy hiteltelenítsék a szakmai érveit.

Bár a városvezető hivatalos csatornáin valóban az a narratíva uralkodott, hogy a sportpályázati pénzek elmaradásáért a pereskedő Vasas Femina a felelős, Szakács Paál István polgármester válasza árnyalja a képet.

Elismerte: a hivatali kommunikáció valóban László Bélát állította be a kifizetések elmaradásának okaként, miközben a háttérben ők is látták a szabályzat bizonytalanságait. 

„Bélát is kértem, ne csinálja, mert tudja, hogy az idő el fog telni, és senki nem kap pénzt” – tolta el magától a felelősséget a polgármester.

Ami a folyamatot illeti, kiderül, a először a fellebbezés jogával éltek, de ez csak formalitás volt. Kötelező lépés a per előtt, de érdemi válasz vagy korrekció soha nem érkezik, azaz a bizottság nem végez érdemi pontozást vagy szöveges indoklást.

Még a bírósági szakaszban sem tudtak felmutatni olyan jegyzőkönyveket, amelyek alátámasztanák, miért pont annyi pontot kapott egy klub, amennyit. Na, így lett az, hogy senki semmit. Igaz, ebben az idő is szerepet játszott.

Az az idő, amit elvesztegettünk a bírák sztrájkjával, vissza lehetett volna hozni, és gyakorlatilag gyorsan mindenki pénzhez juthatott volna. Szó nem volt róla.

Szóval a városháza visszatáncolhatott volna, főleg, hogy a bírónő már „rekuzált” volt, azaz a felfüggesztés elrendelésekor már annyira meggyőződött a város hibájáról, hogy az ügy érdemi részében már nem érezte magát pártatlannak. Ez Béla igazát támasztja alá: a jogsértés annyira nyilvánvaló volt, hogy a bíró „nem látott más utat”.

Béla megerősíti a gyanút: a bíróság szerint a rendszer átláthatatlansága és az indoklás nélküli pontozás (vagy annak hiánya) volt a kulcs. A bíróság ítélete szerint „ennyi hibával és törvénytelenséggel" a városháza döntése egyszerűen megvédhetetlen volt. Ennek tekintetében meg felmerül a kérdés: a városvezetés miért döntött a végsőkig való pereskedés és a jogerős ítélet megvárása mellett, ahelyett, hogy egy peren kívüli egyezséggel vagy a szabályzat azonnali korrekciójával elkerülte volna a kifizetések 2025-es évből való kifutását?

A polgármester válasza szerint a hivatalnak egyszerűen nem volt mérlegelési jogköre: kötelességük minden jogi eszközt kimeríteni, és a jogerős ítéletig végigmenni a peres ügyben. Érvelése szerint a számvevőszék felé nem tehetik meg, hogy „részveszteséget” vagy hibát ismerjenek el egy folyamatban lévő ügyben, így addig kellett menniük, amíg a bíróság ki nem mondta a végszót.

Béla őszintén beszél arról, hogy a Vasas Femina költségvetésének kb. 20%-át tenné ki az önkormányzati támogatás. Ez elsőre nem tűnik soknak, de a licencrendszer (FRF) elvárásai és a piaci alapú szponzoráció nehézségei miatt ez a 20% simán lehet a különbség a túlélés és a megszűnés között.

A beszélgetés végén felsejlik a klub hűséges keménymagja: az edzők és játékosok, akik a bizonytalanság ellenére is maradtak és az a küzdelem, hogy a pandémia után szétzilált ifjúsági bázist újraépítsék. Béla víziója egy objektív mátrix, ami feleslegessé tenné az alkudozást és a politikai hátszelet.

„Nem kell kitalálni a spanyolviaszt. 6-8 dolgot kell berakni: szintet, gyerekeket, eredményt... és az annyira átlátható tud lenni, hogy saját magadnak ki tudod számolni, mire számíthatsz.”

A nézőszám is ilyen szempont lehetne, mondja a Vasas-elnök, noha tudja, hogy most ebben a kategóriában nem állnak jól.

„Voltak szép számban is nézőink a lelátón, és nem is félek, hogy nem tudnak visszacsalogatni őket, ha eredmény van” – fogalmaz. S arról se feledkezzünk meg, hogy amikor az országos sportadó, a ProArena kezdte el közvetíteni a női Szuperliga meccseit, az elsők volt, hogy Udvarhelyről meccset közvetítettek, ami egy sporttörténeti pillanat.

„Hogy ezek ne számítsanak soha, az a több mint 40 válogatott játékos, amit ifi és felnőtt szinten adtunk, ezek az aránytalanságok ehhez képest több, mint bosszantóak.”

Mi lesz veled, fényes ifjúságom?

Arról is beszélünk, hogy a per indításakor ők tudatosan próbálták védeni az ifjúsági szektort: a felnőtt csapat támogatását támadták meg, de azt kérték, hogy a gyerekek sportolására szánt pénzeket (ahol nincs vita a szakmai munkáról és a kiszállásokról) ne blokkolják. A városháza válasza azonban kegyetlen volt: miközben minden más klub megkapta az ifjúsági támogatást, a Vasas Feminával – egyedüli klubként – nem kötöttek szerződést.

Így pályázati pénzek ide vagy oda, a legvitatottabb pont az ifjúsági nevelésre szánt összegek sorsa. Itt egy klasszikus „22-es csapdája” alakult ki: a városháza érvelése szerint a Vasas Femina azért nem kapott pénzt a gyerekekre, mert perben állt az önkormányzattal. A hivatali logika egyszerű: aki perel, azzal nem köthetnek szerződést. Ugyanakkor mint a polgármesterrel való beszélgetésből kiderül, volt egy 30 napos határidő, amíg a klub megköthette volna a megállapodást, de mivel Béla a bírósághoz fordult a felnőtt csapat ügyében, „kifutott az időből”.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a klubnak választania kellett: vagy elfogadja a számára megalázó és törvénytelennek tartott feltételeket a felnőtt csapatnál, vagy perel az igazáért, de akkor elveszíti a gyerekeknek járó biztos támogatást is. A bíróság később kimondta: a per alapos volt, ám addigra a „30 napos csapda” bezárult, és az utánpótlás pénz nélkül maradt.

A romokon már épül valami?

Talán lehet ennek a városnak egy igazságos elosztási rendszere, egy sportstratégiája, sőt úgy néz ki több direkt hozománya is volt. Hisz ha már így alakult, az erre adott reakció, mondhatnánk Vasas-hatásnak, hogy a város kénytelen legyen tisztább kategóriákat létrehozni, ahol nem lehet egy tömegfutást egy fociklubhoz hasonlítani, hiszen a bíróság döntése miatt a tömegsport-események támogatása is elúszik.

Béla utal rá, hogy bár ma is van egyeztetés, a város részéről eddig nem történt valódi kísérlet arra, hogy a tavalyi mulasztást valamilyen jogi úton (pl. rendkívüli támogatással) kompenzálják.

Bár a jogi csatározás mély árkokat ásott, a Városháza részéről láthatóak a nyitás jelei – még ha Béla ezt egyelőre inkább „időhúzó kávézgatásnak” érzi is.

A városvezetés megbízásából elindult egy profi sportstratégia kidolgozása, amit pozitívan értékel, még ha a sportstratégia szót az elmúlt években sikerrel is ürítették ki.

A folyamat részeként (történelmi pillanat!) leültek a sportklubokkal, köztük a Vasas Feminával is. Bár Béla szerint a nekik szánt egy órát végül megfelezték, és a három-négy órás beszélgetések alatt „nem haladtak egyről a kettőre”, a gesztus maga már előrelépés.

A romokon úgy tűnik, már épül valami új – legalábbis ezt ígérik. A jegyző szerint a jövőben elkerülhetetlen a szabályzat módosítása: olyan rendszer lehetőségét is fontolgatják, ahol a sportágakat külön ágazati keretekbe sorolják, így nem egymástól veszik el a pénzt. A legfontosabb változás talán mégis a szöveges indoklás kötelezővé tétele lenne, hogy a pontszámok ne maradjanak többé légüres térben. A polgármester szerint a cél egy fair play alapú sportközösség, ahol a közösség maga dönti el a prioritásokat, bár hozzátette: félő, hogy Székelyudvarhelyen a „sportvezetők közötti feszültség” mindig gátja lesz a teljes békének.

A bírósági ítélet tehát nemcsak a sportegyesületek kasszáját ürítette ki, hanem a szőnyeg alá söpört problémákat is felszínre hozta. Ha Székelyudvarhely sportélete túléli a mostani adósságspirált és a visszafizetendő előlegeket, az talán éppen annak a „Vasas-hatásnak” lehet köszönhető, ami végleg leszámolt a névtelen bizottságok és a szakmaiatlan pontozások korszakával.

Kérdés, hogy a jövőre ígért stratégia valódi megoldás lesz-e, vagy csak egy újabb kávéházi beszélgetés a sport romjai felett.