Húsvéti díszítés másként
A székelyudvarhelyi Merkúr üzletlánc húsvéti öltözetébe közel 300 gyerek segített be.

A székelyudvarhelyi Merkúr üzletlánc húsvéti öltözetébe közel 300 gyerek segített be.
A március elején tett felhívásra hét óvodai csoport és négy iskolai osztály válaszolt. Olyan intézmények vettek részt ebben a közös alkotásban, akik meglátták a lehetőséget a kézműves foglalkozásaik alkotásainak közzétételére, és lelkesítő kihívásnak érezték, nem pedig feladatnak.
Így az alkotási folyamat mentes volt az ellenszolgáltatásoktól, különböző elvárásoktól, helyettük az öröm, a kreativitás és az együttműködés volt jellemző. Külön dicséretes, hogy a foglalkozásvezető tanítók és óvónők nagy hangsúlyt fektetettek a hagyományos népi díszítőjelekre, szimbólumokra, amelyekről azt hittük, hogy feledőben vannak és az élő díszlet is fontos szerepet játszott.
A díszítésben helyet kapott a székelyudvarhelyi fogyatékkal élő gyerekek kézlenyomata is. A díszlet nem gyerekek által készített része is többnyire kézműves munka eredménye. A székelyföldi üzletlánc céljai közt szerepel, hogy valóban a helyi közösségeket emelje fel tevékenységeivel, és, hogy a szokásostól eltérő módon álljon hozzá a hasonló eseményekhez.