Hatalmas sorokban állnak az álláskeresők Udvarhelyen
Nagyságrendekkel több a kereső, mint az állás. Egyáltalán nem tűnik rózsásnak a helyzet.
Pénteken ellátogattam az állásbörzére. A tervezett zárás előtt negyedórával még ennyien vártak arra, hogy bejussanak. Az ott állók szerint, amikor ők beálltak, a sor még az épület túlsó sarkáig ért.
Összesen hatvan állást hirdettek meg, sokat közülük olyan cégek, amelyek amúgy is rendszeresen keresnek munkaerőt.
Ez is érdekelhet:

Egy másik cikkemhez szerettem volna megkérdezni a munkaadókat, mekkora fizetést kínálnak, de nem volt türelmem kivárni a sort, hiszen még szabadságon voltam.
Bepofátlankodni a többiek elé pedig nem akartam. Csak pár percig voltam ott, mégis sok ismerőst láttam, olyanokat is, akikről sosem gondoltam volna, hogy egyszer állást kell keresniük.
Úgy tűnik, Udvarhelyen ma nem könnyű munkát találni.
Ez is érdekelhet:


Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.


