Feljutottál a Himalája egyik legtechnikásabb csúcsára? Na, most bizonyítsd be, hogy magyar vagy!
2022-ben megírtuk: Gál-Joó Melánia az első magyar nő az Ama Dablamon. Akkor nem sejtettük, hogy 2026-ban Sánta Xénia is az első magyar nő lesz.
Pénteken már nekifogtam megírni ezt a publicisztikát, aztán félreraktam, hogy ne hirtelen felindulásból foglaljak állást. Most meg már állást sem akarok foglalni. Inkább csak értetlenül állok az abszurd helyzet előtt: két székelyföldi nő feljut a világ egyik legtechnikásabb hegycsúcsára, mi pedig idehaza azon vitatkozunk, hogy melyikük számít magyarnak.
Na de nézzük, mi történt!
Sántha Xénia a Facebook-oldalán számolt be arról október 29-én, hogy feljutott a 6.814 méteres Ama Dablam csúcsára, méghozzá „első magyar állampolgárságú nőként”, ahogy fogalmazott. A hírt aztán átvette az erdélyi sajtó is: a Maszol, a Székelyhon, az Erdély TV.
Csakhogy mi az uh.ro-n már 2022-ben arról számoltunk be, hogy földink, Gál-Joó Melánia első magyar nőként jutott fel ugyanerre a csúcsra.

Ez hogy lehet?
Hát úgy, hogy Melánia a 2022-es expedíciójára a román útlevelével regisztrált, így a The Himalayan Database nevű nemzetközi hegymászó-adatbázisban Románia szerepel a neve mellett. Az adatbázis nem tünteti fel a kettős állampolgárságot, ezért az ott szereplő adatok alapján valóban Xénia tűnik az első magyar állampolgárként nyilvántartott nőnek, aki feljutott az Ama Dablam csúcsára.
Melánia ráadásul már négy évvel ezelőtt, amikor megkapta a mászását igazoló oklevelét, megpróbálta jelezni a nepáli turisztikai hivatalnak, majd a The Himalayan Database szerkesztőinek is, hogy magyar állampolgár is. Választ egyik helyről sem kapott.
Amikor Xénia bejelentette a csúcsmászást, Melánia gratulált neki, és egyúttal jelezte, hogy magyar állampolgárként ő is járt már a hegy tetején 2022-ben. Xénia válaszul egy képernyőfotót csatolt az adatbázisból, amelyen Melánia neve mellett Románia szerepel.
A kialakult vitát követően Xénia egy másik bejegyzésben igyekezett tisztázni a helyzetet. Azt írta, a hivatalos nyilvántartások alapján fogalmazta meg az elsőségről szóló állítását, de időközben a tudomására jutott, hogy Melánia már 2022-ben is magyar állampolgár volt, így az ő teljesítményét is figyelembe kell venni.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy Melánia teljesítményét egyáltalán nem kérdőjelezem meg. Sőt, hatalmas elismerésem neki, hiszen egy rendkívül nehéz és technikás hegyet mászott meg. Külön gratulálok neki, mint első székely, erdélyi magyar nőnek, aki feljutott az Ama Dablam csúcsára. Ez önmagában is jelentős teljesítmény” – írta.
Ugyanakkor az elsőséggel kapcsolatos állítását fenntartotta: „nem volt idáig magyar állampolgársággal hivatalosan regisztrált magyar nő az Ama csúcsán”.
Ez a Xénia által utólagosan megtett pontosítás azonban nem mindenhol szerepelt. Az expedíciós szervezők is első magyar nőként ünnepelték Xéniát. Az Apex Adventure és a 8K Expeditions angol nyelvű bejegyzéseiben egyaránt szerepel az elsőségi állítás, méghozzá az állampolgársági regisztrációra vonatkozó szűkítés nélkül. Vagyis miközben Xénia a nyilvántartás szerinti elsőségre hivatkozott, a szervezők beszámolóiban már egyszerűen történelmi magyar elsőségként jelent meg a csúcsmászás.
Ahogy Xénia mondja, egészen a bejegyzése közzétételéig nem hallott Melániáról. Pedig 2025 novemberében éppen én készítettem hosszú interjút Xéniával, amelyben említettem neki Gál-Joó Melániát. Ez persze nem bizonyítja, hogy emlékezett is a névre, vagy tudott Melánia korábbi csúcsmászásáról.

Közben Melánia is közzétette a maga történetét.
Leírta, hogyan próbálta évekkel korábban helyesbíttetni az állampolgárságára vonatkozó adatokat, és azt is, mennyire megviselte, hogy a kialakult kommentháborúban már a magyarságát és a származását is megkérdőjelezték.
„Próbáltam nem fókuszálni rájuk, de az igazság az, hogy nagyon rosszul érintettek. Rosszul érintettek, mert az Ama Dablam expedíció az egyik legszebb élményem, és büszke vagyok, hogy ott állhattam, és rosszul érintett, mert magyar vagyok (és igen, ezt egy honosítási papír is bizonyítja), és büszke vagyok arra, hogy 2022. november 10-én, mint magyar és mint román kettős állampolgár az Ama Dablam csúcsán álltam” – olvasható Melánia posztjában.
„Zászló nem volt nálam, bár lehet, akkor senki nem kételkedne az állampolgárságomban” – írta.

