Feloszlottak az udvarhelyi Zöldek

A Zöld Párt székelyudvarhelyi csapata úgy véli, elérték céljukat, ezért megszüntetik tevékenységüket. A fő tisztségviselők továbbra is közszereplők maradnak.

Itthon_Kozelet

A Zöld Párt székelyudvarhelyi csapata úgy véli, elérték céljukat, ezért megszüntetik tevékenységüket. A fő tisztségviselők továbbra is közszereplők maradnak.

„A 2012-es helyhatósági választások közeledtével a feladatot, amelyre ezt a kis politikai csoportot létrehoztuk, bevégezettnek találjuk, és a Zöld Párt színeiben kifejtett tevékenységünket befejezettnek tekintjük" – fogalmazta meg a zöldek bomlásának okát Hajdó Csaba, a párt volt megyei elnöke.

Itthon_Kozelet

Hajdó Csaba és Jakab Attila

Hajdó közleményében kifejti, azért léptek a politikai porondra, mert szükségesnek látták a kétpólusú acsarkodás megtörését, amihez szükségesnek látták egy harmadik szereplő megjelenését.

„Szerencsénkre a rendes és az időközi választások alkalmával egyaránt úgy alakultak az erőviszonyok, hogy célunkat teljesíteni tudtuk, azaz az önkormányzat döntésképessé vált, és a politikai hangnem valamelyest normalizálódott. Ezt sikerként éljük meg. Ma már az EMNP megjelenésével alapvetően három politikai erő van a piacon, a kétpólusú acsarkodó állóháború visszatérte nem fenyeget.(..) Mint minden projektnek, ennek is volt egy kezdete és van egy vége. Itt a vége" – zárja le a szervezet négyéves tevékenységét Hajdó.

Viszlát, és kösz a halakat

Tevékenységüket lezáró közleményében Hajdó köszönetét fejezi ki a párt támogatóinak, akik voksaikkal segítették a zöldeket, a szervezeti kereteket biztosító Zöld Párt vezetőinek illetve megköszöni a zöldek tevékenységét népszerűsítő sajtóorgánumok „felelősségteljes és pozitív viszonyulását".

Dósa Barna, az udvarhelyi elnök lemondását követően a Székely Nemzeti Tanács székelyudvarhelyi szervezetének elnökeként folytatja tevékenységét. Őt az SZNT tisztújító közgyűlésén, dr. Mózes Gyula lemondását követően választották meg tisztségébe.

A zöldeket a helyi tanácsban képviselő Jakab Attilát telefonon kerestük meg azzal a kéréssel, hogy erősítse meg vagy cáfolja azt a hírt, miszerint az udvarhelyi EMNP színeiben kíván a továbbiakban tevékenykedni.

Jakab elzárkózott a konkrét válaszadástól, de biztosított arról, hogy egyéni döntését, és az ezzel kapcsolatos részleteket hamarosan nyilvánosságra hozza.

Hajdó Csaba, társaihoz hasonlóan, a továbbiakban is szeretne közszereplést vállalni, de ennek mikéntjét nem döntötte még el.

Élt négy évet

A Zöld Párt székelyudvarhelyi szervezete 2008 tavaszán alakult. Az elnöki tisztséget Dósa Barna töltötte be, a helyi önkormányzatban egy képviselőjük volt, a mérleg nyelveként számon tartott Jakab Attila.