Érettségi nélkül is továbbtanulhatsz

Minisztériumi rendelettel hagyták jóvá az érettségi nélküli beiratkozást az egyetemre.

egyetemista-uh

Minisztériumi rendelettel hagyták jóvá az érettségi nélküli beiratkozást az egyetemre.

A Hivatalos Közlönyben kedden jelent meg az egyetemi kollégiumok létrehozásának módszertana, amely lehetővé teszi, hogy azok a diákok is folytathassák tanulmányaikat, akiknek nem sikerült az érettségije vagy nem jelentkeztek érettségire – írja a maszol.ro.

A módszertan törvényes alapja a júniusban módosított oktatási törvény, amely 96 másik módosítás mellett tartalmazza ezt a lehetőséget is.

A 2014/4542-es számú miniszteri rendelet a „nem-egyetemi szintű, középiskola utáni oktatás szervezését és működését" szabályozza az akkreditált felsőfokú intézmények keretében, a 2014/15-ös tanévben. Az egyetemi kollégiumok által kínált oktatás 1-től 3 évig terjedhet, a szakképzés összetettsége és a megszerezhető kreditpontok függvényében.

Az érettségi nélküli kollégiumi tanulmányok végén szerzett szakképzés szintje még nem tisztázott. A miniszteri rendeletben erre vonatkozóan az áll, hogy a kollégiumi szakképesítések a Nemzeti Szakképesítési Listán szereplő, bejegyzett szakképesítéseknek felelnek meg - amelyek megszerzéséhez nem szükséges az érettségi.

Egyes magánegyetemek álláspontja az, hogy azok a diákok, akik elvégzik a kollégiumi tanulmányaikat, majd (vagy közben) sikeresen leérettségiznek, egyből az egyetemi oktatás másodévére iratkozhatnak be, ugyanarra a szakra, amelyen a főiskolai képzést elkezdték. Más egyetemek kifogásolják a rendelkezést, mondván, hogy az tovább rontja a már amúgy is csapnivaló oktatási szintet.

uh.ro/maszol.ro