Eltűnt a ház a Gábor Áron utcából
Csütörtökön a Gábor Áron utcai ház bontásából maradt törmeléket is elszállították.
Csütörtökön a Gábor Áron utcai ház bontásából maradt törmeléket is elszállították. A garázsok következnek.
A tetőcserepek leszedésével kezdték meg november 5-én annak a háznak az elbontását, melynek helyén út épül, és ezzel összekötik a Gábor Áron utcát a Győzelem utcával.
Az önkormányzat korábban vásárolta meg a területet és a házat. Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense megkeresésünkre elmondta a ház lebontása után a két garázst bontják le, majd a terep előkészítése következik.
A közlekedési infrastruktúra kialakítását és az aszfaltozási munkálatokat jövő tavasszal folyatják, várhatóan akkor nyílik meg a két utca találkozása a gépjárműforgalom számára.