Elindult a városházi Mikulás

A polgármesteri hivatal Mikulása idén is megajándékozza a város napközis és óvodás gyerekeit.

Mikulas1 2014

A polgármesteri hivatal Mikulása idén is megajándékozza a város napközis és óvodás gyerekeit.

Csütörtökön 13 órakor a bethlenfalvi Kipi-Kopi Napközi Otthonban kezdte meg útját a piros ruhás bácsi, aki a mai ajándékosztás után holnap folytatja útját. Pénteken 10 óra 30 perckor a kórházban levő gyerekekhez megy, majd az Orbán Alapítvány által működtetett Bicebóca Központba is visz édességet.

Mikulas2 2014

Összesen 2 ezer csomagot, bennük csokoládét, pufulecet, nápolyi szeletet és Góbé-termékeket osztunk ki idén az óvodáknak, napköziknek – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.