De miért is kell jóban lenni a nagymamával?

Ha a napokban jártál-keltél valamerre a városban, biztosan feltűnt, hogy nemcsak 2-3 óra között van tele fiatalokkal Udvarhely, amikor végeznek az iskolában. Színes felsős középiskolások rohangálnak mindenfelé, mivel a héten, május 5. és 11. között zajlik a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapok.

Emlékszem még, hogy a saját középiskolás éveimben milyen meghatározó volt ez az esemény, mondhatni, erről az egy hétről szólt a második fél év. Az számított, diáknapozol-e, ha igen kivel, mi a nevetek, miért, milyen színű lesz a pólónk, lesz-e lehúzósunk, és hogy bulizunk-e majd együtt.

Akkor ismertem meg Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) jelenlegi elnökét, Toth Tímeát is. Egy rivális csapat tagjaként szemtanúja voltam, ahogy megnyerte az Evő-ivó Bajnokságot. Állíthatom, a világ legnagyobb menőségének éreztem, hogy lányként ezt elérte – erről is beszélgettünk Tímeával, amikor beszélt nekem az idei Diáknapokról, izgalmakról, nehézségekről, újításokról.

Miért fontos, hogy évről évre, most már 31. alkalommal megszervezve legyen a Diáknapok?

A Diáknapok egy olyan rendezvény a városban, ami messze túlmutat azon, hogy egy hétig szaladgálnak a színes pólós fiatalok a különböző utcákon – és hát akár az úttest közepén is, bár erről a tegnap már küldtünk nekik egy értesítést, hogy nem túl oké. A Diáknapok a csapatokról szól, arról, hogy a középiskolák közötti kapcsolatokat erősítse, és arról, hogy egy picit fel tudjuk pezsdíteni a város életét.

Igyekszünk évről évre minél több mindenkit bevonni. Idén nagyon jó példa erre a Mesepiknik programpontunk, ami ma rögtön a bemutatkozók után fog kezdődni. Sajnos az égiek annyira nem voltak velünk, picit eláztatták a városi parkot, és nem szeretnénk a sáros fűbe leültetni a legapróbbakat, ezért beköltöztünk a Siculus Ifjúsági Házba vele. De a piknikjelleg megmarad: az ifiház padlója majd tele lesz pokrócokkal, mindenki hozza magával a nasit, és két rajzfilmet is levetítünk: az egyik a Picok, a kakas – ez a Legendárium legújabb produkciója –, a másik pedig a Coco Disney-rajzfilm.

Igyekszünk tényleg minden korosztályt megszólítani, pont ezért vontuk be a művelődési házat is a szervezésbe, hogy segítsenek a népszerűsítésben, és hogy meg tudjuk szólítani a kisgyerekes anyukákat, hogy jöjjenek ők is diáknapokra, ugyanis ez egy nagyon jó dolog. Ezenkívül bőven van mindenkinek szerepe, még az én nagymamámnak is, ő szokta mindig mosni azokat a zászlókat, amelyek hátul a színpadon találhatóak, meg egyébként az én szervezőpólóimat is. Tényleg minden generációnak, és minden generációról szól.

Kiemelhetnék még jó néhány programpontot. Például a Nap fia, a Hold leánya, az Udvarhely, szeretlek programjai is úgy vannak összeállítva, hogy segítség nélkül nem tudják megoldani a fiatalok.

Nagyon-nagyon jó azt látni, hogy ezen a héten egy kicsit mindenki összefog, és mindenki tesz azért, hogy azokat a nemcsak elsőre, hanem szerintem ötödikre is lehetetlennek tűnő feladatokat, amelyek egy-egy gyenge pillanatban kipattannak a fejünkből, azokat tudják abszolválni, ezt egyedül nem is lehetne.

Egy nagyon fontos téma, hogy az egyéni versenyt és az egyéni vetélkedést teljesen elengedtük az idei évből. Nem lesz Székelyudvarhelynek diákpolgármestere, ehelyett inkább a csapatmunkára szeretnénk helyezni a fókuszt, és azt várjuk el a csapatoktól, hogy együtt dolgozzanak azért, hogy a szerintem csodaszép, és eddigi legjobban sikerült bőröndök valamelyikét hazavihessék majd a Szejkéről.

Milyen változások vannak még az idei programban?

Említettem azt, hogy a Nap fia és a Hold leánya vetélkedő. Ez ugye egy ikonikus programpont a Diáknapokon, 1993 óta minden évben volt. Idén – és ezért még lehet, hogy kapok a fejemre – egy fáradt estén beszélgettünk a fiatalokkal, és eldöntöttük, hogy amúgy mennyire jó lenne, ha ezt szétszednénk külön Nap fiára és külön Hold leányára.

Hétfőn meg is valósult a Nap fia: 31 feladatból álló feladatsort kellett teljesítsenek a diákok. Mivel mese a témánk, ezért meg kellett keressék Csongort és Tündét, de kellett hozzanak mosolygó almát, szóló szőlőt és csengő barackot, sőt, térkőlevest is főztek a városban. Emellett táboroztak a Tábor negyedben, végigúsztak a Bethlen utcán, és hasonló bolondságokat műveltek.

Szeretném itt egyébként büszkén kiemelni, hogy írtak rólam egy dalt. Ugyanis az egyik feladat az volt, hogy zenésítsenek meg valakit, és az egyik csapat annyira komolyan vette, hogy gyakorlatilag írtak egy Óda Timihez című zseniális művet. Még mindig elérhető az Instagram-sztorijukban, én már lementettem magamnak, nagyon kedvelem. Majd ha szomorúbb napjaim lesznek, amikor a Diáknapok már csak egy távoli emlék lesz, akkor előveszem, meghallgatom, és felidézem ezt a hetet.

A Hold leánya marad a hagyományos formátumban, mert a péntek éjszakai, utolsó energiás, fáradt, szaladgálás szerintem szintén kihagyhatatlan a Diáknapokból.

Ezenkívül a kulturális vonatkozását is próbáljuk egy picit erősíteni ennek a rendezvénynek. Néhányszor megkaptuk azt a kritikát, hogy nem fektetünk elég hangsúlyt a hasonló jellegű rendezvényekre. Én a magam részéről ezzel nem teljesen értettem egyet, annak ellenére, hogy nagyon hangzatos neve van a Diáknapok programpontjainak, mindig is fókuszáltunk arra, hogy ne csak a buliról szóljon. Volt is egy olyan gondolat, hogy az legyen a téma, hogy ez a hét nemcsak játék és mese. Aztán végül maradtunk amellett, hogy ez meseszép lesz, de ettől még nem csak játék és mese.

Ott van például az Európa-napunk, ami minden évben a program szerves része, rengeteget készülnek rá a csapatok, de van az Udvarhely szeretlek, kulturális helyismereti vetélkedőnk, itt is rengeteg izgalmas feladattal készülünk. Idénre betettünk egy általános műveltségi kvízt, és ehhez meghívtuk Kovács Zsolt kvízmestert, de dr. Zacher Gábor is ellátogat a városunkba, és Droghelyzet címmel fog előadást tartani a diákoknak.

Egy másik régi programpontot is visszahoztunk idén a Diáknapok programkavalkádjába, a rendhagyó tanórákat, és ezt a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központtal partnerségben fogjuk ezeket megvalósítani. Összesen négy tanórát fognak tartani, szerdán és csütörtökön kettőt-kettőt, és az egyetemi alapképzéseiket fogják bemutatni a tanórák által.

Természetesen vannak bulik a Diáknapok alatt, nem marad el a sportnap, megyünk a Szejkére is, ha az időjárás megengedi – ha nem engedi meg, akkor kreatívak leszünk és megoldjuk. De amúgy is az a mottója ennek a hétnek, hogy esőben is tud a diák napozni. Amikor mentünk lefele a Kossuthon, és annyira esett az eső, hogy nem láttam ki az autóból, amivel vezettem a felvonulást, akkor odaszóltam mellettem a srácnak, Tassnak az anyósülésen, hogy a Rain Over Me teljesen jó szám lenne most a fiataloknak. És hát csorgó esőben is ugyanúgy buliztak, mintha hétágra sütne a nap. Ez a hét erről szól, szerintem erről is kell szóljon, és én örvendek, hogy ilyen formában tud megvalósulni.

Hány résztvevő van?

Tizenkilenc csapatnak összesen 384 tagja vesz részt ezen a rendezvényen, majdnem elértük a mágikus 400-as számot, de nem csüggedünk, jövőre majd ez is össze fog jönni. Egyébként 90 főből áll a szervezői csapatunk, de ez még kiegészül a technikus stábbal, a fotó-videós csapattal, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy az 500-at alulról súroljuk nagyon-nagyon büszkén és boldogan. És ezek csak azok, akiken ilyen színes diáknapos textil karszalag van. Ezen túl most a Patkóban is sokkal többen vannak a bemutatkozókon, a felvonulást is rengetegen végignézték.

Diákkorodból milyen emlékeid vannak a Diáknapokról?

Többször voltam szervezője a rendezvénynek, egyszer vettem részt csapatban a Diáknapokon. El is poénkodtuk itt együtt, hogy abból az évből szerintem a legikonikusabb pillanat az volt, amikor megnyertem az Evő-ivó Bajnokságot.

Ezen a fiatalok a mai napig meglepődnek, amikor elmondom nekik gyűlésen. Én erre büszke vagyok, és hozzátartozik a dolgokhoz, hogy volt egy könnyítésem: ha a csapatból lány evett, akkor egy valamit kihagyhatott, és én bizony egy óriási fej salátát nem ettem meg – így nyerhettem meg 2017-ben az Evő-ivó Bajnokságot.

Ezen kívül csak jó emlékeim vannak, mindamellett, hogy az a fajta fáradtság, amit a lábaimban érzek, amikor egy-egy diáknapos nap után hazaérek és lefekszem, az 2014 óta stabilan van és létezik egy-egy hétig májusban az életemben és a szervezetemben, ha szervező, ha résztvevő voltam – ettől függetlenül abszolút pozitív.

És látom azt az ívét is egyébként, hogy mennyit változott a diákoknak az elvárása: honnan indultunk, hogy korábban hogy nézett ki a diáknapok programja – nem kellett egyszerre közel 30 programot szervezzünk, nem kellettek párhuzamos programok. A diákok egy dologra fókuszáltak, azt megoldották, ki volt pipálva, mentünk tovább a következőre. Most, ha nem lenne párhuzamosan 3-4 programpont, akkor a csapatból öt ember dolgozna, a többiek pedig ülnének és néznék.

Igyekszünk megfelelni a fiatalok mindenkori igényeinek, és emiatt nagyon büszke vagyok a csapatra – elsősorban rájuk. Ha én próbálok is visszanyúlni a múltba, vagy elmondani, hogy ezt mindig így szoktuk, akkor odajönnek, megveregetik a vállamat, esetenként emlékeztetnek, hogy boomer vagyok – de ez még belefér –, és elmondják, hogy amúgy lehet ezt másképp is, és lehet, hogy most másképp kellene.

Így egy kicsit felnőttebb fejjel látom azt is, hogy mennyi mindent tud adni ez a diákoknak, és mennyire jó az, hogy tényleg az aktuális igényeikre ad választ.

Van valami, amitől esetleg tartasz az idei évben?

Mindig a legpozitívabb forgatókönyvre készülünk, és amikor tegnap az irodában megkértek a kolléganőim, hogy beszéljük át, mi van, ha esik, akkor azt mondtam nekik: én ezt nem akarom, és én őszintén tényleg nem akarom – de mindig megvan a B terv is.

Amikor elindultunk a felvonulásra, akkor az irodai csapat egy része itt maradt a Patkóban, hogy előkészítse a bemutatkozókat. És amikor elkezdett nagyon esni az eső, mondtam nekik, hogy jó B terv, ifiház – annak ellenére, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy minden itt legyen a Patkóban, mert szerintem a diáknapokat itt és így kell elkezdeni, ahogy most szerencsére történik.

És amikor azon a rövid távon a Patkótól leértünk a Kossuth 20-ig, én felhívtam őket, hogy: Tudjátok mit? Nem érdekel mégis Patkó! – akkor azt láttam, hogy nemhogy akkor vitték a Patkóból be a cuccokat az ifiházba, hanem a bevitteket hordták vissza. Úgyhogy igazából nem tartok semmitől, mert tudom, hogy ha bármilyen nehézség felmerülne, akkor azt meg fogjuk tudni oldani – és ez annak köszönhető, hogy nem egyedül vagyok, hanem rengetegen vagyunk, és mindenki nagyon-nagyon jó abban, amit csinál, és mindenkinek szívügye az, hogy ez a rendezvény úgy valósuljon meg, ahogy megálmodtuk, és tényleg meseszép legyen.

A város mit érzékelhet majd a Diáknapokból?

Igyekeztünk odafigyelni arra is, hogy az idén úgy legyen a felosztás, hogy ne legyen egy napon több olyan programpont, amikor interakcióba kell lépni a városlakókkal, hanem minden napra szétosztottuk ezeket a programokat.

Hétfőn volt a Nap fia – akkor már eléggé bemutatkoztak a fiatalok a városlakóknak. Kedden, bemutatkozók és felvonulás. Szerdán lesz az Udvarhely, szeretlek – itt megint lesz kreatív része. Csütörtökön van a legtöbb meglepetésünk, de megígérhetem, hogy a csütörtöki napba is be fogjuk vonni a városlakókat. Pénteken a csapatok saját rendezvényeket szerveznek, az ismételten mindenkinek szól.

Talán a hétvége az, amikor egy picit elvonulunk, de akkor sem teljesen a világ végére, csak egy picit a város szélére, ugyanis szombaton ott leszünk a Septimia szabadidőkomplexumban, ott lesz a sportnapunk, oda is várjuk szeretettel a szurkolókat. A vasárnap lényegében egy közös nagy utómajális a Szejkén, bőven elférünk a domboldalon, nemcsak ötszáz diáknak van ott hely.

Mi lesz a legizgalmasabb?

Nem vagyok benne biztos, hogy ki tudnék valamit emelni, minden programpont valahogy másképp áll közel a szívemhez. Számomra lehet, hogy a legizgalmasabb az, hogy az SUV Cars Hargitától egész hétre kaptam használatba egy gyönyörű szép autót, és azzal furikázhatok körbe. Nyilván komoly funkciója van ennek az autónak, ugyanis mindent ezzel szállítunk, de egyébként összességében a legnagyobb suspense talán mindig az eredményhirdetés előtt van.

Hadd osszak meg egy személyes történetet. Tegnap indult a Diáknapok, de nekem a tegnap a magánéletemben olyan dolgok történtek, olyan objektív külső tényezők, amelyek miatt nem tudtam teljes mértékben a Diáknapokra fókuszálni. Egyrészt pályázatleadási határidő volt a Polgármesteri Hivatalnál, és nekünk nem volt adóigazolásunk, de lett! És négy előtt egy perccel le tudtuk adni a pályázatainkat. Szerintem ilyet még soha senki nem csinált, és nem ajánlom senkinek, nincs jó hatással az ember vérnyomására.

Ezen kívül négytől vizsgáztam a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban, ugyanis beiratkoztam egy képzésre, és pont tegnap volt a vizsga. Úgyhogy amikor a pályázatleadás, meg vizsga, meg hasonló kavalkádban mentem a SZÉK felé, hogy valahogy azt is tudjam le – mert egy picit ilyen volt, de amúgy sikerült, úgyhogy boldog vagyok –, akkor az egyetlen örömforrásom az volt, hogy azt láttam, ahogy eljöttem a központi Vekker kávézó előtt, hogy legalább száz fiatal színes pólókban szaladgál, és bár egy picit szemerkélt az eső, lelkesen olvasták azokat a feladatokat, amelyeket tőlünk kaptak, és mentek és csinálták.

Mindig, amikor azt látom, hogy ők lelkesek és őket érdekli ez az egész, ez egyformán izgalmas, és bármennyire is fura vagy nehéz helyzetben vagyok, vagy bármennyire nem tudok teljesen rájuk koncentrálni, mégis mindig feldobnak ezek az apróságok.

Az UFF-elnökeként mit tanácsolsz a fiataloknak?

Azt, hogy próbáljanak meg annyira jó kapcsolatot kialakítani a szüleikkel és a pedagógusaikkal, hogy akkor, amikor eljön a Diáknapok ideje, akkor mindenki csak mosolyogjon egyet, és mondja azt nekik, hogy menjél fiam. Mert ezek azok a pillanatok, ezek azok az élmények, amik biztos, hogy meg fognak maradni. A sikeres érettségire is emlékszik mindenki, de azért az ikonikus diáknapos pillanatokra lehet, hogy egy kicsit jobban.

Én például nem tudom, hogy miből hányast írtam érettségin, de azt tudom, hogy megnyertem az evő-ivót, és azt mindig is fogom tudni.

És egykori diáknapozóként mi a tanácsod nekik?

A nagymamájukkal is legyenek jó kapcsolatban, ugyanis ő mindig nagyon-nagyon finomakat főz és mindig nagyon-nagyon készségesen. És mindig jó illatú a mosószere, ha kimossa a diáknapos pólóját vagy pulcsiját.

Úgyhogy érdemes másokra számítani, ez nem egy egyéni dolog. Ez arról szól, hogy kapcsolatokat építsünk ki, azokat ápoljuk, és azokat a lehető legjobbá tegyük a családtagjainkkal, adott esetben a tanárainkkal, és természetesen a barátainkkal is.

Menjenek, csinálják, élvezzék és szórakozzanak, mert ezt az egész hetet azért raktuk össze, hogy nekik jó legyen.