Azért, bazdmeg, mert hiányzik az agyamnak a figyelni képes része!

Nem lusta, nem szétszórt, nem hisztis. ADHD-s. De ezt Székelyföldön nem könnyű elmagyarázni. Bekő-Fóri Zenkő története a megértés áráról.

Azért, bazdmeg, mert hiányzik az agyamnak a figyelni képes része!
Fotó: MAGYARI TÍMEA / UH.RO

Hogyan érkezik meg egy felnőtt ember – ráadásul egy székelyföldi kisvárosban, ahol a „nem szabad nyafogni, lustának lenni” kulturális alapelv – az ADHD diagnózisáig? Milyen kálváriát jelent a gyógyszerkeresés, a belső szégyen és a környezet értetlensége? És hogy jut el odáig valaki, hogy a saját nehézségeiről nyíltan beszéljen, sőt, beszélgetőkört indítson? 

Pár hete jött szembe velem egy Neuropikáns nevű, elsősorban ADHD-soknak szóló esemény a Facebookon. Félve írtam rá a szervezőre, hogy vajon ő ADHD-s-e, s ha igen, akkor vállalna-e erről egy interjút, mert már rég szerepel a felnőttkori ADHD a „majd egyszer” listámon. Belement.

Bekő-Fóri Zenkőt pár éve diagnosztizálták ADHD-val, ő mesélte el nekünk a tapasztalatait. Hausdorf Anna-Mária pszichológussal pedig szakmai szemmel jártuk körbe a témát.

Amikor felkértelek az interjúra, említetted, hogy volt egy videó, amit megnéztél, és az indította el az egészet. Mi volt abban a videóban?

Zenkő: Valószínűleg, aki a neurodivergens cipőben sétálgat, az ismeri. A hajának egyik fele fekete, a másik fele kék, és RØRY-nak hívják. Egy 35-ön túli rocksztár, és ADHD-nagykövetnek mondhatnám. 

Egyszerű, hétköznapi dolgokról mesélt. Bemutatta, hogyan néz ki például, amikor egy ADHD-s nekikezd takarítani. És akkor beszorul a szoba sarkába, és ott molyol egy puzzle ezredik darabjával, miközben a ház fut, de a puzzle-lel megvan. 

Addig én is azt hittem, ahogy szerintem sokan, hogy az ADHD az a hiperaktivitás: hogy fut, megy, rohan, verekszik, üt. De nem! Ez csak egy nagyon-nagyon pici részlete. Amikor megláttam, hogy ez a nő bemutatta az én életemet: a hol a kulcsom, a miért kevertem össze a nőgyógyászom időpontját a lányom bőrgyógyászi időpontjával, és csaptam az asztalt, hogy márpedig fogadják el, most van az időpontja – értelmet nyert minden. 

Ez volt az első olyan pillanat, amikor azt mondtam, hogy várjunk csak, ez érdekes! És utána kezdtem ezeket a videókat tudatosan keresni, és csak ezután mentem el szakemberhez. 

Szakértői szemmel

Trend vagy valós felismerés?

A közösségi média felületeken futó ADHD-tartalmak kétélű fegyverek. Egyrészt rengeteg emberhez eljuttatják a felnőttkori ADHD lehetőségét, felhívva a figyelmet egy eddig aluldiagnosztizált állapotra. Másrészt fennáll a veszélye a tünetek bagatellizálásának, amikor minden mindennapi szétszórtságra rásütik a bélyeget. 

Pozitívum viszont, hogy az információk hatására az emberek önreflektívebbek lettek, figyelnek magukra, és ha a probléma tartósan fennáll, szakemberhez fordulnak. Ez Hausdorf Anna-Mária tapasztalatai szerint nemcsak az ADHD-val kapcsolatban jellemző, hanem más mentális zavarokra vagy betegségekre is. 

Mikor érdemes elindulni, és kihez?

Ha tízből kétszer elhagyod a kulcsod, akkor valószínűleg csak időnként figyelmetlen vagy. Két tényezőt kell alaposan vizsgálni: 

  • A tartósságot: állandóan, hosszan fennállnak-e a tünetek (figyelemzavar, halogatás, impulzivitás). 
  • A funkcióromlást: komolyan akadályozzák-e a nehézségek a mindennapokat a munkahelyen, az iskolában vagy a párkapcsolatban, és okoznak-e komoly belső szenvedést (szorongást, bűntudatot).

Ha valaki gyanakszik, első körben egy pszichológust keressen fel, szükség esetén ő majd továbbirányítja. 

Mennyi idő telt el a videó és a szakember között?

Zenkő: Nagyon kevés, ha jól emlékszem. De hát ugye egy ADHD-s szájából ez nem egy jó mondat. 2023 december környékére emlékszem, hogy én akkor láttam a videót, és talán januárban már el is mentem. 

Viszont itt Udvarhelyen még annyira nem ismerik az ADHD-t. Amikor elmentem, azt mondta a pszichológus, hogy ő nem találkozott ADHD-ssal. Viszont nagyon jó fej volt a doki, azt mondta, hogy menjek haza, jöjjek vissza egy hónap múlva, és addig felkészül. Amikor visszamentem, akkor csináltatott meg velem egy tesztet. 

Ez is érdekelhet:

Itt mindannyian furák vagyunk. És itt szabad.
Kamerával, kívülállóként érkeztem Bekő Fóri Zenkő drámakörébe. De legszívesebben beálltam volna a többiek közé.

Az ADHD-nál tünetcsoportokat néznek: hogy mennyi van a hiperaktivitásból, mennyi van az impulzivitásból, mennyi van a figyelemzavarból. Ezt a három tünetcsoportot nézik, és mindegyikben megvan, hogy egy bizonyos tünetszám fölött kell legyél, hogy azt mondják, hogy ez ADHD, nem pedig hétköznapi feledékenység, stressz okozta fáradtság. 

Ezt megcsináltam, kérdeztem, hogy akkor mi a következő lépés, Udvarhelyen van-e valaki pszichológus, aki foglalkozik terápiával? Hát ő nem tudja, de megkérdezi a közös csoportban, és akkor kiderült, hogy van Udvarhelyen olyan pszichológus, aki foglalkozik. Kevés, de van. Ott is megcsináltattak velem egy tesztet.

A tesztről egy picit tudnál mesélni?

Zenkő: Tünetcsoportok vannak. Úgy van feltéve a kérdés, hogy jellemző, nem jellemző, egyáltalán nem jellemző. Állítások vannak: például mindig összekeverem az időpontokat, vagy ha dühös vagyok, azonnal felrobbanok, nagyon sokszor vásárolok számomra fölösleges dolgokat.

Szakértői szemmel

A diagnosztika

Az ADHD-nak három tünetcsoportja van: a figyelemzavar, az impulzivitás és a hiperaktivitás. 

Felnőtteknél a hiperaktivitás helyét egy belső nyugtalanság, feszültség veheti át. A figyelemzavar kapcsolati problémákat okozhat, illetve önmagával szembeni elégedetlenséget, ami szorongáshoz vezet. 

Nem könnyű elkülöníteni, hogy önálló szorongásról vagy depresszióról van-e szó, vagy az ADHD-ból fakadó szorongásról, depresszióról, sőt a borderline-nal is vannak hasonlóságok. 

A felnőttkori diagnózis felállítása komplex folyamat: klinikai interjú (DIVA), standardizált tesztek és egy retrospektív anamnézis (múltbeli visszatekintés, hozzátartozók, régebbi orvosok bevonásával – szerk. megj.) szükséges. A diagnózis feltétele, hogy a tünetek már 12 éves kor előtt is jelen legyenek. 

De ez is amúgy rohadt érdekes, mivel felnőttként az ADHD azért másképp jelentkezik, hiszen egy csomó mindent megtanultunk.

A maszkolás szót szoktuk használni erre. Takargatni. Például nagyon jól tudom, hogy egy templomban vagy színházban nem állhatok fel, és nem mehetek ki, és meg sem teszem. De érzem, hogy szeretném!

Tudok nyugton ülni, de fáj!

SZERETNÉD?

Ez a cikk a hírlevél-olvasóinknak ingyen jár! De hatalmas hírünk van: te is közéjük tartozhatsz. Iratkozz fel ingyen, és máris olvashatod!