Az élhető város: a mi filharmóniánk

Egy várost, egy régiót kulturális intézményei is élhetőbbé tesznek – a Székelyföldi Filharmónia is ennek a küldetésnek igyekszik megfelelni.

Székelyföldi Filharmónia

Egy várost, egy régiót kulturális intézményei is élhetőbbé tesznek – a Székelyföldi Filharmónia is ennek a küldetésnek igyekszik megfelelni.

A Székelyföldi Filharmóniának a magjai majd két évtizede voltak elszórva, de a megyék közötti „egyezkedés" nem úgy sikerült, hogy egy eredeti tervet sikerüljön megvalósítani – az elképzelések szerint két székelyföldi megye (Hargita és Kovászna), valamint Székelyudvarhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy önkormányzatai tartották volna fenn a zenekart, ebből végül az lett, hogy jelenleg Székelyudvarhely polgármesteri hivatala látja el ezt a feladatot.

itthon_muvelodes/fili0210

A dr. Palló Imre Művészeti szakközépiskola egykori diákjaiból kinőtt muzsikusok korábban is egy csapatban zenéltek, hiszen a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Szimfonikus Zenekara, később Palló Imre Kamarazenekar, 2001-től Kárpát- medencei Ifjúsági Fesztiválzenekar néven szerepelt az együttes, majd Székelyföldi Szimfonikus Zenekar néven léteztek és adták a jobbnál jobb hangversenyeket, koncerteket, öregbítve a város és a környék zenei hírnevét.

A fordulatra 2008-ban került sor, akkor jött létre a Székelyföldi Filharmónia, amely manapság Erdély egyetlen olyan magyar klasszikus zenekara, ami fiatal zenészekre alapoz.

Dzsesszfesztivál és új terem

A Székelyföldi Filharmónia nemcsak koncertezik, de rengeteg vendégművészt is meghív Székelyudvarhelyre – az utóbbi három-négy évre ez még hangsúlyozottabban érvényes, mint korábban, 2011-ben pedig ClassJazzFest néven dzsesszfesztivált is szerveztek, amit a tervek szerint idén is megszerveznek.

A koncerteket az udvarhelyi városháza Szent István-termében, illetve a Művelődési Házban tartják – a közeljövőben azonban a II. Rákóczi Ferenc utcai egykori moziterem is belép ezek sorába, hiszen a városi önkormányzat a művészeti iskola ügykezelésébe adta a termet, s minden bizonnyal még idén elkezdődik ennek átalakítása, alkalmassá tétele.

fo32sy9jKJI

Igen gazdag tevékenységük talán még a klasszikus zenét nem annyira szerető udvarhelyieket is becsalja egy-egy koncertre – jó példa erre a nemrég tartott különleges koncertjük, amin kizárólag filmzene-feldolgozásokat játszottak.

S hogy a hétvége se múljon el nyomtalanul: pénteken 18 órától a városháza Szent István-termében két ifjú művész, Monica Florescu (zongora) és Makcim Fernandez Samodaiev (cselló) adnak kamarakoncertet, vasárnap pedig ugyanebben az időpontban, ugyanott a világhírű Bogányi Gergely zongorakoncertjét hallgathatjuk meg (utóbbin a művész lemezeiből is vásárolhatunk).

De nemcsak ezek a koncertek lesznek februárban a Székelyföldi Filharmónia szervezésében – aki akarja, az ebben a hónapban is minőségi koncerteken vehet részt.