Az az érzés, mikor indulnál a gyerekért az oviba, de nem tudsz kiállni az utcából

Pár hete írtam egy cikket arról, hogy a város elcserélt a szenátor üzlettársával egy utat, és lelkesen írják, hogy milyen jó vásárt csináltak, mert amit kaptak, az többet ér, mint amit adtak. De közben én azt láttam, hogy egy, a város szerkezete szempontjából jó és használható összekötő útról mondtak le, több kis zsákutcáért cserébe. Hosszasan érveltem a cikkben, saját tapasztalatomból, hogy miért nem olyan jó a zsákutca.

Hogy milyen, ha bármilyen építkezés, vagy útjavítás van, és te kell vitázz a betonkeverő autó sofőrjével, hogy engedjen ki az utcából, mert időpontra oda kell érned, ő pedig hajtogatja, hogy ő még egyszer nem áll ki, mert már kétszer kiállt másokért, és most várj te egy órát, míg ő kiönti a betont. Vagy ha egy szomszéd a ház előtt az úton hagyja az autóját, és bemegy, és te dudálj, és menj be utána, kérd meg, hogy vigye el az autót, mert sietsz és késésben vagy, de ő erre kitámad, hogy miért nem tudsz türelmesebb lenni. Vagy akármikor leöntenek egy autó fát vagy kavicsot, és az félrecsúszik, és amíg el nem rakják onnan, nem tudsz kimenni az utcából. Ilyen esetekben egy két oldalról megközelíthető utca aranyat ér.

Elküldtem a cikket egy építész havernak, hogy véleményezze. Ő elmagyarázta, hogy miért jó a kis zsákutca, és milyen előnyei vannak. Például az, hogy könnyebb karbantartani a lakók által (mert a város általában tojik ezekre az utcákra), vagy hogy csendesebb a környezet, mert nincs áthaladó forgalom. Ezért általában mindenki zsákutcában szeretne élni. Az érveit elfogadtam, végül az anyagot meg sem jelentettem.

De most úgy hozta a sors, hogy ismét arról kell mesélnem, hogy megszívtuk, hogy zsákutcában lakunk.

A dolog úgy kezdődött, hogy én reggel elvittem a gyerekeket ovi-suliba. Még semmi jele nem volt annak, hogy fel fogják túrni az utcánkat. Tudtuk, hogy a szemközti utcában gázt vezettek, oda ki is írták pár nappal azelőtt, hogy vigyázzanak a lakók, mert később nem lehet majd behajtani. Hozzánk nem írtak ki semmit.

Délben az asszony indult volna Bambu fiunkért az oviba. S mikor kiment az utcába, akkor látta, hogy innen még gyalog is nehezen tudna kimenni, nem hogy autóval.

Nagyon feldühödött a kicsi drága, odament a munkásokhoz és leüvöltötte a fejüket, hogy hogyan képzelték el, hogy ezt megcsinálják, anélkül, hogy szólnának. Szegény munkások védekeztek, hogy hát ők végigmentek az utcán, és ahol mozgást láttak, ott szóltak. De ez csak olaj volt a tűzre, mert az asszony még jobban felháborodott, hogy ő otthon volt az előző napokban végig, és nem jött senki bekopogni.