Vélemény
Magyar Csernobil
Akkora, hogy a Holdról is látszik. Negyven évvel ezelőtt is azt tették, amit napjainkban: látták, tudták, és hazudtak tovább.
Vélemény
Akkora, hogy a Holdról is látszik. Negyven évvel ezelőtt is azt tették, amit napjainkban: látták, tudták, és hazudtak tovább.
óvatos kaktusz
Támogató vers Pártunknak és Vezérünknek, ezekben a nehéz időkben.
Vélemény
A szavazatunk arról is szól, hogy van-e kire számítsunk a nagyvilágban, jó helyre gurulnak-e a forintok, és hogy mennyire szólnak bele az életünkbe – Magyarországról.
Vélemény
Levelét, melyben nyíltan a részvételemet és burkoltan a támogatásomat kéri a magyarországi választásokra, megkaptam.
Vélemény
Tíz lépésben mutatjuk, hogyan vidd véghez népnyúzó terveidet anélkül, hogy le kelljen mondanod. Sőt, akár jól jöjj ki a helyzetből.
Kultúra
Az udvarhelyi zsidó lány történetén keresztül nemcsak a múltról, hanem a jelenről is sokat tanulhatnak az új generációk.
Vélemény
Például súghatná azt, hogy ne csináljunk hülyét magunkból, és másokból se.
óvatos kaktusz
Benyomások és kérdések az első erdélyi Tisza-táborról.
Vélemény
Bár volt némi elképzelésem, hogy mi várhat rám Kárpátalján, azért értek meglepetések. Főleg kellemesek.
Vélemény
A zsidó-arab háború okairól, következményeiről és a béketeremtés nehézségéről, egy izraeli látogatás tapasztalatai alapján.
Vélemény
A két szomszéd, Ion és János kalandjai az elmúlt 35 évből, a suszterkirály bukásától az aranyszájú varázslók felbukkanásáig.
Vélemény
Még meddig lehet mindent egy, szélső lapra feltenni? Mi lesz, ha egyszer elfogy a szerencse?