Meghalt Tusványos! Éljen Tusványos?

Tusványos 2026-ban úgy csinál, mint az erdélyi magyarság jelentős része: mintha mi sem történt volna idén április 12-én, azaz bő három hónapja Magyarországon. Mintha Orbán Viktor és a Fidesz még mindig hatalmon volna, legalábbis úgy várják és fogadják őket, mint a nemzet örökös kormányát, zászlóval és szívvel, az aktuális magyar kormányt pedig tekenővel. 

Értem én azt, hogy egy ekkora rendezvényen már jóval a választások előtt le volt zsírozva minden, és most hirtelen nem lehet átállni, mint a románok a világháborúban, de azért a jövőre nézve ideje volna elgondolkodni rajta. 

A saját érdekünkben.

Bezzeg az én időmben, Tusványos még az a hely volt, ahol az erdélyi, a magyarországi és a román kulturális, tudományos, civil és politikai elit találkozott, vitázott, megbeszélte közös dolgait a nyilvánosság előtt, és mi egyik sátortól a másikig futottunk, hogy elcsípjünk egy-egy izgalmas előadást, beszélgetést, amit sehol máshol nem lehetett akkoriban élőben. 

Mondhatjuk azt is, hogy volt Tusványosnak egy exkluzivitása, ahol egymást triggerelték a politikusok meg a kutatók is, és az egypluszegyből mindig több lett mint kettő. 

Kamaszkoromtól, 2004-től tíz évig jártam minden évben Tusványosra, ezért az exkluzív közéleti és tudományos tartalmért, na meg az esti ingyenes koncertekért, és még néha – az ellenzéki – Orbán Viktort is meghallgattam.

Aztán jött 2010 és lassan, de biztosan, megváltozott minden. A kétharmados felhatalmazást meg az RMDSZ-szel való megbékélést Orbán és a Fidesz úgy értelmezte, hogy többé nincs itt Erdélyben szükség semmilyen vitára, de még párbeszédre se. Hadd ömöljenek a forintok meg az illiberálisnak keresztelt, mindenellenes propaganda: migránsozás, sorosozás, genderezés, ukránozás, fajkeverés és bajkeverés – határok és korlátok nélkül. 

Ehhez első sorból tapsolt egy évtizeden át a teljes erdélyi politikai képviselet, a közpénzen felfújt vállalkozók, és ehhez asszisztált a lefizetett erdélyi magyar sajtó, miközben a független és kritikus hangokat 

szép lassan kizárták, nem hívták. 

Vagy inkább maguk határolódtak el, nevüket és arcukat nem adva egy toxikus pártrendezvényhez, amely egyre távolabb került az eredeti koncepciótól: diáktábor helyett rajongótáborrá, szabadegyetem helyett propagandagyárrá vált. 

Az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek, egyházak, vállalkozások pedig egyszerre lettek ennek a függő viszonynak a kiszolgálói és a kiszolgáltatottjai, haszonélvezői és áldozatai. Tusványos a Fidesz nyári bálja lett, ahova a Pestről leszálló nagyurak népfürdőzni járnak, meg egymás vállát veregetni, és mindenki az ő nótájukat húzza – leszámítva egy-két bátor zenészt, akit többet nem is hívnak.

A hírek szerint nem volt ez különösen másképp idén sem: Orbán és a Fidesz részéről ment szépen tovább az ellenségképzés, a bűnbakkeresés, a nagyotmondás; a szembenézés pedig abban merült ki, hogy a fiatal demokraták bizonyára kiöregedtek, és nem tudnak az új generációk nyelvén, ezért vesztették el a választást. 

Még szerencse, hogy itt van Erdélyben a magyarság szívcsakrája, és itt mindenki tudja, hogy ők mekkora hazafiak, mekkora keresztények, és hogy 

mily méltatlanul bánt el velük a balsors! 

Az RMDSZ és a többi csatlós meg ott statisztált, bólogatott és hümmögött, nehogy megsértse a régi nagyurakat, de csak óvatosan nyilatkozva meg tapsolva, nehogy magára haragítsa az újakat.

A kevesek közé tartozik Toró T. Tibor néppártos főszervező és Bárdi Nándor független kisebbségkutató, akik ki merték nyíltan mondani, hogy a király meztelen, egy korszak lezárult – ha tetszik, ha nem. Hogy ezt a Fidesz-monopolt ideje megtörni, a narancssárga csuhát ideje levetnie Tusványosnak és vele együtt az oly büszke és hű erdélyi magyarságnak is. 

Ledobni ország-világ előtt annak a stigmáját, hogy kisebbségként másfél évtizedig kiálltunk egy kisebbségellenes, másságellenes elnyomó nemzetállami rezsim mellett. 

Ez színtiszta önsorsrontás, amiből elég volt. 

Azt kívánom, hogy ennek a felismerésnek legyen már jövőre foganatja és következménye. 

Hogy merjünk kilépni a fojtogató ölelésből, és vegyük a kezünkbe, hogy kit hívunk meg haza hozzánk, Erdélybe. Inkább legyen fapadosabb a tábor, de a jó bulin túl is legyen értelme visszatérni Tusványosra: a régi jó vitákért, az inspiráló előadásokért, a kellemes társaságért. 

Legyen Tusványos újra az a hely, ahova nem azért jó menni, mert mindenben egyetértünk, hanem mert meg tudjuk beszélni azt, amiben nem, és nem valami ellen, hanem valamiért, valami mellett állunk ki. Mert nem attól leszel igaz magyar, hogy megveted a többi nemzetet vagy és EU-t. 

És nem attól leszel jó keresztény, ha utálod a muzulmánokat, a zsidókat és a melegeket. Legyen hát 2027 Tusványosa egy új kezdet az erdélyi magyarság számára is.