Akkor jó a szett, ha melegnek néznek?

Rendszerint hallok olyan mondatokat, amelyek arról szólnak, hogy hogyan öltözködnek a mai fiatalok. Kritizáljuk, bíráljuk, vagy épp csak értetlenül nézzük őket, pedig mondhatni nem ők találták fel a spanyolviaszt: a 2000-es évek divatlapjaihoz képest semmi új, megbotránkoztató dolog nincs. 

Ami viszont változott, az a tudatosság. A legtöbb lányon cleangirl makeup: vékony réteg alapozó, enyhe szájfény, szempillaspirál, szépen ívelt szemöldök, overnight curls. Rengeteg szépséggel kapcsolatos információ áll a rendelkezésükre az interneten, és ez meg is látszik rajtuk, pontosan tudják, hogy mit hova és miért. Nincs már meg a 10-20 évvel ezelőtt tinédzserekre jellemző kuszaság, sokkal összetettebb a kinézetük. És nem csak a lányoknak, hanem a fiúknak is. Nem félnek formáktól, nem félnek színektől, a diáknapos szervezőknek például rózsaszín a pólójuk és rohadt jól hordják őket.

Maradjunk annyiban, hogy voltak már a történelem során ennél sokkal megbotránkoztatóbb divatok, mégis vannak szettek, amik láttán a nagymamák keresztet vetnek a Patkóban. De vajon miért hordják azt, amit? Vajon miért fontos egy lánc vagy egy túlméretezett póló? Hogyan válik a divat politikai állásfoglalássá egy kisvárosban, ahol egy bővebb szárú farmer után már a nemi hovatartozásodat firtatják? Diákokkal beszélgettünk az önkifejezés szabadságáról és arról a láthatatlan harcról, amit az utca emberével és a saját szüleikkel vívnak nap mint nap.

A modern művészet, amit magunkra öltünk

A beszélgetések során gyorsan kiderült, hogy a mai fiatalok számára az öltözködés nem csupán arról szól, hogy ne fázzanak. Ez az önkifejezés legegyszerűbb formája — ebben minden megkérdezett egyetért. Edvin szerint ez a modern művészet: „szerintem manapság az öltözködéssel próbálják az emberek kimutatni azt, hogy mi is van nekik belül, mint régebb a festészettel: ami bennük volt azt lefestették, most úgy érzem én, hogy ugyanez történik csak az öltözködéssel”.

Anna szerint a mentális állapotot is fel tudja dobni: „ha jó a fittem, akkor a kedvem is jó.”

Mi menő és mi a ciki?

De miből is áll ez a „fitt”? A városi divat jelenleg két éles táborra szakad a diákok szerint. Az egyik oldalon a „baggy” (bő) stílus áll: óriási nadrágok, amikben „repülni lehet”, kiegészítőkkel halmozva. A másik oldalon a „roadman” vonal: sportos, márkás melegítők (Nike Tech Fleece), pufi mellények és oldaltáskák. Utóbbiba olyanok is belekóstoltak, akik most a baggy-tábort erősítik, talán azért kap ez bőven kritikákat. Lacika szerint „ha az ember roadmannek öltözködik, akkor viselkedjen is úgy, és tudja azt a stílust hozni, mert hogyha csak az öltözkedése van meg, az még nem elég.”

A nosztalgia is nagy úr: Dávidnak a 90-es, 2000-es évek divatja tetszik, ez jól össze is foglalja, hogy milyen darabokra kell számítani. A felsők tekintetében vegyes az ízlés: van, aki a bő szabást, van, aki a szűket szereti, van, aki a croppolt darabokra esküszik, más szereti, ha „ápol és eltakar”. A cipőkre, kiegészítőkre kevesen térnek ki: de szinte mindenki sportcipőben van. Ágnes a kis méretű táskákat emeli ki, akár nőiesebb, akár maszkulinabb a fazon — de nincs ezzel egyedül, a legtöbb fiatalról aprócska táskák lógnak. A lány kiemeli a napszemüvegeket is, akár csak hajpántként is szereti őket viselni. Ebből főleg hosszúkás darabokat látni. Ágnes említi még a bandanákat is, de ez nem tűnik tömegkiegészítőnek, pár fiatalról lóg csak. Gyakran társul láncokkal és sűrű ékszerezéssel. 

A nadrágok tekintetében szinte mindenkinek a baggy a favorit, de vannak olyanok, akiknek ez sok, valahol a szűk és a bő között próbálnak meg belőni egy vonalat, és így lyukadnak ki az elegánsabb trapéznadrágoknál vagy a mom jeansnél. A skinny jeans-t pár évvel ezelőtt az egész internet koporsóba kényszerítette, azonban az utóbbi években néha-néha kikívánkozik onnan. A diákok szerint ez ciki kategória, kényelmetlennek tűnik számukra, és nem is érzik úgy, hogy jól állna rajtuk. Egyetlen diák látja benne a fantáziát. Anna szerint nagyon óvatosnak kell lenni vele, de ha ügyesen „stylingoljuk”, akkor ez is jól tud kinézni: mondjuk egy hosszúszárú csizmával, elegánsabb felsővel, ballonkabáttal elég menő tud lenni. 

Persze a globális trendeknek van egy sajátos, helyi íze is. Hogy egy szett mitől lesz „udvarhelyi”, arra különböző elméleteik vannak a diákoknak. Sarolta szerint a skinny jeans és a Guess póló. Ágnes szerint a városunkat messziről fel lehet ismerni: „Vásárhelyen meglátok a plázában valami fleece fiteseket, és már jönne reflexből, hogy köszönjek, mert biztos udvarhelyiek.” Sarolta szerint ez „nagyon gatya”, Edvin is kiemeli a Nike Tech Fleece-t, kiegészítve a sort a Nike oldaltáskákkal és a csillogó pufikabátokkal, mellényekkel, úgy néznek ki, mint a „kukászsák”, annak ellenére is, hogy virít rajta a Moncler vagy Burberry logó. 

A Patkótól a Vekkerig: Stílusszigetek a városban

De Udvarhelyen belül is vannak különbségek. A helyszín tehát meghatározza a stílust: Dávid azt vette észre, hogy a Patkóban a fiatalok sokkal inkább öltözködnek elegánsan, ő szentegyházáról van, ott nem nagyon megy ez. Nem lát például a mindennapokban inget vagy posztókabátot embereken. Dávid kávézók, bisztrók szerint csoportosít: a Party Bistróba, a nem rég bezárt Grébenbe a rockerek járnak, a Vekkerbe meg kávézókba pedig azok, akik elegánsabban, letisztultabban öltözködnek. 

A kérdés már csak az, hogy mennyire tartunk lépést a világgal. Hogy világviszonylatban milyen Udvarhely divatja arról megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint már akkora a közösségi média hatása, hogy itt is olyanok a szettek, mint a TikTokon, Instagramon vagy Pinteresten, amik egyébként a legtöbb fiatal inspirációs forrása. Anna szerint itt is vannak „valid fittek, amik tényleg olyanok, hogy meg nem mondanám, hogy udvarhelyi a gazdájuk”. Dorka szerint azért még van mit fejlődni: „ha elmegyek egy nagyobb városba, akkor több ilyen szabadabban és extrábban öltözködő fiatallal találkozok. Úgyhogy úgy érzem, hogy még ez a szabadság annyira az udvarhelyi fiataloknak nem megy.” Timi, Tamara és Bíborka arról számolnak be, hogy amikor megjelenik egy új trend, akkor még furcsán nézik az emberek a kisváros utcáin, kell mindig idő, amíg több lesz belőle és megszokja az emberek szeme, így volt ez a trapéz nadrágokkal is. 

Címkék, kutyaláncok és bántások

Ez a lassú elfogadás azonban sokszor ítélkezésbe csap át. Sarolta éles kritikát fogalmaz meg:

„Szerintem Udvarhelyen az emberek vagy nem adnak, vagy nem mernek adni az öltözködésükre. Aki egy kicsit is kihívóban öltözködik, azt általában megszólják azok, akik nem találják a stílusukat, és nem tudnak úgy öltözködni, vagy egyszerűen nem tetszik nekik az, amit látnak a másikon. Viszont én azt látom, hogy azok, akik mernek úgy öltözködni, azok kicsit el vannak nyomva a stílusuk miatt. Tehát, hogy mindig címkézve vannak, hogy jaj, alter, vagy jaj, hippi vagy jaj, nem tudom mi. Csak azért, mert egy kicsit fel meri vállalni önmagát. És ezeket a szólásokat azok által kapják, akik meg nem merik felvállalni magukat.”

Ágnes gyorsan alá is támasztja, amit Sarolta mondott, felidézve egy fájdalmas emléket:

„Hatodikban én Gimis voltam. Tudni kell, hogy 1–8.-ban a Gimibe mindig az ilyen gazdagok s az ilyen nagy gallérral rendelkező emberek mennek.

És én hatodikba kezdtem el kicsit ebbe a rockosabb irányba így ténylegesen elmozdulni. Azelőtt is tetszett, de akkor kezdtem úgy megbátorodni. És az egyenruhámra raktam egy ilyen nadrágláncot. Nem volt vastag, egy elég basic darab volt. Viszont én azt nagyon nagy dolognak éreztem, és nagyon jól éreztem magam, hogy az ott volt. Oké, hogy a tanárok megszólták, viszont az osztálytársaim elkezdtek úgy hívni, hogy kutyalánc, amit így nem igazán értettem. Volt, hogy megfogtak, és a lánccal visszahúztak. Akkor rosszul esett, de olyan büszke vagyok magamra, hogy azok után is, amúgy főleg mikor kikerültem nyolcadikba onnan, folyamatosan fejlődött a stílusom. Most már úgy érzem, hogy behoztam a lemaradást, amit ott az egyenruha és az elnyomás hátráltatott.”

Akkor jó a fit, ha azt mondják rád, hogy buzi vagy!

Ágnes esete nem egyedi. Nem ő az egyetlen, akit bántottak, kritizáltak már az öltözete miatt a családban, iskolában, utcán. Szinte mind beszámolnak hasonló sztorikról. Van, aki kacag rajtuk, de olyan is akad, akin látszik, hogy bántónak érezte a helyzetet. 

Lacika például egy full Adidas-szettre kapta meg, hogy „te úgy nézel ki, mint egy orosz maffia, te a közelemben ne gyere”. 

Annát is nevezték már bohócnak meg hasonlóknak. Egy ikonikus mondat, ami megmaradt neki: „Pogánynak  jól áll ez a stílus, de neked nem, engedd el”.

Van olyan, akinek megszabják, hogy mit vehet fel családi rendezvényekre, hogy „ne szégyenítse a családot”. 

Dávidnak az anyukája tesz mindig megjegyzést a nadrágjára. Ő szeret seggingelni, ami annyit tesz, hogy a nadrág kicsit lennebb van tolva, mint amennyire kéne legyen. Amikor jönel otthonról, gyakran az ablakból utánaordítja, hogy húzza fel a nadrágját.

A leghevesebb reakciókat azonban egyértelműen a bőszárú nadrágok kavarják. Árpádot az apukája nevezte tongyónak, de ez a jobbik eset. Gyakran azoknak, akik ezt viselik, a nemi hovatartozásukat is megkérdezőjelezik. Az egyik megszólaló arról számol be, hogy tőle az egyik tanár kérdezte meg órán, hogy akkor meleg-e, a szülei szintén. Olyan is akad, akinek az édesanyjából váltott ki heves érzelmeket a bőszárú nadrág: „anyu elkezdte így rángatni konkrétan a nadrágomat, hogy én ezt vegyem le, mert hogy ez hogy néz ki rajtam, majd rámcsapta az ajtót”. 

Edvin is arról számol be, hogy gyakran mondják a meleg jelzőt azokra, akik bő ruhákban járnak. Ő látott egy mondást a közösségi médián, ami szerint, „akkor igazán jó egy outfit, ha azt mondják rád, hogy buzi vagy”. Ő bóknak veszi, és visel, amihez épp kedve szottyan. Anna is hasonlóan lazán áll a helyzethez: „akkor jó a fit, hogyha megbámulnak az úton, mert nem minden nap látnak ilyet.”

Az ember a nadrág szára mögött 

Hogy hova vezet ez az út? Anna szerint nem ártana az iskolákba valami, ami arról szól, hogy jobban elfogadják egymást a fiatalok, vagy mit lehet tenni akkor, ha valaki kritizál a kinézeted miatt. Dorka szerint a szülőkkel is fontos leülni, és beszélni erről a témáról: a fiataloknak fontos, hogy kifejezzék magukat, hogy amikor belenéznek a tükörbe, egy olyan képet lássanak, ami tetszik nekik. „Ez sokkal többet jelent nekünk, mint amennyit a felnőttek gondolnak.”

Lacika a nehézségektől függetlenül is szerencsésnek érzi magát, hogy egy olyan korban élhet, amikor a fiatalok végre aszerint mernek öltözködni, amilyenek valójában. Mert bár a ruhák változnak, a vágy, hogy önmagunk lehessünk, örök. Talán ideje lenne nekünk is levenni a szemellenzőt, és a nadrág szára vagy a kutyalánc helyett arra az emberre figyelni, aki benne van — mert lehet, hogy épp egy olyan belső szabadságot próbál megélni, amire mi, felnőttek, egész életünkben csak vágytunk.