Aki bújt. Aki nem.

Sziasztok! Itt az uh.ro hétvégi hírlevele, benne az elmúlt hét legizgibb, legfontosabb és legbotrányosabb témájával. 

Aki bújt. Aki nem.
A kiemelt kép a Gemini segítségével készült, a következő prompt alapján: Szia, szeretnék egy olyan 4:3-as képet, ahol Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere egy hálószobában fekszik az ágyban, mellette Antal Lóránt szenátor benyit egy szekrénybe, ahol egy férfi áll megijedve félmeztelenül. Mindezt Pixar stílusban.

Az emberi jogok demokráciájának szószólói imádják a politikát az „együtt-lét” színhelyeként definiálni. Közben megfeledkeznek arról, hogy senki sem vágyott úgy a németek „együtt-létére”, mint Hitler, írja Badiou az Etika, Tanulmány a rosszról című könyvében. Majd hozzáteszi,

a politika identitást teremt:

„Legyél olyan, mint én, és akkor tiszteletben fogom tartani a másságodat!”

Azok, akik a rendszerváltás előtt születtek talán még emlékeznek az RMDSZ hatalmas esernyőjére, ami alá még Tőkés László is befért egy kampány erejéig. A többieknek mutatom, mire is gondolok:

Azóta látszólag sok minden változott. 

De a hatásmechanizmusok maradtak.

Emlékszem, hogy az év elején Emőke és Ufó egy kicsit enerváltan érkeztek egy tanácsülésről a szerkesztőségbe. Zavarta őket, hogy az RMDSZ Székelyudvarhelyen annyira túlnyerte magát, hogy az igazán fontos döntéseket zárt ajtók mögött hozzák meg. A tanácsüléseken már csak katonás kézemelgetéssel szúrják ki a városlakók szemét.

Nyugi – motyogtam inkább csak magamnak –, a türelem törésvonalakat terem. Ahol nincs cirkusz, ott a kenyér is elfogy előbb vagy utóbb. Ezt minden valamire való politikus tudja. Csak sajnos – most kedves leszek – Hargita megyében nem sok ilyen akad.

Ezért nem is nagyon lepődtem meg, amikor a Facebookon szponzorált bejegyzésként szembejött velem Antal Lóránt szenátor bili borogató kisvideója. Itt megnézhetitek:

0:00
/2:59

A videó forrása: Antal Lóránt Facebook oldala. A borítókép a Gemini segítségével készült.

 A figyelmetlenek számára akár még furcsa is lehet, hogy épp Lócinak fogyott el először a türelme. És talán még érthető is lenne, hiszen miután Biró Barna Botond a frissen vásárolt gumicsizmájában zseniálisan kézben tartotta a Parajdon zajló eseményeket, Antal Lórántnak kellett az emberek elé kiállni, és több órán keresztül nyugtatni őket. 

És az utóbbi időben az uh.ro sem volt túl kedves vele. Nem elég, hogy miattunk kellett a kampány közepén átöltöznie, azt sem hagytuk neki, hogy felhőtlenül ünnepeljen az Udvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő út átadóján. Pedig nem is ő tehetett róla, hogy a pénz nem fért össze a józan ésszel.

Szóval azon se csodálkoznék, ha valóban elfogyott volna a türelme. 

Mondjuk, az kicsit árulkodó, hogy a videó a Star rádióban készült, és a Star rádió nem arról híres, hogy kérdésekkel provokálna. Főleg nem Antal Lórántot. És az sem meggondolatlan kirohanásról árulkodik, hogy a Facebookon szponzorált bejegyzésként jelent meg. 

Sokkal inkább arról lehet szó, hogy Antal Lóránt – vérbeli politikusként – tisztában van azzal, hogy cirkusz nélkül a kenyér is elfogy előbb vagy utóbb. Ezért úgy döntött, hogy kinyitja a zárt ajtókat, forró vizet önt a kopaszra, hadd hulljon a férgese.

De nézzük miről is van szó a videóban, és az, amiről szó van, az – értelmezésem szerint – mit is jelent valójában.

Ez a hírlevél az előfizetőknek és a hírlevél-feliratkozóknak ingyen jár. Ha szeretnéd elolvasni, akkor iratkozz fel te is a hírlevélre.