A lepel alatt: 381 név a kapualjban
80 év csend után állandó Holokauszt-emlékművet avattak Székelyudvarhelyen. Kattintson és leplezze le a múlt egy darabját!
Székelyudvarhelyen sokáig csend övezte a múlt ezen szeletét, aztán 2019-ben valami megmozdult: megemlékezést szerveztek a deportálás 75. évfordulójára. Később Fecső Zoltán filmet készített a székelyudvarhelyi zsidóság történetéről, Ahogy az óra jár címmel, aminek apropóján interjút is készítettünk a rendezővel.
És ma május 19-én, kedden a Márton Áron téri református iskola boltíves kapualjában felavatták Berze Imre szobrászművész állandó Holokauszt-emlékművét, amelyet a megemlékezés végéig lepel borított.
Három olyan gondolatot és történetet emeltünk ki az avatásról, amely segít megérteni, mit rejtett a lepel.
A dal, aminek csak a címe maradt ránk: Dávid Béla története
A megemlékezésen a dr. Palló Imre Művészeti Líceum diákjai egy különleges zeneművet adtak elő. A dal egy udvarhelyi zsidó bőrkereskedő fiának, Dávid Bélának állít emléket, aki szabadidejében zenét komponált. Ahogy Szakács–Paál István polgármester emlékezett:
„A deportáláskor gyenge fizikuma miatt munkaképtelennek minősítették. Sorsáról csak annyit tudunk, hogy nagy valószínűséggel már az érkezésekor a gázkamrák egyikébe került. Családja emlékezete szerint a budapesti rádió egykor bejátszotta a Nagypelyhekben hull a hó című dalát. Ebből a dalból mára csak a cím maradt ránk. A diákok alkotása azt jelenti, hogy az utókor képes a történelem nyílt sebeit nem feledéssel, hanem művészettel gyógyítani.”
„A nevek eltörlésével a méltóságot vették el”
Dr. Miklós Zoltán múzeumigazgató beszédében rávágott arra a fájdalmas pontra, amivel a városnak szembe kell néznie: 80 évvel ezelőtt Székelyudvarhely közösségéből 380 embert ragadtak ki és küldtek a halálba. Berze Imre alkotása, amely a dávidi kőtáblák szimbolikáját és a remény kék színét ötvözi, ezt a hiányt próbálja szublimálni, valahogy kézzelfoghatóvá tenni. Ahogy a múzeumigazgató fogalmazott:
„A legtöbb köztéri alkotásunk talapzatra van állítva, tiszteletet parancsol. Ez az alkotás alázatra tanít ebben a kapualjban. Azok az emberek, akik áthaladtak Auschwitz kapuján, elveszítették a nevüket, dehumanizálták őket, és csak egy szám lettek. Imre ezzel az alkotással visszahozta mindenkinek a nevét, hogy olvasható legyen. Visszahozta az emberséget, mert az az ember, akinek nincs neve, elveszítette a méltóságát.”
Az unokák, akik már nem ismerhették a nagyszüleiket
A rendezvényre Izraelből érkeztek udvarhelyi származású leszármazottak. Köztük Jakabovics György, akinek nagyszülei egykor a városháza melletti épületben laktak, de a deportálás után már soha nem térhettek haza Székelyudvarhelyre. Most így szólt az ünneplő tömeghez.
„Ez az emlékmű számunkra egy nagyon fontos és nem magától értetődő dolog. A ti közösségetek, amely bátran szembenéz a múltjával, a zsidóság szörnyű sorsával, és kész felelősséget vállalni, megérdemli a megbecsülésünket. A kövekbe bevésett nevek a mi nagyszüleink, testvéreink, rokonaink és barátaink nevei. Soha nem felejtjük el őket.”
Hang a boltív alatt
Az esemény dátumának kiválasztása nem volt véletlen: május 19-e Golden René születésnapja. A Székelyudvarhelyen született asszony 14 évesen látta meg Auschwitz-Birkenau főkapuját, túlélte a holokausztot, és pontosan az avatás napján töltötte be a 96. életévét.
Miközben a megemlékezés végén a polgármester, az alkotó és a leszármazottak közösen leleplezték Berze Imre alkotását, a boltív alatt a Székelyföldi Stúdió Egyesület René története című dokumentumfilmjének hanganyaga volt hallható. Az ő hangja és a falra vésett 381 név mostantól mindennap figyelmezteti a kapualjon áthaladó udvarhelyieket.
Az emlékmű ezentúl állandó helyszíne lesz a székelyudvarhelyi holokauszt-megemlékezéseknek.
