Miért dobjuk a lábunk elé a banánhéjat?

Huszonöt kellene – felelte egy kis gondolkodás után Munk Veronika, a Denník N innovációért és új piacokért felelős igazgatója, arra a kérdésemre, hogy ha ő indítana egy új online újságot, akkor hány újságíróra lenne szüksége ahhoz, hogy a projekt középtávon életképes legyen.

Veronikával Szófiában találkoztam a Thomson Foundation mesterkurzusán, ahol a független média számára nélkülözhetetlen fenntartható üzleti modelleket tanulmányoztuk. Próbáltunk szakítani a jól bejáratott sablonjainkkal.

De mire kell ennyi ember? 

Például arra, hogy a hírszolgáltatás is rendben legyen, ugyanakkor a hátterező, elemző, tényfeltáró anyagokról se kelljen lemondani, és a YouTube csatorna is frissüljön.

És ehhez kell még egy kiadó igazgató, aki a pénzügyekért is felel, meg minimum egy értékesítő/marketinges, aki jó esetben nem csak a reklámhelyeket értékesíti, hanem a tartalommarketinget is vinni tudja, és alkalmanként a közönségtalálkozókat és eseményeket is megszervezi.

Az aktuális romániai bruttó átlagbér jelenleg 9.900 lej körül mozog, amire még rá kell számolni a munkáltatói adót, így egy alkalmazott összesen nagyságrendileg 2.000 euróba kerül havonta.

Egy 25+2 fős szerkesztőség esetében csak a bérek és járulékok 54 ezer euró körül mozognak. 

Persze csak akkor, ha olyan újságot akarunk csinálni, amire megéri előfizetni. Mondjuk havonta 5 eurót. Csak kellene hozzá 11.000 ember.

Hogy könnyebb legyen elképzelni elárulom, hogy ez a 11.000 ember az körülbelül a Romániában élő 24 és 55 év közötti magyar lakosság 5 százaléka. 

5 százalék csak megengedheti magának, hogy havi két speciality kávé árát kifizesse független médiára. Nem?

Valószínű, hogy igen.

És még azt is el tudom képzelni, hogy ki is fizetné, ha lenne egy olyan portál, amelyet 25 jól felkészült újságíró készít, ami friss és ropogós lenne, mint egy üde francia saláta, ugyanakkor a mélységről sem kellene lemondania.

Csak hát az a helyzet, hogy jelenleg Erdélyben nincs egy olyan független média műhely sem, amelyik 25 jól képzett újságírót foglalkoztatna egy tartalom stratégia és egy agenda mentén. 

Sőt félek, ha a Transtelex, az Átlátszó Erdély, a Miközöd és UH.ro alkalmazottainak a számát összeadjuk akkor sem jön ki a 25 ember, hiszen ezek mind öt-hat fős média butikok, kisebb vagy nagyobb holdudvarral.

Hat fővel meg nehezen lehet olyan újságot csinálni, amihez minimum 25 ember kellene. 

De azért időnként ezek a szerkesztőségek megpróbálták. Hiszen mind a négy szerkesztőség alapvetően küldetésvezérelt újságírást csinál, és a küldetésvezérelt újságírók egyik alaptulajdonsága az önkizsákmányolás, ami általában gyors kiégéshez vezet. És ki akarna olyan cikkekre előfizetni, amelyeket frusztrált és kiégett újságírók írnak.

Én nem. És te?

De ha nem szeretnék frusztrált és kiégett újságírók mocsárszagú cikkeire előfizetni, akkor miért gondolom azt, hogy egy öt-hat fős szerkesztőség képes hatékonyan és fenntarthatóan olyan újságot működtetni, amihez minimum 25 emberre lenne szükség?

Miért szeretek ennyire a saját banánhéjamon elcsúszni?

*

Kicsi pénz, sok-sok stílus.

Sokáig ez volt a Kukker.ro – az első erdélyi videómegosztó – és a manna.ro élményportál szlogene.

Mivel soha senki nem tanította meg, hogyan kell a médiával/ból pénzt csinálni, ezért csak azt tudtam kitalálni, hogyan kell rá szerezni. És úgy gondoltam, ha a médiaprojektekre elköltött pénzt sikerül azoknak a fájdalomküszöbe alatt tartani, akiktől a pénzt szerzem, akkor sikerül túlélni.

Ennél nagyobb hülyeséget nehezen lehetett volna kitalálni.

Ez onnan is látszik – egyrészt –, hogy jelenleg sem Kukker sem a Manna nem létezik. 

Másrészt, miközben a pénz forrásának fájdalomküszöbére fókuszáltam, nem vettem észre, hogy önkizsákmányolásra kényszerítem azt a csapatot, amelyik magát az értéket teremtette. Azt az értéket, ami miatt az UH.ro a mai napig létezik.

Mindezt akkor értettem meg, amikor a Hotnewson elolvastam a Tomas Bella-val készített interjút. 

Minden 5-10 fős szerkesztőségben dolgozó kollégának ajánlom. Hátha kevesebb banánhéjat dobunk majd a saját lábunk elé.

*

Pár hete az Átlátszó Erdélyes kollégákkal megnéztük Bécsben a hanyatló nyugatot, és közben hazahoztuk a Media Blend Hackathon egyik díját. Szabó Tündét idézve: eladtuk nekik a szegénységet. 

Sajnos nem az egészet.

Azért itthon marad még belőle bőven.

A Media Blend Hackathon egy szimulációs játékkal kezdődött, ahol összekeverték négy csapatba a jelen lévő tíz szerkesztőség tagjait, és a munkaköröket is megváltoztatták. Az volt a feladatunk, hogy krízishelyzetekben hozzunk olyan éles döntéseket, ahol figyelni kellett mind a cash-flowra, mind a hírnévre, mind az elérésre.

Érdekes volt megfigyelni, hogy kik azok, akik a makulátlan hírnévért cserébe beáldozzák az anyagiakat. De természetesen a fordítottjára is volt példa, amikor egyik vagy másik pénzügyi igazgató egy kis plusszért cserébe nyugodt szívvel mondott le a hírnévről, amivel természetesen középtávon tetemes pénzügyi kárt is okozott a kiadójának.

Azt is érdekes volt testközelből látni, ahogyan a Hackathon alatt átformálódott az Átlátszósok szemléletmódja, ahogyan újrapozicionálták az értékajánlatukat, és ahogyan elkezdték egyre inkább megvalósíthatónak tartani azt, hogy a pályázati források mellé növeljenek egy másik bevételi lábat is, már csak azért is, mert a pályázatokon nyugvó láb újabban egyre bizonytalanabb.

Mindezt úgy csinálták, hogy közben a fennmaradásért küzdenek, hiszen már csak egy hónapra elég pénzük maradt.

Hogy mit veszít az erdélyi magyar közösség azzal, ha megszűnik az Átlátszó Erdély, az majd kedden kiderül a Transtelex által szervezett Dialógon. Menjetek el minél többen, hadd érezzék, hogy fontosak számunkra!

És bár tisztában vagyok azzal, hogy egyre kevesebbet ér mindenkinek a fizetése, ha megengedhetitek magatoknak, akkor támogassátok őket. Egy plusz hónap ilyenkor csodákra képes.

És hátha egyszer a 25 fős szerkesztőség is összejön. Én szorítok nekik. És egy kicsit magunknak is.