88 éves nénit rabolt ki egy férfi
Egy 29 éves siménfalvi került előzetes letartóztatásba, miután kirabolta korábban idős anyját.

Egy 29 éves siménfalvi férfit előzetes letartóztatásba helyeztek, miután kirabolt egy idős nőt.
November 20-án arról értesítette a rendőrséget egy idős nő fia, hogy ismeretlen bántalmazta édesanyját székelyudvarhelyi lakásában. Az elsődleges vizsgálatok alapján november 19-én 19 óra körül egy ismeretlen férfi hatolt be a 88 éves K. R. lakásába, ütlegelte a nőt, pénzt követelt tőle, majd végigkutatta a lakást és levitt 3 ezer lejt és egy mobiltelefont.
A nyomozást követően december 11-én Kovászna megyében, Bereck községben tartott házkutatást a két megye rendőrsége, ahol megtalálták a feltételezett elkövetőt, a 29 éves siménfalvi K. A.-t.
A rendőrök érkezésekor a férfinak sikerült elfutnia, de rövid időn belül elkapták. Az illető beismerte tettét, a hatóságok megtalálták az ellopott telefont is a férfi lakhelyén.
Az elkövetőt őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. Ellene minősített rablás gyanújával indult eljárás.
uh.ro/sajtóközlemény