Visszajön a „kicsi magyar világ”

Legalábbis fotókon, mert az 1940 évi bevonulásról lesz kiállítás az EMNT szervezésében. Autóbuszt indítanak az Igazság Napjára, ugyanakkor magyar nyelv ápolására buzdítanak.

erdelyibevonulas

Legalábbis fotókon, mert az 1940-es bevonulásról lesz kiállítás az Udvarhelyszéki EMNT szervezésében, akik autóbuszt indítanak az Igazság Napjára.

A szervezet szívügyének tekinti a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen szeptember elsején, Sepsiszentgyörgyön megszervezett békés tüntetést, ezért ingyenesen igénybe vehető autóbuszjáratot indít – harangozta be sajtótájékoztatón Nagy Pál, a széki szervezet elnöke. Akik részt kívánnak venni az Igazság Napján, legkésőbb péntek (augusztus 31.) délig jelezzék szándékukat a 0266-210575-ös telefonszámon. Az autóbuszok szombaton reggel 9 órakor indulnak a Márton Áron térről.

1940. szeptember 17. a magyar honvédség bevonulásának napja fontos történelmi dátum a székelyföldi magyar közösség számára. Az évfordulóra egy, korabeli fotókból és egyéb, magántulajdonban levő kordokumentumokból álló kiállítással emlékeznek meg.

Szabó Károly, a kiállításnak helyet adó Városi Könyvtár igazgatója, a széki szervezet alelnöke azzal a felhívással fordult az udvarhelyiekhez, hogy akinek van az eseményhez kapcsolódó fényképe, képeslapja, újságcikke, azt legkésőbb szeptember 14-én délután 2 óráig vigye be a könyvtárba. A dokumentumokat lemásolják, digitalizálják és az eredetit visszaadják a tulajdonosnak – közölte Szabó.

Szeptember 30-án ünneplik a Magyar Népmese Napját. Ugyanakkor Magyarul csak helyesen, szépen címszóval új programsorozatot indítanak a Civil Kurázsi Egyesülettel közösen azzal a céllal, hogy felhívják a helyi lakosok, cégek, vállalkozók, szervezetek és az önkormányzat figyelmét az anyanyelv megbecsülésére, helyes használatára. Az akció célja ugyanakkor arra ösztönözni a lakosságot, hogy a helyi közigazgatásban, ügyintézéskor is éljen törvényes jogával és igényelje a magyar nyelvű űrlapokat a hivatalokban. Az EMNT udvarhelyszéki szervezete ebben az évben is részt vesz az október 6. és 23. tiszteletére szervezett emlékünnepségeken és második alkalommal is megszervezi az Erzsébet-bált. A jótékonysági estet november 17-én, a Küküllő Szállodában tartják. A különböző rendezvények lebonyolításához szívesen várnak önkénteseket is a szervezet székhelyén, a Vár utca 4. szám alatt.