Vass Miska: a gyerekek neveltek fel, tőlük tanultam a legtöbbet

Ha jártál már a G. Caféban, annak utolsó időszakában, vagy a helyére nyíló, azóta ugyancsak bezáró Zújgében, biztos, hogy neked is megmaradt a mindig mosolygós Miska. Ha betértél a Gébe, neki mindig volt hozzád 1-2 jó szava, sőt, ha egyedül voltál, de nem szerettél volna, nagy valószínűséggel ő volt a társaságod is.

Vass Miska miután másfél évig élt és dolgozott Székelyudvarhelyen, hazaköltözött szülővárosába, Erdőszentgyörgyre. Ő több szempontból sem illik abba a sorozatban, amelyben generációm tagjaival, ismerőseimmel beszélgetek a problémáinkról, a lehetőségeinkről, a városról. Több szempontból azonban igen, hiszen bár nem Székelyudvarhelyre, végül ő is hazatért, és számára egy jelentős viszonyítási alap városunk.

Miskával azóta, hogy elköltözött a városból csupán néhány alkalommal beszélgettem telefonon, azonban ez a sorozatunk egy jó apropó volt arra, hogy lakhelyéül szolgáló Erdőszentgyörgyön keressem fel, igyak meg vele egy kávét és kérdezzem meg: miben van most.

Miskáról beszélgetésünk során végül sokkal többet tudtam meg, mint, hogy mi foglalkoztatja jelenleg, hogyan boldogul otthon. Például azt, hogy miért hagyta el Erdőszentgyörgyöt annak idején.

Vállalkozói családból származom, és emiatt kicsit más szemmel néztek rám itt. Sokan gondolták, hogy könnyebb az életem, pedig nekem is megvolt a magam küzdelme – avat be, ahogy abba is, hogy ő nem Udvarhelyen tanulta ki a vendéglátózás fortélyait.

És mindez akkor derül ki, amikor megkérdezem, nem lehet-e, hogy túlidealizálja Székelyudvarhelyet, ami Erdőszentgyörgyhöz képest mégis egy nagyobb, mozgalmasabb város benyomását keltette benne.

„Egy I. kerületi luxushelyen, egy ilyen fancy, megfeszült, inges helyen, de az annyira nem volt az én világom, viszont rengeteget tanultam belőle, a vendégekkel való foglalkozást. Déryné Bisztró a neve a helynek” – kezd bele a hosszú út visszajátszásába, amelynek igazán voltak olyan szakaszai, hogy ne foglalkozott volna millió dologgal.

Volt, hogy egy hétvégén 6 különböző eseménye volt és olyan is, hogy csupán egy, igaz, 300 fővel.

Ez is érdekelhet:

Vajna Boti: most már hazahozhatnánk a hétvégéket is

Vajna Boti szerint Székelyudvarhely egy rendezett, csendes, ezzel egyben egy nyugdíjas város lett, ahol nem érzi jól magát a fiatal közösség.

Udvarhelyi HírportálGál Előd

A legszebb – szigorúan munka szempontjából vett – időszakot nehéz nem összekötni a Gével, de erről majd később.

Észre sem vette, hogy van benne egy lélek

Azt mondja, ma már sokkal tudatosabban válogatja meg, milyen munkákat vállal el.

„Nagyjából az van, hogy lenyugtattam magam, félretettem mindent, összeszedtem a gondolataimat, s most az van, hogy meg akarom válogatni a vendéglátáson belül, hogy miket vállalok el. Az elsődleges szempont az, hogy élvezzem, amit csinálok. Már az életem felénél járok, innen nem a pénzt nézem.”

Majd rögtön hozzáteszi:

„Igazából soha nem a pénz volt szempont, engem az hajtott, ahogy az emberek viszonyulnak hozzám.”

Fel is idézzük a Gében töltött időket, ahol elmondása szerint nem volt „agyonfizetve”, de minden nap szívesen ment be, mert annyi impulzust, töltést kapott az ott megforduló emberektől, amiért neki megérte. Ahogy mondja, most alkalmi vendéglátós munkákat vállal el, elmeséli, idén például részt vett a Mumush zenei fesztiválon is, ő volt „a kukoricás csávó”.

„Hát, nem tudom, nekem inkább ez a közegem, természetközeli közeg, az ilyen bulikat szeretem, ahol mezítláb lehet járkálni. Most egyeztettem velük, és lenne lehetőség hippy mezítlábas lagzik szervezésére” – osztja meg.

Mivel korábban említette a lecsendesedést, beszélgetésünk hamar mélyebb vizekre terelődik. Miska arról beszél, hogy tíz évig olyan tempóban pörgött, hogy észre sem vette, mennyire nem figyel saját magára.

„Le kellett magamat nyugtassam, mert azért nem tudom, hogy ez mennyire látszott, de én 10 évet úgy pörögtem végig, hogy észre se vettem, hogy én nem figyelek oda magamra, nem is tudom, hogy bennem van egy lélek, amihez lényegében az út az volt, hogy megszülettek a gyerekek, és akkor indultam el egy ilyen önkutatási úton, hogy egy kicsit ismerkedjek meg magammal” – meséli, hozzátéve, hogy Máté Gábor könyvei is sokat segítettek neki annak a megértésében, hogy nem csak ebből a pörgésből áll az élet.

Gyerekkora óta ráakasztották a jelzőt, hogy hiperaktív, ő persze, csak később értette meg, hogy ebben talán tényleg van valami, és mint mondja ezért volt neki különösen jó terep a vendéglátás.

A vendéglátás mellett más szakmákban is kipróbálta magát: burkolóként is dolgozott.

„Vettem egy vízmértéket, és azt mondtam a családnak, hogy verjenek meg a vízmértékkel, ha én meg egyszer munkát vállalok a vendéglátásban. Persze, jöttek a lehetőségek, érdekes projektek, nem tudtam nemet mondani.” Mint mondja, burkolásban szerette a precizitást, de a fizikai terhelést nem bírta a dereka és ez az időszak is rávilágította, hogy ő a vendéglátásban igazán jó.

Miska akkor is nagyon sok mindent csinál, amikor elméletileg nem csinál semmit. Már korábban terveztem meglátogatni, akkor éppen egy gyerektáborban vett részt. 

„Elég katonásan, szigorúan kezdtem, aki csúnyán beszélt, mindegy, hogy fiú-lány, tíz fekvőtámasz. Megtaláltam a gyerekekkel is úgy a kapcsolódási pontot, hogy volt egy pont, amikor a sátor alatt délben, ebéd után pihentem, és hat gyermeknek a feje volt a mellkasomon, így pihentek” – meséli el. És erről újabb fontos gondolatok ötlenek fel benne:

„Én úgy látom a világot, hogy nem az, amit mondunk, hanem a tetteink, ahogy viselkedünk egymással, úgy tudod a másiknak a legjobban a fejébe elültetni a dolgokat.”

Mint mondja, a főnökeitől és a vendégektől érkező pozitív visszajelzések motiválják és érdekességként megosztja, hogy talán éppen emiatt nem tudott igazán vezetni egy helyet:

„Vagy a profit, vagy a vendégek. Nem tudom azt csinálni, hogy mind a kettő jól menjen. Nem megy. Rástresszelek, ha vezetem. A vendégekhez pedig értek. Azt érzem, hogy le tudok ülni, és a legvénebbtől a legfiatalabbig, mindenkivel megtalálom a szót.”

Udvarhely nagyon sokat veszített

És itt újra visszakanyarodunk a Géhez, ami ugyancsak nem volt Miska szerint egy profitorientált vállalkozás. Az egykori tulajdonosok, Asztalos Barniék sokszor a saját pénzüket tették be.

Ő úgy gondolja, Udvarhely nagyon sokat veszített a hely bezárásával, mert volt annak egy jó oldala, hogy a tulajdonosok ragaszkodtak ahhoz, hogy ez a hely ne csak egy kocsma, egy szórakozóhely, hanem egy kulturális központ legyen.

„Én ezt nagyon tudtam tisztelni bennük. És minden annak ellenére – mert én azt láttam –, hogy a hét nem is hozza ki a hétvégi fellépőket.”

Felidézzük a suliidő után bejáró gyerekeket, elmesélem Miskának ahogy annak idején tizenötön ültünk be egy forrócsokival, mert nem volt pénzünk, de nem szerettük volna a kiraknak, ott akartunk lenni a Gébe. Miska elmesélése szerint az ő idejében, évekkel később is megvolt ez a társaság.

A beszélgetés alatt sokat fejtegetjük, miért lehetett ilyen különleges és bensőséges számunkra a Gé és miért ültünk ott éjjel-nappal, mintha fizettek volna. A szabadidőnkben is.

A Gé egy safe zone volt. Olyan közeg, ahol mindenki önmaga lehetett, ahol nem csak inni lehetett, hanem beszélgetni, zenélni, együtt lenni – fejtegetjük és azt is, hogy ott mindenki helyet talált magának, a legkülönbözőbb emberek ülhettek egy asztalnál és építő beszélgetéseket folytattak, zenét hallgattak.

Elmesélem, minden pénteken úgy mentünk koncertre, hogy fogalmunk sem volt, ki az előadó, de tudtuk, ha a Gében koncertezik, csak jó lehet.

És nagy valószínűséggel hazatérve a koncertről, rákerestünk az előadókra.

Miska azt meséli el, hogy szemtanúja volt, ahogy lényegében a mellette levő, a pult melletti asztalnál Fazakas Szabiék által megszületik a Legendárium a semmiből. Rengeteg történet törne még felszínre, engem azonban más is foglalkoztat, hiszen szöget ütött a fülemben Miska lecsendesedése, önismereti útja, amelyen jelenleg is lépdel.

Én nem csodálom, hogy nem volt időd magadra. Egyik asztaltól a másikhoz ültél és mindenkivel is megbeszéltél, és az mondjuk tényleg ritka volt, hogy neked a lelki világodról beszélgessünk a Gében – mondom neki és az önismeret fontosságáról kérdezem. Nekem vannak pillanataim, amikor egy luxusnak, vagy modernkori hülyeségnek gondolom, kérdezem, miért nem lehet szerinte csak úgy menni a flow-val és úgy leélni egy életet.

Nem akar meggyőzni, hogy nem lehet, és hogy nincs igazam, de szerinte az egy egészséges dolog, hogy elkezd kérdéseket feltenni magában, megkérdőjelezni, amit addig tanítottak, érdeklődni, hogy igazából miért is vagyunk itt.

„És hogyha elindulsz ezen az úton, hogy miért vagyunk, akkor botlasz bele mindenhol az önismeretbe, a lélekbe”. Számára tehát ezért volt fontos ez a lecsendedés, lévén, hogy a kézzelfogható dolgokban hisz, hogy egyáltalán megértse a lelket, amit nem tud a markába venni.

És mi van a kézzelfogható dolgokkal?

Egy materiális világban élünk, persze, hogy lélek, meg önismeret, de mit eszünk? Arról faggatom, találkozik-e megélhetési generációs problémákkal:

„Én az ezeken való aggódást és gondolkodást már letettem. Ahogy van, úgy van. Sok mindenre nem kell pénzt kiadnunk, mert zöldségünk szerintem annyi van, hogy még egy családot el tudnánk látni a kertből, és lehetőségem lenne még bővíteni. Húsunk annyi van, hogy több családot látok el. Van 8 malacom, vagy 200 tyúkom, csirkéim. Ezek megnyugtatnak. Ha nincsen pénzem, eladok belőlük. Nagyon sokáig gondolkoztam, kapartam, hogy hogy lehet, hogy nem lehet. A végén úgyis csak az a dolgod, hogy van ez a – jó esetben – 80 éved a Földön, és úgy vidd végig, hogy élvezed az egészet. Ez a feladatod, hogy barátkozz meg magaddal. Nézd meg, sok ember hogyan rágja magát belülről, és nem is biztosa tudják, hogy mi bajuk van. Frusztráltak. Nézd meg az internetet, nézd meg a kommentszekciót”.

Bólintok, hiszen az én lelki állapotom is befolyásolja, ezt Miska egy nagyon fontos mondattal nyugtázza:

„Nem tudod a világot megváltoztatni, csak magadat. A világ ugyanaz, a látásmódodon azonban dolgozhatsz”.

Ő ezt próbálja tanítani is gyermekeinek, meg minél több időt együtt lenni velük, kitalálni különleges programokat. Mint mondja az anyagiasságra visszakapcsolva, ő megpróbál a lehető legkevesebbet vásárolni úgy, hogy azért tartsa az egyensúlyt, főleg a gyerekek miatt. Hogy ők majd ne az iskolában találkozzanak először bizonyos dolgokkal. Kapnak azért tévéidőt is, de a cél, hogy a változatos programok miatt ne is igényeljék túl sokat.

És ismét visszakapcsolunk az önismerethez, hiszen elviccelve megbeszéljük, hogy ha modernkori hülyeség is, lehet érdemes arra töltenünk az időnket, mint az X-Box vagy a tévé előtt. Ő tudatosan hagyott fel az okostelefon-görgetéssel. Mint mondja, nem kerüli, ha valami érdekli, felmegy és megnézi, aztán kilép. „Tévénk is van, mert a gyerekek mesét néznek, ők igénylik. Ha rajtam múlna, akkor még a tévét is kitettem volna a házból” – nevet.

A gyerekek nevelték fel

Miskának a hazatérés motivációját is az első gyerekének megszületése jelentette. Mivel a felesége is erdőszentgyörgyi, ezért nem volt kérdés. „Szinte szomszédok vagyunk a központban” – mondja, én rögtön javítom, hogy voltatok. „Gondolom, már két gyerekkel nem csak szomszédok vagytok” – nevetjük el.

És ha már a családnál járunk, Miska a házasságával kapcsolatban is fontos gondolatokat fogalmaz meg:

„Annyira hippi voltam, hogy én azt hittem, hogy a világ annyira egyszerűen megy, hogy mint házaspár, nem kell foglalkoznunk magunkkal, a kapcsolatunkkal, hanem ez mind zsigerből jön, pedig az is egy olyan dolog az életben, amivel folyamatosan kell foglalkozni, energiát beletolni”.

Ahogy fogalmaz, meg kellett tanulnia azt, hogy mi a feladata egy férjnek, ezért is volt fontos számára az „elcsendesedés”, mialatt sokat tanult a gyermekeitől is. „A gyerekek neveltek fel. Ők voltak azok, akik leültettek, akik elgondolkodtattak” – mondja.

„Amikor szülői értekezleten ülök, mindig azon gondolkodom, hogy mennyire kell szigorúnak lenni, mennyire kell engedni. Van, hogy vitázunk is Tamival ezen, de végül a gyerekek tanítanak meg a legtöbbre. Volt, hogy olyan kérdésekkel jöttek, vallásról vagy szexualitásról, amire hirtelen nem is tudtam mit mondani.”

Feleségével nyakasok voltak a gyermeknevelésben, mindent úgy csináltak, ahogy ők szerették volna, de nagyon jól jött, hogy hazaköltözve a szülők révén lett a környezetünkben tapasztaltabb ember, akivel lehetett erről beszélni. 

A felesége, Tamara most újra visszaállt dolgozni, Miska nagyon hálás, hogy meg tudták csinálni azt, hogy hat éven keresztül ott lehessen a gyerekek mellett és lényegében ez is itthon sikerülhetett. 

„Egy egészséges lelkületű embertől tanultak a gyerekeink” – mondja. Mint meséli, meg kellett tanulnia azt, hogy az, hogy nem értenek minden gyermeknevelési kérdésben, nem feltétlenül probléma, mert mindketten más-más szerepet töltenek be a családban és szerinte mindkettőre szüksége van a gyerekeknek. Igen, jól olvasod, gyerekeknek.

Az első gyerek után egy évvel, megszületett Miska második gyermeke is – és reméli, hogy ezzel még nincs vége. Ezzel kapcsolatban még megosztja, hogy talán az a Miska, amelyik már rájött arra, hogy van lelke, a legszebb napként gondolna arra, amikor megszületik a gyermeke, a régi Miska pedig ezt egy stresszhelyzetként élte meg, „jöttem, mentem fel-alá a kórházba”.  

Mivel tudja, hogy az Udvarhelyi Hírportálra készül az interjú, fényezni még picit a várost és elmeséli, hogy a második gyerekkel is visszamentek szülni Udvarhelyre, hiába hogy Vásárhely távolságban sokkal közelebb lett volna.

Nem muszáj fényezni, csak ha így gondolod – mondom neki nevetve, de a beszélgetésünk során, én is meggyőzödöm róla, hogy Miska imádja ezt a várost és ezt sok-sok erdőszentgyörgyi példával próbálja szemléltetni:

„Itthon nem úgy látnak az emberek, mint ti. Én elég sok helyen megfordultam a világban, de azt merem mondani, hogy Udvarhely egy olyan város, ahol hiába, hogy van egy jó nagy magyar közösség, magyar és román is jól tud egymással élni, segítőkészek. Nekem innen elmenve az volt a legfurcsább, hogy ültem egy társaságban, és attól, mert nem ismertek, köszöntek nekem is. Itt ez nincs meg. Ez nekem nagyon tetszett Udvarhelyben. Az, hogy megkérdezik, hogy vagyok. Nekem ez egy új élmény volt.”

Megbeszéljük, hogy egy elég ideális periódus volt, amikor Udvarhelyen élt és talán a G. talán egy ideális buborék ahhoz, hogy csupa jó tapasztalatokkal lássa el az embert. 

Miska arról beszél, hogy csupán másfél évet élt itt, mégis mintha Udvarhelyen nőtt volna fel a sok-sok kapcsolat miatt. 

„Nem érezted felületesnek ezeket a kapcsolatokat, amik azért születtek, mert te ennyire jófej voltál? – kérdezem és látom, ahogy elgondolkodik. Mint mondja, akkor nem igazán jutott ideje arra, hogy felülvizsgálja ezeket a kapcsolatokat, de a hazaköltözés kicsit megválogatta ezeket, nagy része lekopott, „valószínű, hogy ezek voltak a felületesebbek”. Sőt beszélgetésünk őszinteségéből adódóan arról is gombóc nélkül beszél, hogy valószínűleg ez a sok-sok kapcsolat, a felé mutatott pozitív visszajelzések, az ezekre való vágyódás talán egy gyermekkorából adódó megfelelési kényszer is, hiszen nagyon egész életében nagyon fontosak voltak számára a visszajelzések.

Mint meséli, amikor költöztek, elhintette ezt a Gés társaságban és rögtön jelentkezett néhány ember, hogy szívesen segítene. Még a kisteherautót is hozták. Ez is egy elég erős visszajelzés volt. Gyorsan számot vetünk a még Robert Sztárról is, aki ugyancsak a nagy szíve miatt kerül szóba. Miska felidézi, hogy hiába, hogy nem volt pénze, amikor fizetést kapott, rögtön két kólát vett, egyet magának és egyet neki. „Úgy tudom, most sínen van” – mondja.

Te sínen vagy?

– kérdezem tőle. Elkezdi fejtegetni, hogy ő mindig a következő lépcsőt nézi, és mindig van egy lépcső, aztán hamar szétoszlatja a filozófiai buborékot és rávágja: igen, sínen vagyok.

Van két egészséges gyerekem, van egy jó párkapcsolatom, megvan mindenem, amire szükségem van. Egészséges házi húsokat eszek, házi zöldségeket. A vágyott természetközeliséget megadta, hogy kiköltöztünk a nagy nyüzsgésből egy ideális helyre: a farmom Erdőszentgyörgynek a legutolsó ingatlanja, a házunk pedig itt a hegyen, a legfelső. 

De az, hogy sínen – én közben úgy érzem, hogy ő mindig sínen van – nem jelenti azt, hogy felejti szeretett Udvarhelyét. A mai napig gondolkodnak azon, hogy milyen lenne visszaköltözni. Ő úgy látja, a feleségi – aki szintén nagyon szerette itt – gondolkodás nélkül jönne. Ahogy minden egykori Gébe-járó Miskája mondja:

„Nekünk nagyon jó volt ott, és mondtad, hogy nyugodtan mondjam el a negatív dolgokat is, én gondolkoztam is ezen sokat, de nekem nincs negatív élményem. Talán azt mondanám, hogy volt egy pár furcsa vendég, de ők ilyenek, mindenhol találsz furcsa embereket.”

Ez is érdekelhet:

Kaján Zsolt: élj bárhol, a problémákat meg kell oldanod

Kaján Zsolt hat Budapesten eltöltött év után költözött haza. Vele kerestük és megtaláltuk, hogy miért érdemes Udvarhelyen élni a magyar főváros helyett.

Udvarhelyi HírportálGál Előd

Nechita Alexandra: itthon kétszer is meggondolom, kilátszik-e a hasam a nadrágból

Mi történik azzal, aki a matektanára szerint, hintalónak lesz csak jó? És mire gondol az esküvője napján, egy hintán ülve?

Udvarhelyi HírportálGál Előd