Terjed a nyugat-nílusi vírusfertőzés
Terjed a nyugat-nílusi vírusfertőzés. A legutóbbi (2010. szeptember 7-i) jelentéshez képest, jelenleg összesen 25 fertőzést igazoltak országszerte.

A legutóbbi (2010. szeptember 7-i) jelentéshez képest, jelenleg összesen 25 fertőzést igazoltak országszerte.
A korábbi 20 igazolt esethez hozzáadódott 5 újabb visszaigazolás egy Ialomiţa, egy Iaşi és három Konstanca megyéből.
Terjed a nyugat-nílusi vírusfertőzés, a minisztérium legfrissebb közleménye szerint már 25 megbetegedést tartanak nyilván Romániában. Szeptember 7. óta újabb 5 megbetegedésnél igazolódott be a fertőzés, ezeket Ialomiţa, Iaşi és Konstanca megyéből jelentették be. A legtöbb esetet, szám szerint hetet eddig Konstanca megyében kezelték, három-három megbetegedésről tudnak Ialomiţa megyében és Bukarestben. Újabb halálesetet nem jelentettek, a kórházban ápolt betegek állapota jó - tájékoztat az Egészségügyi Minisztérium.A szakértők javasolják, hogy a betegek jelentkezzenek háziorvosuknál vagy a legközelebbi orvosi rendelőben, ha esetleges szúnyogcsípés után 3-7 napon belül lázat, erős fejfájást, szédülést, hányást, ízületi vagy izomfájdalmakat, esetleg memóriazavart észlelnek.
Forrás: Egészségügyi Minisztérium