Közszolgáltatás vagy közszívatás? Meddig fér még bele Bíró Barna Botond a kukába?

Csak az agglegényeknek és özvegyeknek kedvez az új szemétrendszer? Bíró Barna Botonddal vitatkoztam, akiről kiderült, hogy miért nem szelektált eddig.

Közszolgáltatás vagy közszívatás? Meddig fér még bele Bíró Barna Botond a kukába?
Fotók: EGYED UFÓ ZOLTÁN / UH.RO

Interjúnak indult. Vita lett belőle. Egészséges, kedves, mosolygós, baráti hangulatú, ugyanakkor kegyetlen, kemény, egymást nem sajnálós vita, amelyben egymás szavába vágva próbáltunk érvényt szerezni az érveinknek. 

Már az első kérdést sem tudtam feltenni rendesen, mert Boti folyamatosan a szavamba vágott, és mondta a magáét, a steril PR-dumáját arról, hogy ez az új rendszer milyen jó nekem. Épp csak azt nem kérte, hogy neki higgyek, ne a szememnek. 

Ez is érdekelhet:

Lementem hídba, mikor megláttam az 1560 lejes szemétdíjat
Hogy győzzön a józan ész politikája, és érvényesüljön a „többet a polgárnak” elv, a választások óta két és félszeresére emelték a szemétdíjat.

Aztán én sem hagytam magam, és eljött az a pillanat, amikor egymás szavába vágva, mosolyogva ütöttük-vágtuk egymás fejéhez a szavakat, a gondolatokat. Jó volt, terápiaként is. Kár, hogy nem folytathattuk egész nap. 

Sajnos a szöveg emiatt kicsit fura lett, félbeszakadt mondatokkal, befejezetlen gondolatokkal, nem teljesen kibeszélt kérdésekkel. Ahol a szövegben három pontot (...) lát az olvasó, az azt jelzi, hogy a beszélő folytatta volna a mondatát, de a másik belevágott, és átvette tőle a szót. 

Amint az elnök megfogalmazta egy előző telefonbeszélgetésben, nagyon tiszta volt, hogy kinek mi a célja. Neki az, hogy elmondja, amit szeretne, hogy ez nekünk miért jó, és megnyugtassa a lakosságot. Nekem pedig az, hogy számonkérjem.

A téma a szemét volt. Rengeteg olyan információt mondott el a tanácselnök, amelyek eddig a gyenge kommunikációjuk miatt nem jutottak el hozzánk. Sok információt el is hallgatott, de remélem, a szöveget olvasók számára ez érződni fog. Sok információra én felejtettem el rákérdezni a vita hevében. De azért összességében valamivel tisztábban látom most a szemétkérdést a beszélgetés után.

A következő kérdéseket próbáltuk körüljárni Bíró Barna Botonddal:

  • Mi történik azzal, aki nem írja alá a hulladékszállítási szerződést?
  • Miért ilyen magas a szemétdíj egy alacsony jövedelmű megyében, és miért olcsóbb a szomszéd megyékben? Tényleg nem lehetett volna olcsóbban megszervezni a szolgáltatást, és miért nem valósult ez meg?
  • Miért fizetik a szelektálók és a keveset szemetelők ugyanazt az alapdíjat, mint a sokat szemetelők, vagy azok, akik nem válogatnak?
  • Miért kap ugyanakkora, 120 literes fekete kukát az egyedül élő ember, mint a hatfős család? Ha a fő cél a szelektálás növelése, miért nem ösztönzik jobban az egyfős háztartásokat, amelyek a megye 30%-át teszik ki?
  • Lesz-e valaha olcsóbb a szemétdíj, ha az emberek jobban szelektálnak?
  • Mennyit kereshet a szolgáltató a 480 millió lejes szerződésen, és mennyit a megyei tanács?
  • Tiltakoztak-e az önkormányzatok a magas díjak ellen, és mit értek el vele?
  • Miért számítanak előre arra, hogy az új rendszer nem indul hibátlanul? Mit tehet a lakos, ha például a kukásautó megrongálja a vékony falú kukáját?
  • Mit tud tenni, és mit nem, a megyei tanács azokkal szemben, akik a természetbe hordják a szemetet, miközben mások lelkiismeretesen szelektálnak és fizetnek?
  • Olcsóbb lesz-e a Riverside-nál a szemétszállítás, mint más cégeknél?
  • Hajlandó-e Bíró Barna Botond egy év múlva számot adni a rendszer eredményeiről?

A válaszokból még rengeteg kérdés született bennem, 

amire az anyag terjedelme, vagy a beszélgetés pörgése miatti témaváltás, vagy a tanácselnök huncut terelése miatt nem sikerült most választ kapni. Bizonyára olvasóinkban is születik párszáz kérdés, miközben ezt az anyagot olvassák majd. De szerencsére sok fontos kérdésre választ kapunk, és azt is szépen látjuk, hogy melyik kérdéseket kerülgeti a tanácselnök, vagy melyeknél próbál minket mézesmázas nyalókával megmanipulálni, ránk engedve a rózsaszín boldogság ködét. 

Arra kérem olvasóinkat, hogy a cikk olvasása közben ne higgyenek senkinek. Nekem se, Bíró Barna Botondnak még annyira se. Hanem figyeljenek, próbáljanak látni a sorok között, aztán meg gondolkodjanak és mérlegeljenek. És ne idegeskedjenek túlságosan, miközben teljesen vérlázító dolgokat fognak olvasni, amelyek a politikusi és újságírói pimaszság minden eddigi szintjét átlépik.

Vágjunk bele!

Egy olyan megyében, ahol az emberek java minimálbéren dolgozik, vagy nagyon sokan, és az országban az egyik legkisebb fizetésünk van, normális az, hogy egy négytagú család kifizessen évi 1.000 lejt szemétre?

Bíró Barna Botond: Igen.